Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-02-20 / 5. szám
AZ ENERGIA Irta: W. OST WALD. A FIZIKA és kémia hatvanöt év alatt kidolgozott egy olyan fo• 'galmat, amelynek megvan minden rendbeli tulajdonsága. Ez a munkának általános értelemben vett fogalma, vagyis: az energia. Minden történés a külvilágban, akármilyen jellegű legyen is, kimerítően és egyértelműiéig leírható vagy megismerhető, hu adva Van, hogy íenergiái közül melyek változtak meg és milyen volt ez a változásig Mi is tulajdonképpen az energia?! Jelenleg a /legvégső reálitás, amely még tapasztalati körünkbe esik. Az újabb időkben tudniillik kiújult a harc a külvilág reálitásának régi problémája körül, még pedig azzal az ered ménynyel, hogy egyetlen kétségkivüJL való bizonyosságot ismerünk s ez: öntudatunk pillanatnyi tartalma. Nézeteltérésről csak e tényből vont következtetések körül lehet szó. Nos, megállapíthatjuk még, fizikai és fiziológiai értelemben, hogy ami a külső világból tudomásunkra jut: érzékeink kapuin át jut oda. Van-e kulcsuk ezeknek a kapuknak? Egy van: az energia. Érzékelhető impressziónk csak akkor keletkezhet, ha a külvilágból energia hat az érzékeinkre vagy fordítva: ha idegrendszerünkben energia-változás megy végbe. A tudomány ezekre a folyamatokra más vagy általánosabb kifejezésekkel nem rendelkezik. Az anyag fogalma a közelebbi leíráshoz nem elégséges, mert például a látás egész a szem hátsó üregéig nem materiális történés. Ezen általános ismertetésen kívül azonban az energia fogalmát szemléltető módon is meg kell értetnünk. Erre a célra mindennapi életünk bármely fázisa alkalmas. Belépünk este a szobába lés felesavarjuk a villanyt. Ezzel lehetővé teskszük, hogy a központban már előkészített efbktromos energia bekapcsolódjék a lámpába s ott hővé és fénynyé alakuljon át, amivel nincs összekötve semmiféle anyagbeli mozgás. Hogy ez az anyagtalan dolog mégis nagyon reális valami, ezt mindenki tudja: hiszen pénzbe kerül. Az a realitás, az elektromos energia, amely a központból a vezetéken át a szobába kerül, mint a világitógáz a csöveken keresztül, továbbá a bő és a fény, amivé az energia a lámpáiban átformálódik: mindez annak az általánosan létezőnek különféle megnyilvánulási alakja, amelyet energiának nv vezünk. Joggal beszélhetünk különböző formákról, mert egyiket a másikból nyerjük. Az elektromos energia abban az arányban tűnik el, ahogy fényt szolgáltat, s ezért kell a központnak folyton pótolnia, nehogy a lámpa kialudjon. A központban pedig a nagy gépek mechanikai munkájának elektromos energiába való átvitele utján termelődik. Ezt a mechanikai munkát a gőzkazán alatt -égő szén idézi elő; -az energia azonban, amely a szénben és az égéshez szükséges levegőben rejtőzik el, a nap sugaraiból születik, amelynek hatása és felhasználása mellett hajtottak ki egykor azok a növények, amelyeket ma mint fosszilis szenet bányásznak ki. Tovább azután nem vezethetjük vissza a munka vagy energia útját; mindmáig a nap az -egyetlen praktikus forrás, amelynek energiakészletét fogyasztjuk s ennek az energiának alkalmazásain épül az egész földi életünk. Minden cselekvésünknek az a gyakorlati feltétele, hogy más megnyilvánulási formákba viszszük át ama tápláló anyagokiból nyert energiánkat, amejlyek éppúgy,t csak alacsonyabb hőmérséklet mellett, égnek el a testben, mint a szén a gőzkazán alatt. Óriási távlatok nyílnak meg itt előttünk, egész tudásunkkal felérők. Ha például >qz a kérdés merül fel: mi köt össze bennünket azokkal az égi testekkel, amelyek oLy távol vannak tőlünk, hogy a fény csak millió és millió év alatt jnt onnan ide, úgy a felelet: éppen ez a fény az összekötő. Csak azt tuajuk, amit ez a fény hirül hoz és csak abból értesülünk a világűr létéről és eseményeiről, hogy közvetlenül vagy a látcső lencséjén és tükrein át fénysugár ér a szemünkbe. Viszont a villanylámpánál láttuk, hogy a fény az energia egyik formája. Azaz: a világegyetem, amennyiben ismerjük, az a tér, amelyből energia hatol hozzánk vagyis: az egész világ energiai. ÖRÖK ÁLOM. Te igazítsd el főm alatt a párnát, Midőn szememnek fénye elborul, Te csillapítsd el tört szivemnek lázát, Midőn a vég-órám rám alkonyul. Meglásd: a hideg, zord halálnak ajka Milyen szelíd és mosolygós leszen És rózsák nyílásának hangulata Rezdül át akkor is a lelkemen. Az elmúlásom már itten a létben Olvad az örök ragyogásba át... S lelkem búcsúzó vég-lehelletében Örök álmunkról zeng melódiát... SOMOGYI IMRE. 7 Elszállításra váró súlyos sebesültek a harctéren.
