Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-11-12 / 43. szám
gükre. Adjatok anyagot s megmutatom, mint keletkezik a világ — mondotta Kant. Nem kevésbé súlyos csapások érték az egyházi világfelfogást a bölcsészet részéről. Már az ó-kori filozófia egyik alapproblémája volt az igazság kritériumának megállapítása. De az ott és akkor talált útmutatások magukat a görögöket sem elégítették ki. Az egyház a kinyilatkoztatását, a bibliát, a szent atyákat, a hagyományt, s utóbb a pápát jelölte meg az igazság kritériuma gyanánt. Az ő tanításuk az igazság, ami ezekkel ellentétes, már ennélfogva tévedés. Mivel az igazság csak egy lehet, isten szava pedig feltétlenül igaz, minden, ami ennek ellentmond, szükségképen tévedés. Ily módon végső elemzésben egy külső tekintély lett az igazságok mértékévé. Az újkor mesgyéjén álló nagy felfedezésnek, az a pezsgő, túláradó erő, amely annyira jellemzi e kort, megnövelték az emberi ész hatékonyságába vetett hitet. Kezdték benne keresni az igazság bizonyítékait, a tekintély helyére az elme erejét állították és Descartes-tal megindult az elme autonómiájáért folyó harc, amely végeredményeiben oly gyászossá vált az egyházi tanra, mint a természettudományok kifejlődése. Kimutatta, hogy az egyház felállította igazságkritérium nemcsak hogy nem kielégítő, de egyenesen rácáfol a tudomány állításaira; kimutatta, hogy maga ezen kritérium más bizonyságokra szorul s hogy az Isten létét bizonyító érvek mind tévedésen alapulnak. Az ismeretelmélet pontos és igen aprólékos vizsgálódással mutatott rá az öntudatunkban lévő képzetek különböző igazságértékére s megfordította a tudásnak és hitnek addig érvényes rangsorozatát. A lélektani kutatás feltárta azon mehanizmus működését, amelyben képzeteinkhez s igy az isten képzetéhez is jutunk, rámutatott minden gondolatunknak idegrendszerünktől való feltételezettségére és meghatározottságára s Feuerbach-hal megfordítva a biblia tanát: hogy saját képmására teremtett«, az isten az embert, feje tetejére állította az egész nemcsak egyházi, hanem vallási világifelfogást A világot semmiből teremtő isten helyére odaállott az istent, sőt az egész emberi világot megteremtő öntudat. Evvel a legmélyebb szellemi forradalommal kapcsolatban, amely felébresztette az emberiséget dogmatikus álmából, amely a kételkedés szellemét a külső világ valóságának és realitásának kérdésessé tételéig, sőt tagadásáig fokozta, amely a külső tekintély elvét végképen kiküszöbölte az emberiséget legmélyebben érintő kérdések eldöntésének ügyéből, párhuzamosan haladt egy másik, amely egy uj, a tudomány és tisztultabb öntudat követeléseinek megfelelőbb istenfogalom kidolkozásán fáradt. Óriásnak érezve magát az öntudat, nem akart s nem tudott gyermekkori cipőben járni, de mezítelen lábbal sem. A deizmus, phanteizmus formáját állítva fel, rámutatott az egyházi istenfogalom fogyatékosságaira: arra, hogy a csodával az isten a saját maga megszabta törvényeket bontja meg, arra, hogy minő tökéletlen lény az, akinek akaratát külső hatás — ima, áldozat — befolyásolhatja; arra, hogy a harag vagy szeretet mennyire emberi effektusok. De akadtak gondolkozók, akik különösen a filozófusok, költők, természettudósok körében általánossá lett panteizmus ellen is síkra szállottak. Ha isten és a világ azonos valami, akkor minden a világban lévő baj, nyomor, tökéletlenség s főleg fájdalom lerontja a tökéletesség fogalmát. Különösen Schopenhauer volt az, aki, tán mivel a legmélyebben érezte és értette át a világ semmiségét és fájdalmait, a leghevesebb és legkíméletlenebb gúnnyal ostromolta a panteisztikus felfogást: Das müsste ein übel beratener Gott sein, der sich keinen besseren Spass zu machen wüsste, als sich in eine so hungrige Welt wie die vorliegende zu verwandeln, um daselbst in Gestalt zahlloser Millionen lebender, aber gequaelter und geaengsteter Wesen, die saemmtlich nur dadurch eine Weile bestehen, dass eins das andere auffrisst, Jammer, Not und Tod ohne Mass und Ziel erdulden. Szinte azt lehetne mondani, hogy valóságos hajtóvadászatot rendezett a filozófia az isten fogalomra és minél tágabb, nagyobb lett a világ, annál kevésbé talált számára helyet. * (Folytatjuk.) Hogyan lehetséges profit ? A tőkének, hogy «több profitot hozzon, be kell kerülni a forgalomba, különben nem töke, hanem kincs. A töke tulajdonos valamiféle formában beleveti az év elején az ő tőkéjét a forgalomba és az év végén többet kap vissza, mint amennyit belevetett; -minden ioo koronáért például L lo-et. A profitnak valahogyan a forgalomból kell • származni, kikerülni. De hogyan? A felelet egyszerűnek látszik. Van pénzem, belevetem azt a forgalomba olyképp, hogy árut vesznek rajta, az-t utóbb drágábban eladom és megvan -a .profit. Minden kereskedő igy tesz. Hát -hol van itt a nehézség? Hisz ez a világ legegyszerűbb dolga! Látszólag tényleg igy van. De'a nehézség kitűnik, ha mélyebben vizsgáljuk. Az áruk .az értékükön kelnek a tőkéstársadalomban. A kereskedő haszna -tehát vagy abból származik, hogy értékénél olcsóbban veszi az árut és értékén veszi és ezen felül adja el. De ha mindenki értékén -alul veszi meg az áruka-t, akkor az, akinek ö eladja azokat, mint vevő, szintén értékén alul -fogja tőle megvenni; honnan származzon tehát az ő haszna? Vagy -ha föltesszük, hogy minden áru értékén fölül adható el, úgy neki is értékén fölül kell azt megvennie és igy megint nem lehetne haszna? Valaki azt mondhatná: Ezek üres okoskodások: én látom, -hogy olcsóbban veszem az árut, drágábban adom el; nekem semmi közöm az értékhez, semmi közöm ahhoz, hogy mit csinál vele az, akinek én eladtam. Saját egyéni szempontjából igaza volna annak, aki igy beszél. De nem a tőkések, a kereskedők összességére nézve. Egyik kereskedő becsaphatja a másikat, rásózhatja drága áron, értéken fölül az árukat. De ezzel egyáltalán nincs az megmagyarázva, hogy valamennyi tőkés, majdnem -kivétel nélkül az év végén több tőkét, több értéket hoz ki a forgalomból, mint amennyit -belevetett, hogy valamennyien jól éltek az év folyamán, sok értéket elfogyasztottak és vagyonuk mindamellett még szaporodott. Az összes tőkék ezen profitja, ez -a sok-sok érték nem származhatott a forgalomból olyanformán, hogy egyik tőkés a másikat becsapta volna, vagy ugyanazon árutömeget, tehát ugyanazon is, folyton magasabb árakon egyik a másiknak eladta volna. Ugyanazon értékmenynyiség, -akárhányszor cseréljen is gazdát, ezáltal nem fog szaporodni. Tény, hogy az összes tőkék profitja az — 3 — év végén kijön a forgalomból; és nyilvánvaló, -hogy ezen profit nem származhat a forgalomból.-Mi tehát a profit eredete? A profilt eredete — mondja Marx — a munkásság kizsákmányolása, az értéktöbblet. A KOLDUSOK FALUJA. (Folytatás az első oldalról.) muzsikokban az alamizsna-kérést. A helyett, hogy a meglevő természeti kincseket az orosz föld gazdagságát a nép javára kiaknázta volna — először szolgaságra, aztán koldulásra kényszeritette a föld népét. .És most ez az orosz hatalom ízeket a koldusokat a háborúba hurcolja, hogy a “mesterséges” koldusokból — valódi nyomorékokat-csináljon. A kapitalista bestia következetes. Az ép emberek összekoldult filléreiből fegyvereket vásárol, hogy ezekkel valódi, szánalmas nyomorékokat gyártson s ezáltal hatalmát erősbitse. A koldusoknak arcátlanul pedig azt hazudja: hogy ők az orosz nép hősei. d ■ Ab* . ,c
