Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1916-11-12 / 43. szám

Római egyház és a modern művelődés

Irta: KUNFI ZSIGMOND

Mint minden társadalmi szerv, az egy•ház is társadalmi szükségletek kielégítésére szolgáló szerve a nagy társadalmi organizmusnak. Ezt a szükségletet Schopenhauer metafizikai szükségletnek keresztelte el s bármilyen rosszul hangozzék is ez a szó némely füleknek, mégis jellemzőnek és helyesnek kell vallanunk. Az ember tehetetlenül s tudatlanul áll szemben a természeti erőkkel, nem tudja megmagyarázni magának saját és embertársai életét, a kínokat és fáradalmakat és kicsinységének tudatában megdöbbenve áll a gondolkodás, töprengés nagy serkentője, minden igaztalanság nagy kiegyenlítője: a halál előtt. Az ezen benyomások keltette fájdalmas hiányérzett és a tőle való megszabadulás vágya azon szükséglet, amelyen a vallások hatalma és állandósága nyugszik. “Templomok és egyházak, mosék és pagodák minden időben, minden népnél bizonyságot tesznek az ember metafizikai szükségletéről.”. Ezen szükséglet kielégítésének módját a társadalmi struktúra és az emberi tudás mindenkori fejlettsége határozza meg és a hatalom birtokosaira nézve fölöttébb fontos, hogy a kielégülés a társadalmi rena vagyis az ö érdekeik irányában folyik le.

Egy sajátos világnézetet, feleletet, az élet nagy rejtélyeire, olyan feleletet, amely a társadalmi rend érdekeivel nem ellenke zik — ime, ezt várja minden társadalom az egyházként szervezkedett vallástól Egyik sem tudott olyan tökéletesen megfelelni ennek a hivatásnak, mint a katolikus egyház; egyik sem tudja olyan pontos, az élet minden viszonylataira kiterjeszkedő utasítással, minden kérdésre eleve készen tartott felelettel ellátni híveit, mint ez. Boldo.ggá és elégedetté teszi azokat, akik hisznek tanításainak, végtelen gyönyörűséget igér mindazoknak, akik engedelmeskednek neki és a legnagyobb boldogságban: az örök üdvösségben olyan kincsesei bir, amely minden közt való megoszlás révét, sem csökkenvén meg, a tulvilági jutalmazás reményével az elégedetlenségek minden 'fajtáját — első sorban a legveszedelmesebbet, a gazdaságit — kényelmes módon lecsapolhatja. Értékteleneknek tüntetve föl a földi javakat, megóvja azokat minden veszedelemtől s azt tanítva, hogy ' az elsőkből utolsók és az utolsókból elsők lesznek az örök életben, állandóságot biz tosit a társadalmi rendnek. Az e világon való szenvedésben, nélkülözésben, szegénységben mutatva rá a tulvilági boldogság feltételére, a szenvedők, szegények, nélkülözők lemondásából és rezignációjából faragja ki a tulajdon és hatalmi viszonyok egyik legerősebb pillérét. Mert amint gyönyörűen Írja Schopenhauer: “Denn, wenn irgend etwas auf der Welt wünschenswert

ist, so wünschenwert, dass selbst der rohe und dumpfe Haufen, in seinen besonneneren Augenblicken es höher schaetzen würde, als Silber und Gold; so ist es, dass ein Aufschluss uns würde über diese raetselhafte Existenz, an der nichts klar ist, als ihr Elend und ihre Nichtigkeit”. Lehet-e megbízhatóbb támasztéka jogfosztó zsarnokuralomnak, mjnt olyan nép, amely egészen követi a hegyibeszéd parancsát, hogy ki téged egy mértföldre kényszerít menni, menj el vele kettőre és engedelmesebb türöje minden kizsákmányolásnak, mint az a keresztény, akivel ha törvénykezni akarnak és el akarják venni alsóruháját, odaadja a felsőruháját is? Az embernek veleszületett gonosz természete, az arcunk verítékével végzett munkának isteni büntetésként való feltüntetése, további igen értékes szociális elemei az egyházi világnézetnek. De a szegények és elnyomottak lemondása, bárminő keresztényi türelem is lappang mögötte, nem határtalan. Ezért nemcsak a szegényeket tanítja megadásra az egyház, hanem a hatalmasokat és gazdagokat is könyörületességre, jól tudván, hogy a jótékonyság önkénytesen kiszabott és önkénytesen fizetett biztosítási dij a gazdagság megmentésére.

Ezen bennünket első sorban érdeklő szociális elemek mellett a világ tüneményeinek magyarázatával is szolgál híveinek az egyház. A világ keletkezését a természet megfigyelésében járatlan és mindenképen tudatlan kezdetleges népek mítoszokkal magyarázták meg; mindezen mítoszok ma az emberiséget csak mint a dadogó megismerés megnyilvánulásai, a kezdetleges természetfelfogás bizonyságai érdeklik. Kivéve azon teremtési mítoszt, amelyet a zsidó nép alkotott. A világ keletkezésének ezen néptől adott magyarázatát igaznak ismerte és ismeri el még ma is az egyház; a világ teremtésének ezen tanán épül fel az egész hatalmas épülete. Teremtés nélkül nincs bűnbeesés, bűnbeesés nélkül nincs megváltás, megváltás nélkül nincsen kereszténység: e sornak minden egyes láncszeme egyaránt szükséges. Mindezen tényeknek igazságához kétség nem férhet, mivel Isten szava: kinyilatkoztatás formájában és a bibliában kezeskedik értük. Ennek az isteni szónak pedig törvényes letéteményese és őrzője az egyház, a papság. Innen óriási emberfölötti hatalma: Isten képmása, helyettese a földön. Vagy amint egy igen figyelemreméltó nyilatkozatban egy katolikus egyházfejedelem kifejtette: (Katschthaler, salzburgi hercegérsek 1905 március 5-én kiadott pásztorlevele. Idézi Schuhmeier képviselő (meggyilkolták) az osztrák Reichsrat 1905 junius Q-iki ülésén.) a katolikus papok... ’’méltósága elgondolhatatlanul nagy; mivel megvan az a hatalmuk, hogy bűnöket bocsáthatnak meg, ami nagyobb dolog, mint visszaadni a vaknak szemevilágát, a bénának tagjai használatát, mint a “Legyen világosság” szózattal a világot a semmiből megteremteni, nagyobb dolog, mint annyi uj világot teremteni, ahány csillag az égen van. Tstennek ezen nagy tényénél (a bünbocsánatnál) nemcsak segédkezik a katolikus pap, de v pap idézi elő a bünbocsánatot. Isten mindenhatóságát ezen célra, ezen pillanatra mintegy átengedte az ő földi képviselőjének, a martirok és vértanuk, a szent szüzek seregei, az angyalok, és arkangyalok... sőt maga Mária, az . Isten anyja, a menny királynője sem oly hatalmas, mint a pap.” Azonban nemcsak az erkölcs terén van a katolikus papnak ilyen mérhetetlen nagy hatalma, hanem az igazság keresésében és megállapításában is. A pápai csalhatatlanság ép olyan autokratikus és feltétlen bizonyosságu igazságkritérium, mint amilyen erkölcsi kritérium a bűnök megállapítása és bocsánata. Végül nemcsak erkölcsi és értelmi kielégülést ad az egyház híveinek, hanem szertartásaival, szellemétől megihletett művészettel esztétikai gyönyörűségükről is gondoskodik: szóval teljes, kerek, mindenre, életre-halálra kiterjeszkedö világnézettel látja el őket. Néhány száz év óta azonban egy fogyatékossága jelentkezik mind határozattabban ennek a világnézetnek: számos • pontoi. összeütközésbe került az emberi értelem fejlődésével, a tudományok tökéletesbülésével átalakuló világnézettel. Sokáig egyetlen letéteményese volt a tudománynak, de lassankint mind elszakadtak tőle, majd föllázadtak ellene. A 16. századtól kezdve az intellektuális élet az egyházon kivül, sőt mindinkább ellene folyik le. A legsúlyosabb csapások a természettudományok részéről érték: a csillagászok megfosztották az isten lakóhelyétől, az energia megmaradásának elve a semmiből való teremtés lehetőségétől, az egész természettudomány a csodák hirdetésétől. A földet tanította a világegyetem középpontjának: a természettudomány rácáfolt. Rettenetes, áthidalhatatlan űrt állított az ember és az egyéb természet közé: a természettudomány áthidalta. Tanította, hogy a természeti törvények megmásíthatok: a természettudomány rácáfolt^ A természettudományi igazságokat felfedezőik és hirdetőik nem ellene irányították, hiszen Kopernikus, Kepler, Newton hivő keresztények voltak; de ugyanazon jelenségeknek már, a fejlettebb öntudat követelményeit inkább kielégítő magyarázatait adva előkészítették azt a korszakot, amikor e két magyarázat szembesítése rá fog mutatni összeférhetetlensé-