Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-11-12 / 43. szám
ELŐFIZETÉSI /{RAK: AMERIKÁBAN Egy évre.............$1.00 Fél évre............. 60c. Negyed évre . . . 35c. MAGYARORSZÁG s a többi külföldi országokba Egy évre.................$2.00 Fél évre.................$1.20 Negyed évre . . . 75c. Előfizetések és hirdetések erre a címre küldendők: "ELŐRE képes folyóirat" 5 E. 3rd St. New York Telefon: Orchard 8390. Előre Hungarian Illustrated Weekly Magazine Published Weekly by the Hungarian Federation of the S. P. "íü^411 5 East 3rd Street, New York, N. Y. Joseph L. Sugar, Treas. Zádor Szabados, Editor-in-chief Ladislaus Eber, Managing Editor Entered as second class matter January 24, 1916 at the post office at New York, N.Y. under the act of March 3rd, 1879 SUBSCRIPTION RATES. IN AMERICA For 1 year .... $1.00 For half year . . 60c. For 3 Months . . 35c. HUNGARY and other foreign countries For 1 year .... $2.00 For half year . . $1.20 For 3 Months . . 75c. Editorial and Bus. Office address all communications ELŐRE Hungarian • Illustr. Weekly Magazine 5 E. 3rd St. New York Telephone: Orchard 8390. Vol. I. No. 43. New York, Vasárnap, November 12, 1916. l. ffvf. 43. szam HétrŐl-hétre UTAK A SZOCIALISTA IDEAL FELÉ. A munkásság osztályharca — véleményem szerint — két fontos feladat megoldására irányul. Az egyik: a munkásság helyzetének azonnali megjavitása; a másik, hogy az ily módon előidézett gazdasági és társadalmi helyzetváltozás olyan alapokon épüljön föl, amelyek alkalmasak a végcél felé irányuló törekvések megszilárdítására, s arra, hogy a munkásság megszabaduljon az elnyomatástól és szolgaságtól. A munkásosztály végcélja a szocialista társadalom; a termelő eszközök magántulajdonának a megszüntetése s a köztulajdon megteremtése révén a társadalmi együttmunkálkodás. Hogy a végcélt elérhessük, kiizdeniink kell helyzetünk azonnali megjavításáért s nem szabad elfelednünk, hogy az osztályharc nem folyik és nem is folyhat csupán csak a végcél, a szocialista ideálért, hanem szorosan egybeforrva a munkásosztály gyakorlati, úgyszólván mindennapi szükségleteinek és követeléseinek a megvalósításával egyidőben. Az olyan harc, amely csakis egy jövőbeni ideálért folyna s amelyet nem egészitene ki a gyakorlati életért folyó erőkifejtés is, nem mondható öntudatos harcnak. Az uralkodó és előjogokat élvező osztályok mindég a gyakorlati élethez tapadtak, a mához s erősségük nagyobbára gyakorlatiasságukban gyökeredzik. És a munkásosztálynak is csak javára szolgál, ha közel marad a gyakorlatiassághoz, a jelenhez. A nagy tömeg is csak úgy érdeklődik a harc iránt, ha az gyakorlati eredményekkel jár, ha az egyes, a család és a munkásosztály jelenlegi helyzetének a javulását hozza magával. A nagy ideálok széppé teszik a küzdelmet, erősebbé, céltudatosabbá a harcot, azonban a gyakorlati eredmények képezik a harc alapját, állandóságát. A távolabbi jövő . ideáljai valóban szépek, de a ma éhező munkást közelről érdekli, hogyan él meg, hogyan tartja el a családját? Arra igyekszik, hogy magát és családját jobb helyzetbe juttassa; a munkaadóhoz való viszonyában legjobban érdekli: a rövidebb munkanap, a magasabb munkabér, nagyobb munkabiztonság sfb. A kapitalisták már ma is igen jól tudják, hogy különösen az a harc veszedelmes rájuk nézve, amely arra irányul, hogy a munkásság helyzetét már ma megjavítsa sztrájkok, bojkottok, gyakorlati szociális politika révén; nem táplálnak valami tulnagy ellenszenvet pl. egy szocialista elifökjelölt irányában, mert tudják, hogy annak ma még. kevés vagy egyáltalán nincs esélye arra, hogy megválasszák, de elkeseredett, úgyszólván valóságos osztályharcot folytatnak olyan szocialista jelölt ellen, aki akar és akinek kilátásai is vannak arra, hogy a városi, az állami vagy országos törvényhozásba bekerüljön. A kapitalisták nem nagyon haragusznak az olyan munkásvezérre, aki “elvben” minden tekintetben hive a munkásjogoknak és lelkesedik az eszméért, de minden áron lakat alá szeretik juttatni azokat a munkásvezéreket, akik sztrájkra hivják ki a munkásaikat. Az igazi s tudományosan értelmezett osztályharc többé-kevésbé azonnali és gyakorlati erőkifejtésekben, harcokban nyilvánul meg, olyan küzdelmekben, amelyek a végcél felé gravitálnak. Az az osztályharc, amely minden intenzitását csupán csak a távoli jövő reményeiből meríti, az nem támaszkodik a gyakorlati életnyilvánulásokra s értéktelenné válik a tulajdonképpeni végcél szempontjából is. Azok a szocialisták, akik tétlenül várnak a szociális forradalom eljöttére, tulajdonképpen nem is szocialisták, mert az a harcos törekvés, amely arra irányul, hogy a munkásosztály jelenlegi nyomorán segítsen, alapjában véve nem más, mint végeredményben harc: a szocializmusért. Azok' az úgynevezett “szocialista forradalmárok”, akik ezt a küzdelmet megalkuvásnak, reform törekvésnek, egyezkedésnek szeretik gúnyolni, csak fenntartással tekinthetők szocialistáknak. A tudományos szocializmus alapja, az osztályharc s az életküzdelem, a reális harc a munkásság életfentartásáért igazi osztályharc. Osztályharcnak tekinthető az a küzdelem, amelyet a munkások tömege a munkaadók, a tőkések s azok politikai szolgái, s a mai kormányzati rendszer ellen folytat a munkásosztály érdekeinek a megvédéséért már ma is. És ebben a cselekvésben nyilvánul meg tulajdonképpen az a forradalmi mozgalom is, amely a végcél irányában viszi a munkások tömegeit s ezzel helyes útra irányítja őket: a szocialista ideál felé. A KOLDUSOK FALUJA. Régi, sárgult újság került a kezembe. Még a háború előtti időből való. Egy apró hir ragadta meg figyelmemet. Az állt benne, hogy a nagy, hatalmas Orosz birodalomban van egy falu, amelynek Archangelskoje-Golicyno a neve s ennek a falunak a lakosai házat, földet, szarvasmarhát, templomot, iskolát — szóval amire a népnek szüksége van: koldulásból szereztek meg. E falu népe szolgáltatja nagy Oroszország “hivatásos” koldusanyagát, azokat a koldusokat, akiket ott látni az ország minden részében, hol mini “sántákat és bénákat”, hol meg mint “vakok és leégetteket”. A koldusmesterséghez ez a képesitésük. Ez a bizarrnak látszó hir jellemző társadalmi kulturképe annak a végtelennek tetsző orosz földnek, amelyről most seregszámra viszik az embereket a nagy mészárszékre. Háború nélkül is egész falvak népe kénytelen volt a koldulást mesterségképen űzni, hogy azt, ami társadalmi és életszükségleti célból szükséges —- megszerezhessék maguknak. A hatalom és az uralkodó osztály belekényszeritett egész falvakat a koldulásba s korrüptságával valóságos művészetté fejlesztette a szegény orosz (Folytatás a 3-ik oldalon.)
