Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-10-29 / 41. szám
A sárkány. A házak előtt, az árok szélén gyere kék ültek; a lemenő nap gyengéden csókolgatta arcukat, a szemuK csillogott s valamennyien fölfelé néztek, a nőid vékony, feher sarlója felett lebegő papírsárkányra, néztek türelemmel, aüitattal és boldog naivitással. Az egyik fiú a sárkány zsinegét tartotta a kezében, a vége azonban egy akácfa törzséhez volt erősítve. A sárkány nagyon magasan volt, egy helyben állt, csak a farka himbálódzott ide-oda a friss alkonyati szélben. — Hogy húz, — mondta az egyik gyerek. — Egy embör is alig tudná mögtartani, — mondta a másik. — Egy kis gyérükkel mög el is röpülne. Azután elhallgattak, tovább nézték a sárkányt s gondolataik felröpültek a “postá”-val, azzal a kis átlyukasztott papirszelettel, amelyiket a zsinegen íelröpitett a szél egeszen a sárkányig. Valaki távolabbról nézte a sárkányt. Mónus Miska volt. Szegény kubikos ember fia volt s nem volt sárkányra pénze, pedig a sárkányhoz egész vagyon kellett: zsinegre, papirosra és csirizre. Mónus Miska vágyódva nézett fel a sárkányra. Lassan a gyerekek háta mögé lopódzott, de az egyik gyerek észrevette és felugrott. — Mi köll? -—- kérdezte Miskától. — Sömmi, — felelte ez dacosan s kihívóan megállt.-— Tán a sárkányra fáj a fogad?'Ismerlek, — szólt Miskához a sárkány gazdája. — Hát nézni se szabad? — kérdezte Miska s az ökleit összeszoritotta. — Nézheted máshonnét, is akár egy mértföldnyiről: ölég magasan van. — Még a madár se tud addig felröpülni, — szólt egy másik fiú. S valamennyien gyönyörködve néz tek föl a sárkányra. Miska odébb állt. Szerette volna verekedő kedvét kielégíteni, csakhogy maga is félt a veréstől. Mónus Miska valamelyik délután otthon szaladgált az udvaron. Nem volt senki otthon, csak ő meg a kis húga, aki egy bölcsőben gőgicsélt. Egyszerre csak észrevette, hogy az udvaron keresztül a ház fölött egy zsineg eresztődik csendesen lefelés s a zsineg végén megpillantott egy sárkányt; a sárkány zsinege nem feszült meg, hanem hatalmas félkörben ívelte át az udvart. — Sárkány! — kiáltotta Miska s a szemeiben fény gyulladt ki, a szive he>esen dobogott. Egy pillanatig nézte, merre vezet a sárkány zsinege s hamarosan észrevehette, hogy vaiahonnét a szomszéd utcából eresztették fel a sárkányt. Nagyon kevés volt a szél s igy a zsineg megereszkedett. Miska nagyot ugrott örömében; hamar beszaladt az apja budlibicskájáért; egy cserépdarabra zsineget kötött, a zsineg végét az egyik kezébetekerte s a cserepet teljes erejéből dobta át az udvar fölött áthúzódó zsineg fölött, a kő keresztülröpült a zsineg fölött s a másik oldalon leesett. IVÍiská gyorsan odafutott a cserépdarabhoz, megfogta a zsineget s teljes erejéből húzta'lefelé. Mindez egy pilA ló. Öklömnyi ember szendereg A nyikorgó kis kocsiban. Kis mellében a lehellet Ki-kitör és — im — megtorpan... Vibrál a holdfény kis arcán, Anyja mellette áll. .. remeg, Most dől el, e bus éjszakán, Mit fednek a lehunyt szemek. Suttog a csöpp száj: a lovam, Anyám. . . ott... a sarokban áll... ! S lehunyt szeme fölé surran A ló és lovas: a Halál. .. G. L. lanat müve volt. Amikor a sárkány zsinege a kezében volt, hamar elmetszette a kicskával s gyorsan lehúzta a sárkányt. Az arca kigyulladt, a szeme csillogott, szinte öntudatlanul örömszavakat kiáltozott. Lázasan tekerte fel a zsineget egy darab fára. Körülnézett, hogy nem látta-e meg valaki s gyorsan elrejtette a sárkányt az üres disznóólba. Pár hét múlva kivitte Miska a sár kányt. Gyönyörű délután volt, nem volt meleg; az akácvirág hullott mindenütt s a fák ágait halkan, szelíden mozgatta a szél. Az utcán, amerre ment, irigyen bámulták meg a gyerekek. Az egyik meg is szólította: —- Hun vötted azt a sárkányt? — Szőröztem, — felete Miska kurtán és zárkózottam —‘ Hun vöszi a király a várát, ugy-e? — szólt egy másik és gúnyosan nevetett, a kezével pedig a levegőbe kapott, mintha mutatni akarta volna, hogy Miska elfogta valahol a sárkányt. — 14 — A gyerekek nevettek, Miska azonban dacosan elibük állott. — Ott vöttem, ahun vöttem; mi közötök hozzá? He!? —- s az öklét felemelte. A gyerekek hátrább vonultak, néhány pedig követte Miskát a vásárállásra, mert ott akarta felereszteni a sárkányt. A vasárálláson egy csapat gyerek volt: itt is, ott is bajlódtak a sárkánynyal ; némelyik föl is röpült, némelyik leDukott röpültében s a gazdája szomorúan nézegette. Miskának egész társasága volt, mire kiért. Egy gyerek ajánlkozott arra, hogy tartja a sárkányt, a másik meg, hogy a farkát fogja az indítás előtt. S "a sárkány föl is röpült. Csendesen, szépen emelkedett s Miska komo lyan, óvatosan eresztgette a zsineget. Hamarosan fölíbe került a többi sárkánynak s még mindig emelkedett. Miska kipirult, a többiek lázasan biztatták. — Ereszd csak! Ereszd! ,És a sárkány folyton emelkedett. Nemsokára csak egy kis fekete pont látszott a tiszta égen, a sárkány fehér farka pedig beleolvadt a levegőbe. Csendesen leültek valamennyien a fűbe, szótlanul, szinte elbüvölten nézték a sárkányt, csak néha-néha szólt egyik-egyik: — Mennyiér vöttél madzagot? Miska pislantott egyet a szemével s lassan mondta: :— Harmincér. — Sok, felelte a másik gyerek. — Miért festötted feketere? — Mert szöbb, — felelte Miska kurtán. — Hun vötted a papirost? — kérdezték tovább. — Lövinél, a mi utcánkban, — felelte Miska, de a szemét le nem vette a sárkányról. A gyerekek elhallgattak. Tisztelettel vették körül Miskát. A többiek is odajöttek s köréje telepedtek. Itt-ott halkan suttogták: — Harmincér vötte a madzagot. Sok..-. Milyen szépen áll a sárkány! Még néhány öreg emher is melléjük került; mosolyogva nézték a gyerekeket s bámulták a sárkányt. Másnap reggel a gyerekek ünnepelték Miskát, az éneklés után pedig megkérdezte még a tanító is: — Egy fekete sárkányt láttam tegnap : csuda magasan volt! Melyikőtöké ? A gyerekek hangosan kiáltották: — Miskáé, Mónus Miskáé! S valamennyien Miska felé bámultak. Pásztor József.
