Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1916-10-29 / 41. szám

végbe, és hogy nem egy folytonosan ismétlődő körnek örökös egyformaságában mozog, hanem történeti fejlődésben megy át. Itt Darwint kell fölemlíteni, ki azon bizonyiték által, hogy az egész mai szerves tér mészet, a növények és állatok, valamint ezekkel együtt az ember is milliónyi éveken keresztül folytatott fejlődési folyamatnak szülöttje, a metafizikai természeti fölfogásnak hatalmas rúgást adott. Miután azonban a dialektikusán gondolkodni tudó természetbúvárok kevesen vannak: megmagyarázható azon zűrzavar, mely a fölfedezett eredményeknek a létező gondolkodási módokkal való öszeütközésböl keletkezett s amely az elméleti természettudományban jelenleg uralkodik és úgy a tanítót mint a tanulót, az Írót, az olvasót kétségbe ejti.

A világegyetem és az emberiség fejlődéséröl, valamint e fejlődésnek az emberek fejében keletkezett képmásáról helyes felfogás: csakis dialektikai utón a keletkezés és enyészet általános váltakozó hatásainak, valamint az előre és hárahaladó változásoknak folytonos megfigyelésével jöhet létre. És ezen értelemben azonnal föl is lépett az újabb német filozófia. Kant azzal kezdte meg pályáját, hogy Newton-féle stabil naprendszert és annak örökké ivaló fennállását — miután az első lökés már meg volt adva — egy történeti folyamatba oldotta föl, mely szerint a nap és az összes plane ták összegyűlendő ködtömegekből keletkeztek. E mellett azon következtetést vonta le, hogy ezen keletkezéssel egyszersmind a

naprendszernek jövő pusztulása is jelezve van. Kant nézetét 'félszázaddal később Laplace matematikailag megindokolta és még egy félszázaddal később, az ilyen izzó gőztömegeknek a világűrben való létezését a Stereoskop beigazolta.

Az újabb német filozófiát a Hegel-féle rendszerében az. egész természetes, történeti és szellemi világ, első Ízben lett, mint folyamat, azaz mint folytonos mozgásban, átváltozásban, alakulóban és fejlődésben levő gyanánt föltüntetve és első Ízben tétetett kísérlet ezen mozgás és fejlődés belső összefüggéseinek bizonyítására E szempontból kiindulva az emberiség története már nem lelketlen erőszakosságok sivár zűrzavarának, hanem az emberiség fejlődési folyamatának tűnik föl; s a gondolkodás föladata: a fejlődési folyamat fokozatos lépcsőmenetét a távútokon követni és belső törvényességét minden látszólagos véletlenségeken keresztül kimutatni.

Hogy a Hegel-féle rendszer a felállított feladatot nem oldotta meg, az itt teljesen mellékes. Korszakalkotó érdeme: a feladat felállítása volt. Oly feladat ez. melyet egyes ember nem fog megoldani. Dacára annak, hogy Hegel — Saint Simon mellett — korának leguniverzálisabb gondolkodója volt, azért mégis, egyrészt saját ismereteinek szükségszerűen határolt terjedelmétől, másrészt pedig korának szintén terjedelmében és mélységében határolt ismereteitől volt korlátozva. Ehhez még egy harmadik is járult: Hegel idealista volt. Nála a fejnek

gondolatai nem a tényleges tárgyak ér jelenségek többé-kevésbé elvont képmásai gyanánt érvényesültek, hanem megfordítva: a tárgyakat és fejlődésüket mint a világ előtt már valamiképen létező “eszme” megvalósult képmásainak tartotta. E nézet mindent a fejtetőre állitott és a világ valódi összefüggését teljesen fölforditotta. S ezért tehát bármily helyesen és zseniálisan is fogta föl Hegel a némely egyes-összefüggéseket, mégis sokat kellett neki — az említett okoknál fogva — a részleteken toldozni, mesterkélni és konstruálni, egyszóval megfordítva felállítani. A Hegel-féle rendszer, mint rendszer óriási torzszülött volt — a maga nemében azonban egyszersmind az utolsó. Nevezetesen még egy belső, or vosolhatlan ellentmondásban szenvedett: egyrészt ugyanis a történeti felfogásra helyezkedett, mely szerint az emberiség története fejlődési folyamatot képez, mely tehát természetéből kifolyólag egy, úgynevezett föltétien igazság fölfedezésében nem nyerheti intellektuális befejezését, másrészt ug-yancsak a Hegel-féle rendszer önmagá ról azt állítja, hogy ö éppen ezen abszolút igazság összpontosulása. A történet és a természet megismerését felölelő s azokat egyszersmindenkorra lezáró rendszer: a dialektikai gondolkodás alaptörvényeivel ellentétben áll; ami azonban nem zárja ki. sőt ellenkezőleg magában foglalja azt, hogy az összes külvilág rendszeres megismerése, ivadékról-ivadékra, óriási haladásokat tehet előre.

SZELLEMI HULLADÉKOK ÉRTÉKESÍTÉSE.

A szellemi hulladék uj szót, helyesebben uj fogai ommeghatározást egy német, jogi szakfolyóirat csinálta. Nem a selejtes irodalmi terméket érti rajta, sőt ellenkezően. íme a szaklap: Egy élclap tréfás közleménye nyomán komoly oldalról vetették föl azt az eszmét, hogy oly üzleti temészetü vállalatok kellene létesíteni, amely kiváló tudósoktól és kutatóktól megszerezné azokat az eszméket, amelyeket tevékenységük, kutatásaik közben mintegy melléktermék gyanánt .felszínre hoznak, de ki nem dolgoznak. Rámutat a szaklap arra, hogy a tudósok és a kutatók munkájuk közben számos olyan gondolatra, következtetésre és tapasztalatra jutnak, a melyek a konkrét munka föladatán kívül esnek s ezért ennek szempontjából nem értékesíthetők, amelyek azonban kellő mélyítés, tovább fejlesztés és megfelelő keretbe illesztés esetén egyik vagy másik gyakorlati téren, valamely iparágban igenis értékesíthetők lennének. A mondott vállalat föladata volna ezeket az ilyképp elhullatott eszméket, illetve eszméi melléktermékeket felkutatni, összevásárolni, kidolgozni és gyakorlati rendeltetésük -helyére juttatni. Ezt a gondolatot a lap toválbb szövi és átviszi a szabadalmi elővizsgálat közébe. Utal arra, hogy a szabadalmi elővizsgálati eljárásban a bejelentések körében gyakran egy-egy eszme csak mint sejtetés vetődik föl és kihasználatlan maradt, holott illetékes kézbe jutva, megtermékenyítő hatást gyakorolhatna a műszaki tudásra. A lap fölveti azt a kérdést, vájjon eléggé megérett-e már korunk arra, hogy egy ilyen műszaki intézetnek nyújtson létalapot, amely terv- és Üzletszerűen foglalkoznék a szellemi hulladékoknak az elmondott módon való értékesítésével. A kérdésre határozott igennel felel, különösen azért, mert a folyton növekvő specializálódás csak egyre növeli a kutatók által fölvetett műszaki eszmék elhullását és elkallódását.

SZEM VIZSGÁLAT AZ

ÁLLATKERTBEN.

Lindsay Johnson, angol anatómus, néhány állat szemének szivárványhártyáját megvizsgálta szemtükörrel. Rájött arra, hogy a különböző állatfajok szivárványhártyájának szintükröződése jellemző a fajra és a fajok rokonságára. A. W. Head festővel társult erre és a festő révén vagy 2000 db. akvarell képhez jutott, amelyek

— 3 —

igen sokféle állat szemének a szemtükörben látható szintükröződését ábrázolták. Ezek a szemtükörképek megfelelő beosztással az állati fejlődéstörténet, a darwinista fölfogás újabb támasztékai lettek s igen jó segédeszközei az állatfajok ro konsági fokának megállapítására. Többek között azt is megállapíthatta segítségükkel Lindsay Johnson, hogy az alacsony rendű emberfajok s a felsőbbrendü majmok rokonsága közelibb e tekintetben, mint a magasabbrendü emberfajok és az alacsonyabbrendüek rokonsága.

Azt a 2000 db. akvarellt, amelynek alapján Johnson következtet az állatfajták rokonsági fokára, nem volt könnyű a festőnek összehozni. Tessék elképzelni, mennyi nehézséget kellett Headnek legyőznie, mig a legalacsonyabb rendű gerincesektől, hüllőktől: krokodiloktól, kigyóktól fel a leg magasabb rendű emlősökig, az emberig annyi fajta állat szemtükrözödését megfigyelhette. A különben nyugtalan természetű zebra, a szelíd elefánt, a buta tapir megfigyelése még elég könnyen ment. De bizony a soha meg nem szelidithető krokodilus, a türelmetlen oroszlán, az alattomos tigris nem igen tűrte, hogy a szemébe piszkáljanak. Némelyik állatfaj kedvéért egész csomó állatkertet kellett Headnek meglátogatnia, mig sok utazgatás után végre akadt egy példányra, amely eltűrte a vizsgálódást.

I