Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-02-13 / 4. szám
A MAMA. HIDEG, havas szél zug odakint. A téli éjszaka barátságtalan feketesége átölel mindent. Bent, a kis lakásban, halvány fény mellett beteg, roskatag, köhögős asszony ül az ágya szélén és reszkető kezével szeretettel, becézve simogatja kis leánya hullámos, barna haját. A jó, engedelmes, szelíd Katus tágranyilt szemmel ,figyelő arccal, hogy még a szája is nyitva marad, szótlanul hallgatja édes anyja lassú, csöndes beszédjét. —■ Kis Katuskám — suttogja az anyja — nehéz, keserves sora van az özvegy anyának. Nincsen senkink, aki törődnék velünk és én -—• édes úgy sirt!... Sók ember gyűlt össze a ház előtt és egy nagy kocsira tették apát... A lovak rojtos takaróval voltak letakarva... úgy toltak be a koporsót és vitték. .. igen... — A beteg asszony dideregve hallgatta "Katuska szapora beszédét. Szemébe lopódzott a könny... Beteg magára és árva kis leányára gondolt és a szomorúság összeszoritotta szivét... —■ Katus ! Adj egy kis vizet — szólt a kis leányhoz. És amig az a pohárral visszatért, erős köhögéstől gyötörve, fuldokolva rádült a megvetett ágyra. —• Igyék mama! — szól a kis leány. Itt a viz. Vékony karocskájával bizonytalanul emeli a poharat és nyújtja. Láhujjhegyére ágaskodik, hogy ma gasabb^Tégyen s az ágyba elérhessen az anyjához. Bocsássatok be. . . Nyissátok meg telketek templomát, Holnap fiai, harcos titánok!... A tegnap sötét országából jövök. Bocsássatok be, közétek vágyok!. .. Annyit tépett az élet viharja, Annyit futottam az éjszakában, — Vércseppek jelzik a sorsom útját, Melyen felétek hozott a vágyam. Én is a nyomor gyermeke vagyok. Szivem, mint a tiétek dobog. Testvéreim! — énrám is lesújt Az élet nehéz karja, a robot. Élet a front mögött gyöngyöm —- látod: beteg, gyönge vagyok... Amikor Amerikába jöttünk, te még pólyás baba voltál és édes apád, akinek az arcképe ott függ a falon, abban a fekete keretben, reggeltől estig nehéz munkát végzett abban a gyárban, ahol utoljára dolgozott. Szőrmegyárban prémes dolgokat készítette, amiket a gazdag dámák a téli bundájukon hordanak. Nagyon keveset keresett, mert a gazda, akié a gyár, nem akart többet fizetni; azt mondta, hogy neki van elég munkása s aki nem dolgozik azért a pénzért, amenynyit ö fizet: elmehet. A szűcsök mestersége egészségtelen, mert a szőrméből sok por száll a tüdejükbe és ettől megbetegszenek. Apád is igy járt. Tüdőbajt kapott és hossza§ szenvedés után meghalt ... — Igen, mama — én emlékszem arra, amikor édes apát elvitték. Anya — Mi az gyermekem ? -—- riad fel a beteg asszony... Elfelejtette, hogy előbb vizet kért. — Itt a viz, mama. Reszkető kézzel nyúl a pohár után. Iszik nehány kortyot es kimerültén, lihegve esik vissza a párnákra. A kis Katus nem tudta elérni a poharat és az a beteg kezéből kicsúszott... legurult az ágyáról és összetört. .. Katus szepegve, sírásra hajló ajkakkal bámult hol az anyjára, hol meg az üvegdarabokra. Nem értette, mi történik a mamájával, csak azt látta, hogy nem mozdul többet. Csöndesen fekszik az ágyban, arccal a párnákba mélyedve... Künn dühöngött a szél, csapkodta a havat és az éjszaka feketén ölelt át mindent... Katuskát is; a kis árva, szegény Katuskát. .. De élet után sóvárgó vágyaim Nem hullottak le a szürke porba. Fájó lelkem gyémánt-virágai Virulnak, élnek mind egy csokorba. Égnek és vívnak bennem a lángok. A megváltás nagy munkája érik. A jövő nehéz, torlaszos útját Megharcolom veletek végig. Nyissátok meg lelketek templomát, Melyben a szeretet örök mécse ég. Adjatok egy csöpp világosságot. ■ Kint, a világban oly sötét az ég! MANKÓ JÓZSEF. Mozi és háború. — Mi a hasonlóság a háború és a mozi közt? _ ? ? — Mindakettőben hátul vannak a legjobb helyek. A doberdói fensikon drótakadályt készit egy mérnök-főhadnagy, villamos áramot is vezet a drótba, melynek megérintése száz halálai sutja a gyanútlanul közeledőt. A mi katonáink életét féltve, nagy táblát akaszt a drótakadály fölé, amelyen öles be tűk figyelmeztetnek, hogy: Érinteni életveszélyes. Egy magyar baka nézi a műveletet és mikor a főhadnagy készen van, igy szól: —■ Hát aztán, főhadnagy ur kérem alássan, hogyan értsék meg a taljánok ezt a fölirást? Hivatalnok-sóhaj. —- Boldog ember az a talián Barzilai, a fölszabadítandó osztrák területek minisztere! Nem engedik be a hivatalába. 14
