Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-02-13 / 4. szám
IFJÚKORUNKNAK okosszemü és szinesbeszédü barátja, a legizgatóbb, de nem egészségtelenül izgató Jules Verne, bizonyára nyárspolgárt megrökönyitően vakmerő fantasztának és álomszerűén valószínűtlen jövendőt kalandosan megjelenítő utópistának becsülte magát, amikor kedvelt hősünket, azt a bizonyos Fogg Fileászt, nyolcvan napnál — ó, képzeljétek csak, ha el meritek képzelni! —■ nyolcvan napnál nem hosszabb idő alatt száguldatta körül a földgömbön. “Utazás a föld körül nyolcvan nap alatt!” ennél tulipirosabban és hupikékebben fantasztikumosodó regényeimet akkortájt senkisem virágoztatott volna ki termő agyából. Azóta nem is fogyasztott az emberiség vaiami sokat az egyben legolcsóbb és( legdrágább fogyasztási cikkből: az időből. Akik Vernet, aki az ifjúságot a legkedvesebb észrevétlenségge! tudta hozzácsábitani a tér mészettudományi ismeretekhez, regényeinek a nyomtatógépből való első kiömlése idejében még a kiváncsi gyermek éhes szemével habzsolták, közülök sokan, ha mint aggastyánok és meglett emberek is, de itt lépdegélhetnek még sorainkban. Ámde ez az aránylag rövid idő is, néhány évtized csak, már elég volt ahhoz, hogy Verne földkörül szalajtató regényét tárgytalanná fölöslegesitse. Mostanság a nyolcvannapos világkörüli ut nemhogy a jövőnek regénye megelőzése volna, hanem manap már a jelennek a lehetőségein is túl maradó, a múltban elkönyvelt elmaradottság csupán. A nyolcvan nap, valamikor minden elképzelhető rekordon tulrohant sebesség ma már igen messzire esett a rekordtól és a közönségességek közé szürkült. A mai rekord a nyolcvan napot felénél kevesebbre amputálta. Fogg Fileásznak egy mai újságíró kollégája, a new yorki Evening Sun szerkesztője, azt a távolságot, amelyet regényhős-őse — és ez is csak a mindent kibiró papiroson — nyolcvan nap alatt fuldokolt végig, harmincöt nap, huszonegy óra és harmincöt perc alatt tudta elenyésztetni. Ami eszközünk van a messzeségeknek szomszédosságokká összezsugoritására, azt mind igénybe vette, egyet, a legeslegujabbat kivéve. Leginkább az automobillal igyekezett mennél több kilométernek egyetlenegy órába való belekényszeritésére. Az az utódja azonban, aki majd az addigra egészen kezessé szeliditett repülőgépet is fölfogadja táltosának és a mai tengeri utakat a tenger fölött -fogja elsasosodni, az bizonyára a mostani harmincöt napos rekordot is megfosztja majd rendkivüliségétől és talán tiz nappal is megrövidithető meghaladottsággá alacsonyitja. * De mindezek a fizikai rekordok, a testi utazás ütemének megviharoztatásai, a rohantató gépezetek sebességének örjöngővé vaditásai mind szégyenbe törpülnek a képzelet rekordjai, az itthonmaradottak lelki utazásainak fölülmulhatatlan gyorsasága mellett. A háború ebben a tekintetben a legszélsőbb lelki tulkövetelésekkel provokálja szellemi teherbírásunkat, amely csodálatosan tud helyt állani. Olykor negyedóránként lihegnek elénk a táviratok, mint indulásra kergető utimarsallok. Az útirány: egyszerre mindenféle. A cél: mindenhol mindenütt. Az ut tartama: egy szemrebbenésnyi idő. Az egyik távirat-sor például Szerbiába szólít; még a sor közepére se baktatott el pillantásunk, de lelkünk már valahol a hegydomboritotta vidéken automobiloz. Egy másik telegramm-sor esetleg Japán felé mozgósít bennünket. A mondat még be sincs befejezve, de lelkünk már egy japán admiralitási dreadnought-on hajózik. A harmadik távirat talán egy washingtoni kabinettanácskozás üléstermének ajtaját nyitja meg előttünk. Az értesítésnek még nem jutottunk túl az elején, de lelkünk már Wilson elnök széke mögül hallgatózik. A világ legkülönbözőbb tájékáról villám. lanak és mennydörögnek felénk a tudósítások, amelyek abban a pillanatban máris a biradások szülőhelye felé utaztatják lelkünket. Ma csak távolbabüvölő elmélyedéssel olvashat akár a legfelületesebb és legszűkebb érdeklődés-körű ember is. Az újságnak egy félhasábjára rákerül az egész világ, és ezt a szinte végtelenné szélesedett területet képzeletünk betudja szállani annyi idő alatt, amenyire szemünknek a nyomtatott félhasáb áttekintésére van szüksége. Egyévién ujságoldal táviratai Európát Ázsián át Amerikával marconizzák össze és e táviratok nyomán lelkünk a képzelet ősrégi aviatikus-technikájának legmaiabban kíméletlenül intenzív kihasználásával át tud rohanni egymás után három világrészt is, és magába tudja fogadni, meg magáévá tudja áthasonitani három világrész történéseinek a leglényegét is. Ezek az események olyanok, hogy lélekben a helyszínén újra át meg át kell élnünk őket szivünkkel és idegeinkkel, a helyszínén, amely óránként és hírenként meg-megváltozik. Érzésünknek most kell a legnemzetibbnek, fantáziánknak most a legnemzetközibbnek lennie. Akik nem mentünk, vállunkon a fegyver, a háborúba, a testünk most a forgalmi korlátozások miatt leginkább 'Otthonülővé nehezült, de a lelkünk annál többfelé, az otthonunktól annál messzibbre és annál gyorsabbá fürgitett. Jules Verne még valami elképpesztően nagyot próbált mondani, amikor Fogg Fileász történetének menetsebességét igy állapította meg: “Utazás a föld körül nyolcvan nap alatt.” A new yorki Evening Sun szerkesztője bizonyára egyelőre fölülmulhatatlant vélt harsonázni, amikor ezt a kiáltást óriásitotta utjának leírása fölé: “Utazás a föld körül harmincöt nap alatt.” A mai újságolvasó, ha kedve támadna, hogy szinte mindenperces lelki élményeiről beszámoljon, ezzel a mindent agyonrekordozó, mégis csöppet sem tulszó címmel tehetné: “Utazás a föld körül egy gondolat alatt.” SZ. G. A legmodernebb közlekedési eszköz; a repülőgép. 10
