Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-09-17 / 35. szám
••••••••••• • • • • • • • • • • •' V • • V • • *• • • •* ••• V • SZÉPIRODALOM .............. m pi • .• • • • _* ............ .............. *. •• . • • • • • V V v> : • ••• ............. : : ••• ,v ••• ••• , A GYILKOS. (Dramolette.) Irta: GARY A Y ANDOR Az előadás és utánnyomás jogát fenntartja a szerző. SZEMÉLYEK: Az asszony ............................................ Az orvos ................................................ Falusi cseléd............................................ SZÍN: Egy jobb, vidéki, magyar uriház vizitszobája. A berendezés tetszésszerinti lehet, de kisvárosi, jobban mondva falusias ízlés kell, hogy jellemezze. A háttérben ablakok, jobról és balról ajtó. A nézőtől jobra eső ajtó, a lakás hálószobájába nyílik. Történik egy viharos, sötét, téli éjszakán. ELSŐ JELENET. Az asszony. AZ ASSZONY: (A. függöny szétlebbenésének pillanatában lassan, lábujjhegyen lépve kilép a hálószobából. A küszöbről mégegyszer hosszan visszanéz, aztán nesztelenül behúzza maga mögött az ajtót. De nem zárja egészen be. láthatólag arra számítva, hogy a beteg hangját meghallhassa. Egy pillanatig még hallgatózik is az ajtó előtt.) (Szünet.) AZ ASSZONY: (Nesztelen, óvatos léptekkel odamegy a szoba közepén álló asztal mellé, amelyen zöld ernyős petróleum lámpa világit. Az asztalon kézimunka kosár, sebtében összedobált, készülő hímzéssel. Az asszony fölveszi a hímzést, mintha dolgozni akarna, de aztán egy sóhajtással ölébe ejti a munkát, s a fejét fáradtan kezére hajtva maga elé gondolkozik.) (Szünet.) AZ ASSZONY: (Hirtelen ráborul arcával az asztalra és egész testét erőszakosan megrázza a hangtalan, néma zokogás.) (Ebben a pillanatban a hálószoba félig nyitott ajtaján át egy beteg férfi artikulátlan, fájdalmas nyögése hallatszik ki.) AZ ASSZONY: (A hangra hirtelen felriad, gyorsan megtörli a szemeit, és az ajtóhoz siet. A küszöbről óvatosan Ibiekémlel.) (Nagy csönd, szünet. A beteg úgy látszik csak álmában nyögött fel egyszer, s most már nyugodtan újra tovább alszik.) AZ ASSZONY: (Halkan visszalép az ajtótól, az ablakhoz megy, s fejét a keresztfára hajtva, némán kitekint a viharos, téli éjszakába.) (Nagy csönd. Nem hallatszik más, csak a kint tomboló vihar szélzugása, amely koronként durván, erőszakosan megtaszitja az ablakokat.) (Szünet.) (A régi formájú, nagy fali óra rekedt pendüléssel, lassú tempóban ütni kezd. Három negyedet üt, azután még kettőt.) AZ ASSZONY: (Egy pillanatig még az óraütés után is mozdulatlanul, csaknem szobormereven ott áll a helyén, az ablak mellett.) (Még egy rövid kis szünet.) (Hirtelen megrebben és előrehajolva egy pillanatig merően kinéz az utcára, aztán egy gyors mozdulattal viszszafordul és a bal oldali ajtó felé tesz egy-két lépést.) MÁSODIK JELENET. A cseléd, Az asszony. A CSELÉD: (Nagykendőbe hugyolált, tenyeres-talpas falusi cselédleány. Esetlenül kopogó lábcsoszogással lép be, és széles, paraszti modorban beszélni kezd.) Meggyiittem tekintetes asszony! De a tekintetes doktor ur...! AZ ASSZONY: (Egy ijedt mozdulattal elhallgattatja, és a hálószoba ajtaja felé intve figyelmezteti, hogy a beteg alszik) ... Csöndesen...! Az ur alszik. A CSELÉD (Ügyetlen mozdulattal a szájára teszi a kezét és elhallgat.) AZ ASSZONY: (Nagyon halkan, csaknem suttogva.) Beszéltél a doktor úrral? A CSELÉD: Nem, — kézit csókolom! Nincs odahaza. Feketehegyre hívták valami nehéz beteghez. AZ ASSZONY: (Tanácstalan sóhajtással.) Oh istenem. .. ! A CSELÉD: (Ügyetlenül elnyomott dörmögő hangon.) Este nyolctól oda van. Csak hajnalra gyün meg... ! AZ ASSZONY: (Halk siránkozással.)... Mit tegyünk most...? Ha felébred az ur...! Egész este úgy várja... ! Mit mondjak neki... ! A CSELÉD: Hiszen szóltam Borosának, tekintetes asszony! Azt mondta mihelyt megjön, mindjárt által küldi. Addig reggelit se ad neki! AZ ASSZONY: De hát ha odaát éjszakázik...? A CSELÉD: Dehogy éjszakázik! Már hol éjszakáznék? Tán a Becsalinál? Hiszen tudja, milyen finnyás! Meg a lovait se állítja az be akárhova, nemhogy ő maga leheverne minden vacakba! AZ ASSZONY: Talán a papéknál. .. ! A CSELÉD: Hát már hogy gondolja azt a tekintetes asszony? Majd éjszakának idején fölveri a tiszteleteséket!... Hajnalra itt lesz, ha mondom! Borcsa asszony levessel várja...! AZ ASSZONY: (A széltől megzörrenő ablakok felé tekntve. mintegy utolsó ellenvetésként.)... De ebben az Ítélet időben. .. ! A CSELÉD: Ebben az időben hát! Fél is az egy kis havazástól! Hisz’ azért doktor tán, hogy meggyógyítsa magát, ha megbetegszik! Hajnalra itt lesz... ne féljen semmit a tekintetes asszony... ! (Kívülről szánkó csillingelés hallatszik.) A CSELÉD: (Hirtelen az ablak felé fordulva, nagvon élénken.)... Már itt is van...! (Egy szempillantásig kifelé hallgatózva.) ... Ez a doktor szánkója...! (Folytatjuk.) 11 —
