Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1916-09-17 / 35. szám

egyik jövedelmi forrása a román falusi népnek.

Eltekintve a brutális bánásmódtól,, amiben a durva román férfi részesíti asszonyát, a nők általában igen vigkedélyü, dalos, virgonc természetűek. Szeretik a dalolást s a gyönyörű melódiáju román népdalokat a külföld is jól ismeri. A szomorú, mélabus dallamok ott csengenek föl a kis falusi viskókban, ahol a román paraszt néha-néha könnyít lelkén a dallal s elfelejti a szegénységet, az állati sorsot, amelyben tulajdonképpen urai jóvoltából él. És a dalt legszebben tudják a költöi-esség iránt fogékony román asszonyok és lányok.

A román köznép nagyon vallásos és fölötte babonás. Házuk falait teleaggatják szentképekkel, hisznek a kuruzslásban, a ráolvasásokban. Pópáik nagy befolyással rendelkeznek. A román parasztság analfabétaságának a következménye ez elsősorban, amiről viszont az uralkodó osztály tehet. Könnyen befolyásolhatók és hevülékeny természetűek úgy a nők, mint a férfiak egyaránt. Az ivás pedig veszedelem a román falvakra s a legsúlyosabb benne az, hogy a nők is az alkohol rabjai olyan nagy mértékben, mint egyebütt sehol.

A véres tánc megindult Románia részéről is. Most aztán megmozgatják a falvak férfilakosságát és elviszik, hogy soha többé ne jöhessenek vissza. A román fáták pedig bus dalaikban éveken át sirathatják szeretteiket, kiket a bojárok érdekeiért meghalni kényszeritettek az erdélyi havasokon.

—r. —ó.

Elevent szülő növények

Aki csak félszáz évvel ezelőtt is le merte volna irn-i ezt a címet, a “hivatalos tudomány” valszinüleg kiközösítette és pellengérre állította volna, mint a tudatlanság eleven szobrát. Mert a hivatalos tudomány akkor még rubrikázta a természetet s a betürágásban és tekintély-mániában kereste az ismeretek forrását. Ahová a botanikus lépett, ott meghalt a nevető rét és elhervadt a virágok pompája. Mezőik ékességéből megszáritott halottak rendje lett a növénytani gyűjteményekben: s minél több virágmúmiát zárt múzeumának koporsójába egy ilyen halottrendező, annál nagyobb botanikusnak tartották. így változott a viruló rét és a lombos, üde erdő poros herbáriummá a növénytani órán: — s igy alakult ki a müveit közvéleményben az a titkos, de általános nézet, hogy a növénytan, mint tudomány, száraz és unalmas szőrszálhasogatás.

Husz-harminc év óta azonban nagyot fordult a világ s ma már a növénytani könyvek egészen mást mondanak, mint amit a jó öreg Linné beszélt s a halottrendező botanikusok helyét a természet nagy életének kutatói, boncolói foglalták el, akik lassanként rájöttek arra, hogy a növény, mely látszólag élőhalottja a természetnek, gyakran szinte drámai harcot viv a sorssal, — hogy kifogyhatatlan uj eszközökben, cse lekben és alkalmazkodásban, ha megélhetéséről van szó, — hogy a természet minden képzelhető erejének, segítségének fölhasználásával, ezer és ezer kapcsolatot szőtt a rejtett és hatalmas élettel, amelynek ő is részese.

így lett igaza a régi népbölcseségnek: hogy érez a virág, hogy él az erdő-mező, habár nem úgy, ahogy az ókori természetimádás mitológiája elképzelte. Hogy él, sőt érez és mozog s még alszik is, — s egyáltalában egyetlen olyan jelenség sincsen a növények fejlődésében és szaporodásában, mely ne állana határozott, logikus és szerves kapcsolatban a fajföntartás, sőt a faji kiválogatódás föltételeivel. A harmatfü, mely szúnyogokat és legyeket fogdos enyves csápjaival, még leveleit is szorosan <rágönyöli-ti piros mirigyszőreire,, ha áldozata nagyobb vagy hevesebben vergődik; sőt, ha véletlenül egy szitakötő jut a gyilkos növény tapogatói közé, akkor megesik az a

hihetetlen dolog, hogy a többi levelek is “megszagolják a pecsenyét”, odahajlanak, mintha zsákmány után nyúlnának és kölcsönösen segitik egymást a hatalomba kerítés nehéz munkájában.

A tropikus tengerpartok lázzal terhes, sós mocsaraiban honos egy sajátos fa, melynek mangrove a neve. Törzse, mintha csak falábakon állna, a levegőbe emelkedő gyökérvázon nyugszik, mig ágaiból tömérdek léggyökér sarjad. Léggyökér a neve az olyan mellékgyökérnek, mely nem a földben van, hanem a szárból vagy a fa ágaiból, koronájából nő s a levegőben csüng, sőt ebből szívja a növénynek szükséges nedvességét és táplálékot is. Ilyen léggyökeres növények leginkább csak a forró tartományokban vannak, de nálunk is előfordulnak .például a borostáyánnál, melynek szintén van légbeli kapaszkodó gyökere.

A mangrove-fának ágaiból tehát tömérdek ilyen gyökér sarjad, melyek mintegy támasztó oszlopként tartják a hatalmas fa törzsét. Minden ág, sőt maga a törzs és az egyes léggyökerek is, számos uj léggyökeret bocsátanak, melyek lassanként lenyúlnak a'viz szinéig, majd még alább, az ingovány puha iszapjáig, ahol befuródnak a fenékbe s. uj támasztékai lesznek a falábakon álló törzsnek. így támad a járhatatlan mangleerdő a meleg vidék tengereinek mocsaras ingoványaiban s ebben a sürü bozótban tömérdek vizimadár és rák tanyázik, mig a mangrove-fa léggyökereit az osztrigák lepik el.- Ezért a bennszülöttek osztrigarának is hívják. Természetes, hogy a mocsaras ingoványbán termő mangrove-fa nem szaporodhatik csak úgy magáról, mint a többi fák; mert a magja, ha egyszerűen csak lehullana a fáról a mocsrába, vagy fönt úsznék a vizen, mig elrothad, vagy fölfalnák a madarak; sőt, még ha nehezebb lenne is a viznél s mindjárt lezuhanásakor a fenékre szállna, akkor se tudna gyökeret ereszteni az iszapban, melynek felső rétege lágy és szétfolyó, — de meg különben se kapna levegőt a csírázáshoz. A fa tehát úgy segit magán, hogy “elevent szül”: — azaz, már önmagán kifejleszti kicsinyben áz uj fát, melyet csak akkor ejt le, — ereszt útjára, — amikor már teljesen életképes: akárcsak a szintén elevent szülő emlősök.

Lampert Kurt német professzor érdekes megfigyeléseket közöl erről a különös fáról. Azt irja, hogy a mangrove-fa magjai

már magukon az ágakon kicsiráznak, mert a gyökérszálak, illetőleg a csiraszárak átütnek a magburkon. A mag vagy gyümölcs ugyanis, miután már teljesen megérett, még 8—9 hónapig lóg a szárán s ezalatt az idő alatt csírázik ki, leveleket is hajt, úgy hogy már mint “eleven csemete” függ a fán. A csiraszárnak vagy gyökérszálak ezalatt folyton nőnek, úgy hogy 50 cm. hoszszuak és i t/2 cm- vastagok is -lesznek. Ezek a gyümölcsből hajlott nehéz csiraszálak addig'himbálóznak a fán, mig végre valami erősebb szélroham leveri őket s ekkor lepottyannak levelestől a mocsárba, még pedig oly súllyal és erővel, hogy keresztül ütnek a vizen, hegyes végükkel belefuródnak az iszapba, — és -állva maradnak abban, mintha csk úgy ültették ivolna oda! Még a félméter mélységű vizrétegen is keresztül hatolnak, s mivel a gyümölcs már bimbót, rügyet is hajtott, sőt már a leveleit is széttárta, a fiatal mangrove-csemeték sűrűn fogják körül az öreg fát, mely körül csakhamar áttörhetetlen bozótot alkotnak.----------O---------EGY PATKÁNYÉRT HÉTEZER DOLLÁR.

A chicagói “American Mause-Club” patkány kiállitást rendezett. E sajátos klubnak tagjai arra szánták magukat, hogy ritkafaju patkányokat gyűjtenek és tenyésztenek. Törekvéseiket nagy siker koronázta és legszebb bizonyítéka ennek a kiállítás volt.

Indiai, kínai, afrikai patkányokat lehetett csudálni ottan, óriási és törpe testüeket egyaránt.

A legkisebb patkányok egyike — szülőhazája Libéria, a néger köztársaság — nem kevesebbet, mint 7000 dollárt reprezentált. E drága patkány szerencsés tulajdonosa örvendve mesélte, hogy Smith milliomos, a ki szintén patkánygyüjtö, 21.000 koronát Ígért a ritka példányért,, de hát ő nem vált meg tőle. A kiállított patkányok színre, nagyságra igen különböznek. Legszebbek az indiaiak a melyek, mint gyöngyház csillognak. Akadnak fehérek, barnák, sárgák, feketék, vörösek és még minden színitek és szinárnyalatuak.

A legszebb patkánynak kitűzött első dijat a 7000 dolláros patkány kapta. A legszebb első dija ékkövekkel dúsan kirakott nyaklánc.

— 5 —