Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-08-13 / 30. szám
'•••••••••••••a *t % (• ••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••« ••••••••••• • ••••••••••• • i>Ks *• • • / \ • • i ; *. .• •________________ ___ ____ ____ ___ • •%, •• /. LJ """""" TM TM” ~ ■ " w "" •"% V ••• 9g f || t • • • • **•••••••••••••,* ,» % *,•••••••••••••••••••••••••••••••«••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••'* ,» *, • t ............. :•••' SZÉPIRODALOM V:,t::3 :'D s'“” L^<- \ / AZ ASZPIRIN Egy felvonásos komédia. Irta: SZÍNI GYULA (Folytatás.) BIANKA: Dezső! Ha azonnal vissza nem vonod, hogy megmérgeztelek, fogom a kalapomat és soha többé nem látsz. Gondold meg. Szerelmemnek ez a végső próbája. DUDICS: Megmérgeztetek! OLÄF: íme, nagyságos asszonyom, amint látja, sokkal hamarabb van igazam, mintsem hittem volna. BIANKA (Elhatározással): Jó!... Dezső, én fogom a kalapomat és elmegyek. (Mozdulatot tesz az elmenésre. Várakozással teljes csönd. Az utcáról lárma hangzik föl.) OLÁF: Micsoda lárma az odakinn az utcán? BIANKA (Az ablakhoz megy) : Sereg ember van a házunk előtt. (Kinyitja az ablakot és kinéz rajta.) A mentők automobilja áll a házunk előtt és a tömeg köréje csődül. OLÁF: Kinek kellenek a mentők? DUDICS (Egyszerűen): Nekem. BIANKA: És miért, ha szabad tudnom? DUDICS: Megmérgeztetek. BIANKA: (Nem felel semmit, csak ég felé emeli a karját némán.) OLÁF: Te hívtad el a mentőket? BIANKA (Égnek emelt karral): És ebben az emberben bíztam, ebben az emberben hittem! OLÁF (Izgatottan): De hát most mit fogunk csinál ni? Ebből rettenetes botrány lesz, ha kitudódik. Az én művészi nevem forog kockán, a dicsőségem, a jövőm, az életem! BIANKA (Leereszti a karját): A szerelem! OLÁF: Te őrült. Mit csináltál? BIANKA: Mit fogunk mondani a mentőknek, akiket hiába bolondítottái ide? OLÁF: Holnap ország-világ erről fog beszélni! BIANKA: Istenem, mit csináljunk? OLÁF: Rettenetes! Nincs más hátra, mint hogy ma gamra vállaljam a mentőket. Nekem kellettek a mentők. Nincs itt valahol valami fekete kendő vagy valami más? (Meglátja a piszkos törülközőt és gyorsan a bal kezére csavarja. Kopogás az ajtón. Bianka magával rántja a férjét a fürdőszobába.) ÖTÖDIK JELENET. Oláf, Mentő orvos egy mentővel. ORVOS: Jó napot kivánok. A mentők. OLÁF: Jó napot, doktor ur. Mivel szolgálhatok? ORVOS: Telefonon azt a jelentést kaptuk, hogy eb ben a házban valaki megmérgezte magát és hogy gyorsan jöjjünk. OLÁF: Hallatlan! Tudtommal itt senki sem mérgezte meg magát. Ez vagy tévedés vagy csak félreértés lehet. ORVOS: Uraságodnak a keze, amint látom, be van kötve. OLÁF: Egy kis horzsolás az egész. A pisztolyomat tisztitottam, elsült a kezemben és a golyó picikét súrolta a hüvelykujjamat. ORVOS: És ezzel a piszkos törülközővel csavarta körül? Ebből uram, menthetetlenül vérmérgezés lesz. Engedje meg, hogy kötést alkalmazzak a sebére. OLÁF: Megnyugtathatom doktor urat, hogy a seb egészen, de egészen jelentéktelen. ORVOS: Kis dolgokból lesznek a nagy dolgok. OLÁF: Akkora mint a pattanás. ORVOS: Mutassa. OLÁF: Igazán nem érdemes. Akkora mint egy légynyom. Szabad szemmel nem is lehet látni. ORVOS: Különös. Engem idehivnak, hogy itt valaki megmérgezte magát és erre itt találom önt, meglőtt kézzel és... OLÁF: A szobaleány valószínűleg megijedt a lövés zajától és ész nélkül rohant a mentőkért anélkül, hogy tudta volna, miről van szó. Ha ez önöknek alkalmatlanságot okozott, bocsánatot kérek érte, de voltaképp nem tehetek róla. ORVOS: Kérem. így is rendben van a dolog. Szabad tudnom uraságod nevét? OLÁF: Horváth. ORVOS: Másik neve? OLÁF: Oláf. ORVOS: A szobrász? OLÁF: Az vagyok. ORVOS: Örvendek. Nevem... (Érthetetlen név.) OLÁF: Még egyszer bocsánatot kérek a doktor úrtól, hogy ide fárasztották. ORVOS: Csakhogy engem nem önhöz hívtak, hanem valami Dudicsékhoz. OLÁF: Ez a Dudicsék lakása. RVOS: .És ön ? OLÁF: Mint vendég vagyok itt. ORVOS: Rendben van. Ajánlom magamat. (El a másik mentővel együtt). HATODIK JELENET. Oláf, Dudics, Bianka. Később szobalány. (Bianka és Dudics jönnek vissza a fürdőszobából.) BIANKA: Hála istennek, elmentek. OLÁF: Az orvos minden áron megakarta nézni a kezemet. BIANKA: Tudom. Mindent hallottam a fürdőszobából. OLÁF: Azt hiszem, a kellemetlen helyzetben eléggé feltaláltam magam? BIANKA: Ötletesen és nagyszerűen viselkedett. OLÁF (Dudicshoz) : És te? Még mindig meg vagy mérgezve? DUDICS: Úgy kell nektek. Miért adtok nekem orvosságot, amikor én soha életemben nem éltem vele. BIANKA: És kit kiildtél te el voltaképp a mentőkért? DUDICS: A szobalányt. BIANKA: Vagy úgy. A szobaleányt, akinek én fölmondtám. (Csenget.) Nem csodálom, hogy ez a leány örömmel rohant a mentőkért. DUDICS: Felőletek akár meg is halhattam volna. OLÁF: Borzasztó egy ember! Fél gramm aszpirin miatt egyenesen a haláltól fél. DUDICS: Ellenségek közt vagyok! — 11 — (Folytatjuk.)
