Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-08-13 / 30. szám
Adatok a gyermekneveléshez iiiillllllllllllllllllllll A mesélésről. Irta: NÁDAI PÁL. A mese didaktikai értékét azoknak, akik a gyermeklelkek virágos kertjében sétálnak, nem igen szükséges fejtegetni. A mese megkapó., gondolkodóba ejt, elbűvöl vagy megdöbbent és a jó mesélő úgy játszik a hallgatói érdeklődésének szálain, mint Orfeusz a maga bűvös citharájának húrjain. Minden akkorddal vele rezeg egy-egy húr a hallgató lelkében Is. S ebben a tekintetben már tudniillik a hatást tekintve, a naivitásnak bizonyos fokán körülbelül mindegy, hogy gyerekről vagy felnőittről van-e szó. 'Gyerek is, felnőtt is, ma is, régente is, mindenkor szomjuhozta a mesét. A görög gyermeknek a sánta rabszolga mesélt, a mainak dajkája vagy guvernántja, a felnőtt római a demagóg meséit hallgatta csodálkozva, a mai olvasónak a novellairó mesél. A mese tehát bizonyos .fokig, mondhatni, lelki szükség,, amely különböző alakban és különböző mértékben jelentkezik a fajok és egyének intellektuális életében, de valamely formában csaknem mindig megnyilatkozik. Hasonlatos ahhoz, amit játékösztönnek nevezünk s ami az ébredező művészi érzéknek első riigyfakadása. A mese és a játék iránt való fogékonyság pedig sehol sem olyan meglepően hasonló, mint éppen a gyermeknél. Ugyan az az éber érdeklődés, belemerülés és ugyanazok a kedélybeli hatások mutatkoznak itt is, ott is. A gyermek mesét hallgat és játszik s eközben nemcsak szórakozik, nemcsak egy bizonyos szükségletet elégít ki, hanem kimutatható, szinte megmérhető szellemi munkát is végez. A kis leánynak odaadok egy babát a fiúnak egy trombitát. Cserép az egyik, pléh a másik. Elkezdenek vele játszani. Képzele, tiik finom ruhába öltözteti őket, arany Ilimet varr rájuk; húst, vént, izmokat gondol a tagjaikra, lelket lehel beléjük. Nevet is adnak neki, altatják vagy sétálni viszik a holt anyagot. Amely ime a képzeletben életre kel. Ez a 'fantázia munkája. És a mese figyelése vájjon nem a fantázia munkája-e? Ismert képzeteket köt össze s bára képzelet e hegymászásában a mesélő a vezetője, a kis hallgató elméjének munkája sem fáradság nélkül való. Látnivaló, hogy ez is művészi 'tevékenység, ámbár természete szerint nem produktiv, hanem receptív. Olyan, mint a kép szemlélete, vagy a dráma nézése. Nem puszta megértési folyamat, hanem több annál: az értelem szárnyakat kan és a költői alkotások légkörébe emelkedik. Ha igy a mese pszichikai hatásával tisztában vagyunk, az is nyilvánvalóvá válik előttünk, hogy a mese nem lehet pusztán az értelmi és erkölcsi nevelés evőkanalakban beadott eszköze, mint a régibb pedagógia hitte és alkalmazta. A mesemondás (ha az nem puszta recitálás) és a mese hallgatása müyészi [munka, (tnélfogva a mesét a művészi nevelés eszközei közé is oda kell számítanunk. Ez pedig annyit jelent, hogy a modern pedagógus előtt, amikor a mesét akár megcsinálja, akár megválasztja, majd elmondja, végül hatását és eredményét keresi, céltudatosan kell lebegni ama felfogásnak, hogy ő most a gyermeklélek művészi neveléséhez járul hozzá. Sőt mivel a mesemondás a nevelés legelső lépcsőfokain a legintenzívebb, azt lehet mondani, hogy a mesére vár a feladat, hogy a művészi nevelést megalapozza. A mesélő a maga finom, villogó vasával megszámtja azt a talajt, melyből később a művészi gyönyör rózsái fognak kivirulni és a modern nevelőnek lehet-e ennél szebb feladata? * Amikor meséről beszélünk, ezalatt 'természetesen nem azt a négyezeréves műfajt értjük, amelynek példáit majdnem minden antholoigiában megtaláljuk a Pancsatantrától kezdve egész népiskolai olvasókönyvekig. Nem ezt az agyonesztétizált, mindenféle tanító, oktató és erkölcsnemesitő célzattal kisért, de alapjában többnyire poézis nélkül való müfait értjük, hanem az élőszóval elmondott, gyönyörködtetésre szánt mesét. A dal arra való, hogy énekeljék a mese arra, hogy elmondják. A mesének pedig mindig inkább az volt a feladata, hogy az élőszó erejével a kedélyre hasson, mintsem hogy a sorok közé rejtett tanító célzatot szolgálja. Aesopus meséi szinte fárasztóak, telve életbölcsességgel és szimbolizmussal és valóban csak papirosvirágok például a Grimm meséihez képest, amelyeknek minden szavából költészet lüktet, az az erő, amelynek az élőszó a leghívebb tolmácsa. Kísértsük csak meg a gyermekre való hatásukat vizsgálni és meglátjuk, hogy a nagy klasszikus meséi hallatára hitetlenül fogják a fejüket csóválni, de elragadja őket a természetes, az emberi naiv hittel elbeszélt mesevilág. Azit a mesét tehát, amely arra való, mond juk el a gyermekeknek s ne olvassuk fel, annál kevésbé olvastassuk velük. Az elmondás közvetlensége már félig a valóság erejével hat és az elbeszélő arca, amint a maga mondanivalójába belemélyed, bele'melegszik és felragyog, egymásután váltja ki a hallgatókból a hasonló hatásokat. Természetes azonban, hogy a mese úgynevezett 'tanulságának, amely a mese-költőknél olyan tolakodó módon nyomul mindenütt előtérbe, nem szabad uralkodni a modern mesén. Ha van benne tanulság, jó, ha nincs, az sem baj. Egyáltalában: a mese is Fart pour l’art, olyan művészet, amely önmagáért van, nem azért, hogy tanulságokat csomagoljanak bele. Egyet azonban sohasem szabad a meséiének szem elől tévesztenie. Azt, hogy mindig csak tiszta, ismert, vagy legalább is könnyen megérthető fogalmakkal dolgozzék. A mesének értelemfejlesztő, elmemozditó hatását egy percre sem szabad felednünk és lehetőleg ki is kell aknáznunk. Minden magyarázat akkor volna a legeredményesebb, ha el lehetne mesélni, ennélfogva amikor csakugyan elmesélünk valamit, nem szabad elmulasztanunk az alkalmat, hogy egyúttal magyarázzunk is. Ha például hat-nyolc éves gyermekeknek olyan mesét mondok, amelyben — bár csak mellékesen — királyok háborúskodása is előfordul, akkor ezt a két fogalmat egy pár szóval meg is kell értetnem. Bele lehet ezt szőni a mesébe úgy, hogy a cselekvés folytonossága azért nem szakad meg. A mesélő tehát ne csak csevegjen, hanem illusztráljon is a szavával: embereket, dolgokat, helyzeteket. Legyen a meséjének stílusa és azonföliil szemléltető ereje. A szava ne csak csengjen, hanem képeket is rajzoljon a hallgatók lelki szemei elé. Am ha ebben a tekintetben fogyatékos az ereje, célszerű módon segíthet magán igazi illusztrációkkal. S ezit a mese érdekkességének fokozására még a legjobb mesélő is igényibe veheti. Persze csak a jó, világos és egyszerű illusztrációt, amilyen, sajnos, a képeskönyveinkben nagyon ritka, meséskönyveinkben meg egyáltalán nincs. Egy-két vonal és egy-két szin, ha bátor és határozott, többet mond a dolgok karakteréről a legrészletesebb rajznál is. Nem is fotográfiák meg szinnyomatu közhelyek kellenek a mai gyermekmese illusztrálásához, hanem modern illusztrációk: a vonalak nyelvén csevegő finom és mégis egyszerű hangulatok amelyek úgy kisérjék nyomon a mesét, mint a zongora halk akkordjai az elénekelt románcot. A vonalaik az emlékezetbe kapaszkodjanak és egyben szárnyakat adjanak a képzelő tehetségnek. De sőt ebben a tekintetben még tovább is mehetünk és a mese előadását nemcsak képekkel, hanem tárgyi szemléltetéssel is élvezetesebbé tehetjük. Újabban nemcsak az angol és német, hanem a magyar gyermekjátékok közt is vannak művésziesen reformált játékok. Az ilyen játékok egyszerű figuráit, a kutyát, a csirkét, a házat stb. célszerűen és kellemes hatással használhatja fel máris a mesélő. (Folytatjuk.) — 6 —
