Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-08-06 / 29. szám
mely szervezetben a rendkívül elterjedt és sok bántalom okozójaként szereplő fertőzéses bántalom: a szifilis, jelen van-e? Kiderült Wassermann vizsgálatai alapján, hogy oly egyének vérsavója, akik e fertőzésen átestek, egy sajátos módszer alkalmazására oly tulajdonságokat mutat, melyet más szifilssel nem fertőzött egyén vérsavója nem tüntet fel. Köztudomású, hogy az idegrendszer sok és súlyos bántalma ezen fertőzés folytán áll elő. Ennélfogva szükséges, hogy e vizsgálati mód hasznavehetőségét az idegrendszeri ibántalmak körében is pontosan ismerjük. E vizsgálatnak eddigelé talán legfontosabb eredménye azon föltevéseink megerősítése, melyek szerint bizonyos agygerincagyi megbetegedések szifilises eredésüek és úgy látszik, nyílik kilátás arra, hogy a gyermekkori agymegbetegedések egy részének közelebbi származási módjába betekintést nyerjünk. Fontosak e vizsgálatok végül a szifilises bántalmak megelőzése szempontjából. Az orvosok e profilaktikus működésűkben szoros kapcsolatba kerülnek a társadalmi tudományok művelőivel, közös feladatuk lévén minél szélesebb néprétegek kellő kioktatása az őket fenyegető veszélyekkel szemben. Ily társadalmi veszély számba megy a szifilis, melynek minél közelebbről való megismerése ezek szerint nemcsak az orvost mint kutatót, de mint embert is érdekli. * (Ezen a téren a legutóbbi évek kutatásainak és felfedezéseinek eredményei olyan korszakalkotó fontossággal bírnak, hogy a legégetőbb társadalmi kérdések egyikévé lett az, hogyan kell a most már gyógyítható vérbajokat kiirtani társadalmi utón? Amióta Ehrlich tanár felfedezte a 606-os szérumot és tökéletesítette a “Salvarsan”ig, megnyílt az orvostudomány részére az ut, a vérbaj elleni erélyes és határozott küzdelemre. Viszont igaz az is, hogy Ehrlich profeszszor halálával a kutató tudósvilág kiválóságaira vár az a nehéz feladat, hogy a háború okozta óriási fertőzésnek valamiképen gátat vessenek. Mert bebizonyított tény az, hogy a világháború óriási mértékben elterjesztette a hadseregek révén a vérbaj pusztító betegségét. A harc ujult erővel fog megindulni a háború után ezen a téren is.) ÉGITESTEK SZÜLETÉSE. R.ÉGEN lomtárba került a tudósok előtt a teremtés mondája összes járulékával s régen tudjuk már, hogy egész világegyetemünk keresztülment a fejlődés minden stádiumán és sohasem volt kezdete s nem lesz vége ennek a nagyszabású evolúciónak. Egyes világrészek, egyes naprendszerek elpusztulhatnak, megsemmisülhet egyszerre ezer és ezer emberi faj rajtuk, hogy talán ugyanabban az időben egy végtelenséggel odább egy uj rendszer keletkezzék. Semmi kétség sincs immáron a felől, hogy nincs kivétel ez alól a törvény alól s ami naprendszerünk is épp úgy keletkezett s épp úgy ment és megy keresztül a fejlődés öszszes fokán a pusztulásig, mint akármilyen szerves lény is és nem jöhet létre egyszerre a semmiből akármilyen isteni “legyen”-re. De amint nem tudjuk megmagyarázni a szerves élet keletkezésének folyamatát, épp úgy csak nagy sötétségben tapogatózhatunk akkor, mikor egésfc világok születésének lefolyását akarjuk elképzelni. Vannak elméletek, amelyek nagyjában, általános vonásokkal képét adják ennek az evolúciónak, de bizony egyikükről sem lehet nyugodt lelkiismerettel állítani azt, 'hogy valószínűleg megfelelnek a valóságnak. Kétségkívül a Laplace—Kant-félét illeti meg az első hely, amennyiben ez még a legvalószínűbb s némi kisérleti alappal is bir. Ha egy csöpp olajat vízben egyensúlyozva egy tü körül forgatunk sebesen, akkor arról a gömbalaku olajcsöppről egy gvürü válik le lassanként, mely aztán egyszerre csak szétpattan és apró kis gömböcskékké válva, forog a középső csöpp körül. Ez az úgynevezett Plateau-féle kísérlet képezi alapját az említett elméletnek. Képzeljünk az olajcsöpp helyett egy hatalmas kiterjedésű izzó folyós tömeget, mely egy tengely körül forog nagy sebességgel. A kísérlet szerint erről a nagy masszáról is le fog válni egy gyűrű, amely aztán átalakul gömbökké, vagyis bolygókká, mig a középen maradó anyagból a Nap marad meg. Az igy keletkezett bolygók szintén forognak tengelyeik körül s ha nem szilárdulnak meg időnek előtte, róluk is leszakadhat a gyűrű, amiből aztán holdak lesznek. S valóban a mi naprendszerünkben is vannak a bolygóknak holdjaik, sőt egyiknek, a Saturnusnak gyűrűi is. Egyszóval, tényleg nemcsak, hogy ellentmondás nincs a Laplace-Kant elméletben, hanem a Saturnus gyűrűi szinte bizonyitékot is szolgáltatnak a helyességére. Csakhogy a kérlelhetlen kritika mégis talált kifogásokat, amelyek végre is veszélyeztetni kezdték az egész elméletet. S ezek a kifogások és ellenvetések nagyon komolyak voltak és mindeddig nem is tudták a kritikusok elképzelni, hogy a gyűrűből miképpen lesz a bolygó, illetve a hold, hogyan lesz a gyürüalaku anyagból gömb. A Saturnus gyűrűi is szolgáltattak ellenérvet. amikor bebizonyosodott róluk, hogy sem nem folyékonyak, sem nem egy szilárd darabból állók, hanem szám tálán apró részecskéből vannak összetömörülve. Hogy történhetett ez? Miért nem lett a gyűrűből hold, mielőtt igy szétszakadt apró darabkákra, föltéve, hogy azelőtt folyós halmazállapotban volt? Nem lehetett felelni ezekre a kérdésekre s bizony lassanként lehanyatlott a Laplace-Kant-elmélet napja s mármár ő is a lomtárba került a teremtés mondája mellé. Azonban váratlan je— 10 — lenség jött a mentségére. A csillagászok változást észleltek a Saturnus gyűrűin, amelyen csomók keletkeztek Ezek a csomók semmiképpen sem lehetnek mások, mint a gyűrűket alkotó részecskéknek egy csomóba süremlése valamilyen ismeretlen ok hatására. Ez a jelenség rendkívül fontos következményekkel járhat, mert könnyen lehetséges az, hogy éppen most kezdődött meg a gyűrűknek holdakká való átalakulása s ha ez következik tényleg, akkor a kétséges Laplace-Kant elmélet fényes beigazolást fog nyerni. Könnyen elgondolhatjuk, hogy miképpen fognak ezekután létrejönni a Saturnus újabb holdjai az általános tömegvonzás hatása alatt. A most képződött csomók tömege sokkal, talán ezerszerte nagyobb, mint az ezelőtti egyes darabkáké s igy a csomó vonzó hatása is megsokszorosodik. Ennek az lesz az eredménye, hogy hosszabb-rövidebb idő alatt valamennyien a mostani csomók köré csoportosulnak, rájuk esnek s lassanként, az esés által keletkezendő hő hatása alatt összeolvadva egy holdat fognak képezni. így hát meglehet, hogy mi, emberek tanúi lehetünk egy bolygó születésének s lefotografálhatjuk az egész teremtődést. Nagy kérdés ugyan most még, hogy mennyi idő alatt fog ez a folyamat befejeződni. Egyelőre még csak nem is találgathatunk, hogy egynéhány év, vagy évszázad kell-e hozzá? De az idő tulajdonképpen semmit sem határoz, legföljebb annyit, hogy helyettünk csak unokáink fogják a végeredményt látni s minekünk csak azzal kell majd megelégednünk, hogy biztosan tudjuk már mi is a világok keletkezésének módját. Bálint Gábor.
