Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1916-08-06 / 29. szám

• «••••••••••a*« *. rn 9999999999999999999999999999999999999»9»999»9999»99*»»»+99999»99»»—

V

•VV./S

.....!••••..:: l.-V.-.j r

...........

• ••••••Ml

*•

*•••••••••••••• •

v:t?S:

SZÉPIRODALOM

* % •* ,*•••••••••••••,,

£>&0 iOi.....;

• \ / ••• V

CWK

. . . ,••••••••■•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••0 .• *# ••••••••••••••'

............ ............

AZ ASZPIRIN

Egy felvonásos komédia.

Irta: SZÍNI GYULA

(Folytatjuk.)

DUDICS: Ha nekem nem árulja el, akkor kényszeríteni fogom rá, hogy jelenlétemben a feleségem szemébe mondja azt, amit nekem mondani akart.

SZOBALEÁNY: Mit tudja az ur, bogy mit akartam mondani. Engem bizony nem kényszeríthet semmire.

DUDICS: Nem is akarom. (Eldobja a törülközőt, a zsebéből tárcát vesz elő, belőle bankjegyet, de nem adja át.) Most mondja meg egyenesen, őszintén, hogy mi történik itt a házban, amiről nekem tudomásom ne volna?

SZOBALEÁNY (gúnyosan): Kérdezze meg az Oláf úrtól, vagy hogy hívják.

DUDICS: A szobrásztól?

SZOBALEÁNY: Tőle.

DUDICS: ő a legjobb barátom. Tőle nem kérdezhetem meg.

SZOBALEÁNY (gúnyosan): Pedig ő tudna legtöbbet mondani, ha akarna.

DUDICS: Mit?

SZOBALEÁNY: Kinek szánta az ur azt a pénzt, a mit a kezében tart?

DUDICS: Magának, ha mindent megvall.

SZOBALEÁNY: Akkor mért nem adja ide mindjárt? Az én szám lakatjának is aranyból van a kulcsa.

DUDICS : De elébb tudni akarom, hogy igazat mond-e;

oZOBALEÁNY: Az ilyen ravaszságokon én is átlátok. Előbb jön a pénz, aztán az igazság.

DUDICS: (Átadja a pénzt.) Beszéljen.

SZOBALEÁNY: (Elteszi a pénzt.) Azért ne tessék azt gondolni, hogy nem vagyok becsületes leány, ha pénzt is fogadok el. Épp azért megyek el a háztól, mert becsületes nő vagyok és nem tudom végignézni, hogy az urat, aki olyan jó, mint egy falat kenyér, ez a népség rászedi, megcsalja és fényes nappal kilopja a szeme fényét.

DUDICS: Vigyázzon, Mariska, minden szóra, amit kiejt, mert minden szó fontos.

SZOBALEÁNY: Meggondoltam én azt, amit mondok. És őszintén kivallom, hogy az urat megcsalják. Én nem mernék megesküdni arra, hogy a nagysága és a szobrász ur között van valami, de arra hitet tennék, hogv láttam, amint megölelték, talán meg is csókolták egymást, a mikor az ur a másik szobában volt.

DUDICS (váratlanul): Hozzon egy másik törülközőt.

SZOBALEÁNY: Minek?

DUDICS: (Föl és alá kezd járni, egyre inkább felindultan, végre megáll a szobaleány előtt.) Hozzon egy másik törülközőt.

SZOBALEÁNY: .Én most már nem merek a nagysága szeme elé kerülni.

DUDICS (erélyesen) : Hozzon egy másik törülközőt! Meg fogom én mutatni, hogy ki az ur a házban!

SZÓBALEÁNY: Már rég nem az ur.

DUDICS (egyszerűen): Tehát Oláf. Oláf, aki rám beszélte az aszpirint! (Nyersen): Hozzon egy másik törülközőt !

SZOBALEÁNY: Hagyjon békében az ur azzal a törülközővel. (Dudics egyre hevesebben kezd járkálni.)

DUDICS (Végre megáll a szobaleány előtt ünnepélyesen és szól): Megmérgeztek!

SZOBALEÁNY: Ki?

DUDICS: Oláf. Orvosságot adott nekem, amelyet nem akartam használni, de addig beszélt a lelkemre, amig el nem szántam magam rá. Most már biztos, hogy meg akarnak mérgezni. (Elszántan, vadul) : De én nem hagyom magam! Nem ők fognak utoljára nevetni! (Futkosni kezd ide-oda.)

SZOBALEÁNY: Szent isten, mi van a nagyságos úrral?

DUDICS: A mentőket! Azonnal hívják a mentőket! Meg vagyok mérgezve!

SZOBALEÁNY (ijedten) : De nagyságos ur!

DUDICS: Azonnal szaladjon le a legközelebb eső telefonhoz és hívja a mentőket. Mondja nekik, hogy siessenek, mert valaki meg van mérgezve a házban. Mindenféle ellenszert hozzanak magukkal, mert nem tudom, hogy milyen mérget adtak be.

SZOBALEÁNY: (Elrohan).

NEGYEDIK JELENET.

Dudics, Bianka, Oláf.

Dudics izgatottan föl és alá jár, amikor belépnek Bianka és Oláf és csodálkozva nézik a férj eszeveszett szaladgálását.

BIANKA: Mi van veled?

OLÁF: Megbolondultál?

DUDICS (Hirtelen abbahagyja a futkosást, megáll Oláf előtt és egyszerűen, az egyszerűség páthoszával szól): Megmérgeztetek.

OLÁF (gúnyosan): Fél gramm aszpirinnel?

DUDICS: Orvosság helyett mérget adtatok, hogy eltegyetek láb alól.

BIANKA: Ki?

DUDICS: Te is.

OLÁF (diadallal): Lássa, nagyságos asszonyom, ez a maga férje. És ez az ő rendíthetetlen hite és bizalma magában. Most már egyenesen azzal vádolja magát, hogy az én segítségemmel megmérgezte, hogy eltegye láb alól.

BIANKA: És te komolyan gondolod ezt az őrültséget?

DUDICS (lakonikusan): Megmérgeztetek.

BIANKA: Ilyet ne állíts, mert akkor velem gyűlik meg a bajod. Dezső, vigyázz! Ha engem mersz vádolni, mindent elveszíthetsz egy pillanat alatt. Gondold meg!

OLÁF: őrült ez az ember? Mondd, talán rosszul érzed magad?

DUDICS: Még nem. Ravasz a mérged, az ember nem is érzi, hogyan pusztul el tőle lassan, de biztosan.

OLÁF: Fáj még a fejed?

DUDICS: Nem.

OLÁF: Ugy-e? Mintha csak elvágták volna! És oly könnyűnek érzed magad, mint a hab!

DUDICS: Ez épp a gyanús! Megmérgeztetek.

OLÁF: Ha a fejed már nem fáj és egyáltalában roszszul sem érzed magad, akkor miből gondolod, hogy meg vagy mérgezve’

DUDICS: Megmérgeztetek.

OLÁF: Lehet ezzel a csökönyös emberrel beszélni ’ (Folytatás.)

— 11 —