Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1916-02-06 / 3. szám

igi6. február 6. ELŐRE KÉPES SZÉPIRODALMI és TUDOMÁNYOS HETI FOLYÓIRAT.7. oldal

Filantrópia

Irta: GERÉB JÓZSEF.

Gyermekkoromban hallottam a

következő jóízű apróságot:

Meghalt egyszer egy igen gazdag, de nagyon zsugori öregember és természetesen egyenest a mennyországba tartott. Kopogtatására Péter kidugta fejét a kis ablakon és megkérdezte, hogy mily jogai vannak a felvételre. Mert a drágaság következtében nagyon is szemügyre veszik azt, aki a mennyek országába akar jutni.

— Hát — mondta a vén zsugori — egyszer adtam egy krajcárkát egy kis fiúnak.

Péter felütötte a nagy könyvet s látta, hogy az öreg igazat mondott.

— Aztán tiz évvel később — folytatta a kérelmező — megint adtam egy krajcárkát egy szegény özvegy asszonynak.

A könyv megint igazat adott neki. De miután ezzel a jótétemények sorát be is fejezte, Péter nem tudta megállapitani, hogy vájjon két krajcárért beengedje-e az öreget. Elment tehát és megkérdezte magát az istent. Az Ur sokáig gondolkodott az eseten, majd igy szólt:

— Tudod mit, Péter, add vissza neki a két krajcárját és kergesd a pokolba.

*

Ennek az adomának humora onnan származik, hogy mi teljesen természetesnek tartjuk azt, hogy az, aki földi javakkal meg van áldva, áldozzon a jótékonyság oltárán is. Évezredes hagyomány és a gyakorlat ezt a világnézetet oly általánossá tette, hogy hatása alól még a legradikálisabban gondolkodók is alig tudják mentesiteni magukat. Pedig mint látni fogjuk, ez a nézet ma határozottan akadályt képez az emberiség haladásában.

A segélyezésnek önkéntes adakozás utján való kielégítése igen régi keletű. Már a legprimitívebb népeknél is megtaláljuk nyomait. A vallások mindegyike az adakozást a “legfőbb erények” egyikének tekinti. Sőt ez erény gyakorlására vallási szabályok és törvények késztetik a hívőket, így pl. a zsidóknál, midőn állami életük kifejlődött és a szegények száma megszaporodott, a mező szélét, a kaparékot, az elfelejtett kévét és minden hetedik év termését az apátlanok, az özvegyek és az idegenek részére adni rendelik.

A keresztény egyházatyák is igen nagy súlyt helyeztek és helyeznek még ma is követőik jótékonykodására. Aquinoi Szent Tamás szerint, aki a középkor legkiválóbb egyházi tekintélye volt: “a jótékonyság az összes erényeknek szülőanyja”. Pál apostol szerint pedig a három cardinális erény: “hit, remény és szeretet” között a szeretetre kell helyeznünk a legnagyobb súlyt. És. ez a szeretet csak a jótékonyság révén fejezhető ki.

így tehát nem csoda, hogy a szegénység kérdését mint a mai napig a gazdagoknak önkéntes, de nagyon is bizonytalan adakozása révén igyekeznek megoldani. A múlt század derekáig ment is ez, — már úgy ahogy. A kisipar idejében csaknem minden munkás talált foglalkozást s egész ritkaság számba ment a ma olyan általános nagymérvű lezüllés. Ezelőtt ily állapotban csak a professzionális koldusok éltek, de ezekre — állítólag —- szükség volt, különben a tehetősek hogyan gyakorolták volna a jótékonyságot? A koldus kellett “az örök üdvösség” elnyeréséhez. Ugyan még ma is csak e célból kellenének, de ma minden kuldulási tilalom ellenére is túlságosan megszaporodtak.

Ugyanis időközben a nagyipar kifejlődött. Ez megteremtette a munkanélküliséget. A munkanélküliség pedig, a soha azelőtt még csak képzelni sem mert, tömegnyomort idézte fel. Róbert Hunter szerint, több mint 10 millió ember van az Egyesült Államokban, kik napi eledelüket nem képesek megszerezni. Az ily koldusbotra késztetett emberek száma csak magában New York városában több mint egy millió.

De amint a tömegek nélkülözése mindin kább általánossá lett, maga után vonta a jó tékonykodás megváltozását is. A tömegnyo mór, mint tudjuk, a nagytőke müve. A nagy tőke változásait követi tehát a filantrópia is. Az egyes adakozó megfelel a kistökésnek, az iparos vagy kereskedőnek. A kis tőkések korporációkat alkotnak. Ezzel egyidőben kialakulnak a “charity egyesületek.” És éppen úgy mint ahogyan a nagytőke utolsó fázisa gyanánt a trust szerepel, a filantrópia terén is megteremtik a fundációkat, a jótékonyság trustjait.

Ilyen fundációk: a 125 millió dollárt kitevő “Carnegie Foundation”, a 100 milliós “Rockefeller Foundation”, a 10 milliós “Russel Sage Foundation”, stb. Az előbbit az acél-tru.Sit, mig a másodikat az olajtrust teremtette meg. Azonban a mai ipari rendszer mellett az átlagos élet színvonalát el nem érők száma oly rettenetesen nagy, hogy azokon még e nagy fundációk milliói sem segíthetnek. Ezt belátták az illetők s nem is igyekeznek az egyesek nyomorán segiténi, hanem ezt a rengeteg vagyont, illetve annak jövedelmét, egyes társadalmi kérdések megvizsgálására és a közönség informálására használják fel. Teljesen ily természetűek a Carnegie-féle “Hero Found” a “hősök” megjutalmazására és a már nagyon is kétes hirü “Peace Found” (béke alap).

Ma már az egyes ember ritkán ád alamizsnát közvetlen a nélkülözőnek, hanem valamely jótékony egyesületen keresztül végzi ezt. Ezek az egyesületek rendesen állami felügyelet alatt vannak s igy évi jelentéseket kell kiadniok. E jelentésekből tudjuk, hogy minden befolyt dollárból csak 15 centet adnak tényleges segitségre. 85 centbe kerül minden 15 centnek a nélkülözőkhöz való juttatása. És ezt a módszert “tudományos” névvel jelölik. Egyetemi kurzusokat állítottak fel az u. n. “social workerok” részére, kikből ezen egyesületek tisztviselői kikerülnek.

Tehát sem a magánosok adakozása, sem a jótékonysági egyesületek, sem pedig a fundációk a nyomor kérdését meg nem oldják. Ha ezt elismerjük, akkor azonnal két kérdés nyomul előtérbe. Mi szükség van tehát ez intézményekre? És lehet-e a tömegnyomort megszüntetni?

Ez intézményekre szükségük van azoknak, kik fenntartják őket. Szüksége van rájuk az uralkodó osztálynak. A jótékonyság nem hogy meg nem szünteti a nyomort, de annak állandósítására törekszik. Acuttá, krónikussá teszi a bajt. A fundációk oly információkkal látnak el bennünket, melyek az alapitó, tehát tőkés érdekeket szolgálnak. Az ily fundációkba befekszerint: jótékonyság és üzleti befektetés tés. Ifjabb John D. Rockefeller bevallása szerint jótékonyság és üzleti befektetés között határt vonni nem lehet. És az ily üzleti befektetések igen előnyösek, mert rendesen adómentesek.

Igen szomorú jelenség, hogy a jótékonyság terén a kapitalistákat a közép és a jobbmódu munkásosztály utánozni törekszik. Ez elitélendő cselekménynek magyarázatát az adja meg, hogy a kis polgár és az elámított munkás nem a saját, hanem a polgári sajtó jóvoltából az uralkodó osztály agyával gondolkodik. Filantrópiára egy helyes társadalomnak nincsen szüksége. Hiszen a szükölködők termelhetnek maguknak mindent, amire szükségük van: ruhát, élelmet, lakást. Amerika 10 millió nélkülöző munkása között mindenféle mesterember van, mindent eltudnának maguknak készíteni. Használatlan föld is van elég, tehát nyers anyagot is termelhetnének.

De nem lehet. Nem lehet azért, mert a munkás csak úgy dolgozhatik, ha munkája révén valaki másnak hasznot hajt. Saját szükségletére nem termelhet. A tömegnyomor csak úgy szüntethető meg, ha a munkásság saját szükségleteinek kielégítésére termelhet. Más szóval, ha a bérrendszert megszüntetjük. Ez az egyetlen ut, mely célhoz vezet. Minden más hiábavaló, sőt káros, mert letérit bennünket a helyes útról.

A filantrópia is csak arra való, hogy eltakarja előlünk a bérrendszer eltörléséhez vezető utat, mellyel a munkásnyomor is megszűnne.