Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-02-06 / 3. szám
6. oldal ELŐRE KÉPES SZÉPIRODALMI és TUDOMÁNYOS HETI FOLYÓIRAT 1916. február 6. Mövérzrr A müvészet'irealizmusa. (Auguste Rodin-nal, a világhírű szobrász■nüvészszel folytatott beszélgetéseket közöl Paul Gsell, francia irő. A kiváló szobrász, aki Párisban él, a művészet lényegéről tesz kijelentéseket e beszélgetésekben, a melyek nagyon tanulmányosak és érdekesek azok előtt, akik a művészet iránt érzékkel bírnak. Ez a közlemény egy részlete Paul Gsell könyvének.) Rodin munkamódja egészen különleges. Műtermében állandóan járnak-kelnek, vagy heverésznek meztelen modellek, férfiak és nők. Rodin azért tartja őket, hogy mindég körül legyen véve a meztelenség oly képeivel, melyekben az élet a maga teljes szabadságában bontakozik ki. Szünet nélkül megfigyeli őket és ekként régóta hozzászokott a mozgásban álló izmok meglátásához. A meztelenség, amely a mai embernek csak kivételes kinyilatkoztatás, amely még általában a szobrásznak sem más, mint oly látvány, aminek tartama csak a modellülés idejére szorítkozik, Rodinnak megszokott környezetté vált. Az arcot általánosságban a lélek egyedüli tükrének tartják; azt hisszük, hogy az arcvonások mozgékonyságán kivül a lelki életnek nincsen más külső kifejezője. De a valóságban egyetlen egy olyan izma sincsen a testnek, mely a belső változásokat ki nem fejezné. Mindnyája elárulja az örömöt, vagy szomorúságot, a lelkesedést vagy csüggedést, a vidámságot vagy dühöt... Kitáruló karok, vagy egy magamagát elhagyó törzs épen olyan édesen tudnak mosolyogni, mint szemek és ajkak. De hogy a húsnak minden látványát megértsük, szép könyvének sorait türelmesen végigszótagolva kell olvasni. Az ókor mesterei, kiket polgárosodásuk szokásai támogattak, ugyanezt tették. És napjainkban akarata erejéből ugyanezt teszi újra Rodin is. Szemeivel követi modelljeit; hallgatagon szívja be a bennük játszó élet szépségét; megcsodálja az egyik fiatal nő ingerlő hajlékonyságát, midőn egy mintázófáért hajol, a másik finom bájosságát, miközben a karját emeli, hogy aranyszin haját feltüzze, vagy egy járkáló férfi ideges erejét, és midőn egyik avagy másik néki tetsző mozdulatot , “ad)”, figyelmeztet, ohgy maradjon meg benne. Gyorsan belemarkol az agyagba.. . és egy-kettőre lábon áll a vázlat; aztán ugyanoly biztonsággal egy másikba fog, melyet ugyanígy formál ki. Rodin, aki épen javában nedves lepedővel takargatta alakocskáit, nyájasan szólt: iSzobrásztársaim bizonyára nem ofi nélkül dolgoznak úgy, hogy a természeten erőszakot követnek el, és emberi lényekkel úgy bánnak, mint bábukkal szokás, azt kockáztatja meg, hogy felületes és holt müveket alkotnak. Én azonban, az igazságra szomjas életbuvár, óvakodom attól, hogy példájukat kövessem. Megfigyelésből lesem el a mozdulatokat, de nem én magam állitgatom össze őket. Még akkor is, ha egy megoldásban forgó feladat arra kényszerit, hogy egy modelltől meghatározott kiállást kívánjak, akkor is csak megmondom ezt neki, de gondosan óvakodom attól, hogy érintésemmel helyezzem ebbe az állásba, mert csak azt akarom ábrázolni, amit a valóság önként nyújt nekem. Mindenkor engedelmeskedem a természetnek, és meg sem kísérlem, hogy én parancsoljak neki. — De — vetettem közbe némi csípősséggel — a természet még sem egészen olyan, amilyennek ön müveiben elénk állítja. Hirtelen abbanhagyta a babrálgatást a nedves takarókkal: — De igenis olyan, amilyennek ábrázolom! — felette szemöldökét ráncolva. — De mégis csak kell változtatni rajta! — Semmiképen sem! .Megátkoznám magam, ha megtenném. — Végtére az is bizonyítja igazamat, hogy változtat rajta, hogy valaminek gipsz öntvénye egészen más benyomást keltene, mint. az ön munkája. Egy pillanatra elgondolkozott és igy felelt : —- Ez igaz, de csak annyiban, hogy a gips.zöntvény kevésbé igaz, mint szobrom. Mert lehetetlen volna egy modeltt az öntés egész ideje alatt élő helyzetben tartani. Mig én megőrzőm emlékezetemben a kiállás egészét és szünet nélkül azt kivánom a modelltől, hogy ehhez a visszaemlékezéshez alkalmazkodjék. Sőt mi több: az öntvény csak a külsőt ismétli; de én többi közt azt a szellemet ismétlem, mely bizonyára szintén része a természetnek. Én az egész igazságot látom és nemcsak a felszínét. Azokat a vonalakat hangsúlyozom, amelyek legjobban fejezik ki azt a lelkiállapotot, melyet tolmácsolok. A művész nem úgy látja a természetet, ahogyan az közönségesen megmutatja magát, .mert felindulásában ö a jelenségek alatt rejlő belső igazságokat is felfedezi. De végtére is, a művészetnek egyetlen alapelve az, hogy lemásoljuk azt, amit látunk. Ha ez nem is tetszik az aesthetika kufárainak, minden más módszer veszedelmes. Semmiféle módon sem lehet szebbé tenni a természetet. De igenis: látni kell. Oh, bizonyos, hogy holmi közepes ember másolással sohasem tud művészi munkát alkotni, mert néz, de nem lát, és hiába jegyzett óvatosan fel minden részletet, az eredmény mégis csak lapos és jellemnélküli lesz. De a művészet mestersége nem a közepeseknek való, kiknek tehetséget még a legjobb tanács sem adhat. A művész ellenben lát, azaz szivétől vezetett szeme a természet ölének mélységeiben is olvasni tud. Ezért csakis szemének higyjen a művész. Magyar katonák Belgrad egyik legszebb palotája előtt.
