Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-06-25 / 23. szám
••••a. v V .•••...... > : : >•<: I ••••'/ ••• y •• •••••• ! .* v \ *• .• v *. t ................................. *^**|^ •••••••••••••••••••••••••••• •••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• v * *••••• J SZILÁNKOK ’• •••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• \K>}\ \s::. f .............: *. \ •• : \ \ / t i t :.......V V .••••—* • : y •• y :\ •• ••••• •••* ••••• ••••• ••••••••••••••••••••••••••••»••••«••I A csavargó álma. Azt mondják, hogy a tavasz uj életvágyat szít az emberben. Lehet. Mindenesetre gyönyörrel és élvezettel üdvözli a tavaszi napfényt, a virágot, a zöld lombot mindenki, akinek megadatott az a szabadság, hogy a természet eme ingyen-adományait szabadon élvezhesse. De mit tegyen az élnivágyással, ezzel az ostorozó, makacs érzéssel, az a nyomorult szegény ördög, • akinek rongyos a cipője, feslett a ruhája és üres a gyomra meg a zsebe? Mit tegyen, ha a hüs szellő összevacogtatja a fogait s ha a zöld lomb nedves csöppjei meztelen testét érik? Mit tegyen, ha korgó gyomrába — igy tavasszal, amikor a természet még fokozza az étvágyat — nincs mit tennie? A csavargó jut eszembe. Az örökösen éhes, rongyos alak, aki már kikopott az emberek önző társaságából, akit a kispolgári szükkeblüség kirekesztett a társas életből, kizárt még abból is, hogy dolgozhassák... Sok van ilyen. Ezek azok az emberi páriák, akiket valami sorsszeszély, szerencsétlenség vagy gyengeség, profán emberi gyöngeség, beletaszitott a proletársors ama süppedékébe, amely már legalul van az élet sarában. Céltalan dolog lenne kutatni azokat az okokat, hogy ez vagy amaz miért került a mocsárba?... Mindegy az, hogy miért. Ami gondolkodásra, töprengésre késztet, az az, hogy ezek a csavargók is emberek, nyomorult, szegény páriák, akiket ebek módjára üz, hajt az élet. És mert emberek, és mert hasonlók azokhoz, akik fönt élnek a simább országúton, nem lelhet megindulás nélkül elhaladni életük (felett. Egy csavargó bottlott be valamelyik parkba egy este, amikor a lócákon emberek sokasága ült. Az utakon pajkos nebulók hancuroztak, apró bébik szuszogtak a gyermekkocsikban. Meleg, terhes tavaszi este volt s a csavargó kutató szemmel egy ülőhelyet keresett, ahová letelepednék. Hóna alatt .egy csomó újságpapírt vitt, látszott, hogy ez lesz az éjjeli takarója. Még tulnépes volt a park, nem lehetett alváshoz készülni. A félhomályban önkénytelen követte szemem a rettenetesen megviselt emberi páriát s valami ösztönszerü vonzalom arra késztetett, hogy felálljak és kö vessem a lépteit. Elhatároztam, hogy megfigyelem ennek a csavargónak az éjszakáját. Járt, botlott az ember a park utain. Az idő már éjfélután volt s az asszonynépség, a gyerekhad lassan megritkult. Több vaslóca megürült, már lehetett ülni. A csavargó egy terebélyes fa alá vonult, leteritette a padra az újságpapírt és félénken, nyugta lanul körültekintve — lefeküdt. A hangos zaj lassanként elült. Az emberek hazamentek. A park felett szürke fellegek úszkáltak, a fák közt sürü homály ült. Érezni lehetett, hogy hajnal felé esni fog az eső. A csavargó ezzel nem törődött. Rádült a kényelmetlen padra, behúzta rongyos cipőbe hajtatott, sovány lábait és karját arca alá huzva, gyűrött sapkáját szemébe csapva — aludni készült. Jó távol, vele szemben egy nagy ivlámpa éles fénye szűrődött át a fák lombja közt s néhány elsiklott (fénysáv éppen az arcába találta a fekvő embert. A sapkája csak a szemét fedte el, az állát, a félignyitott száját és a szőrös, elvadult pofacsontokat szabadon érte a fény. Kimeresztettem szemeimet és néztem. Azt akartam látni, hogyan tud ez a csavargó, — akűi meglátszott, hogy nagyon lesülyedt, — a tavaszi éjszakában aludni. A vonásait, a pihenni akarását akartam látni. Nem a szenzáció vonzott, hanem a léleknek az arcra gyülemlő megnyilatkozását akartam megfigyel. Tudni, érezni szerettem volna, hogy mi van az arcon belül, lent a mélyben: a lélekben, a szívben?... Mert én nem hiszek a predesztinált bűnösökben; én nem fogadom el azt a teóriát, hogy a züllés, a feneketlen nyomor és testi elvadultság — a lelket, a szivet is olyanná tegye, amilyen az állati lény, a fizikai ember. Ez a csavargó lehet betörő, tolvaj vagy sikkasztó, de a lelke nem; a benső énje nem betörő, nem tolvaj s nem sikkasztó. A fizikai kényszer, az élet és a gyomor űzhette tán a bűnbe, de nem a lelke. Az egészséges, az ép lelkű ember külsőleg lehet züllött, de belseje egy harmonikus egész is lehet. Ha az előítélet és polgári elfogultság nem tolakodik elé'bünk — akkor nézhetünk ilyen szemmel is egy csavargót. De nem láttam semmit az arcon. Ennek az embernek a lelke is aludt tán? Éppen úgy szuszogott és rándult meg az arca, mintha ágybanfekvő nyárspolgár lenne, aki puha vánkoson, szellős hálószobában pihen. Csak a nyeldeklöje csuklóit meg néha-néha, mintha túlnagy falatokat bocsátana le a torkán. Mintha ennék... Igen, úgy éreztem tekintetem alatt, hogy ez a csavargó száraz kér nyeret nyeldes kemény álmában...- Igen, az éhség foglalta le egész lelki világát, vagyis érzései arcára a korgó, üres gyomron át jutottak. Egy alvó, éhes, rettenetesen éhes csavargót láttam magam előtt feküdni, aki álmában talán embert ölt a száraz falatért. Mi volna, ha felébreszteném és egy friss, illatos zsemlyét — amit éppen most talicskázott a parkon át mellettem egy péklegény — tartanék az orra alá? Talán azt hinné, hogy álmodik és őrületes éhségében torkon ragadna, hogy a meleg kenyeret lenyelhesse... Az álom isi jóllakat. Az éhség is altató néha, különösen akkor, ha csakis rablással, lopással juthatna kenyérhez a csavargó... Fényes sáv jelent meg a park lombjai közt. A reggel áttörte a szürke ködöt. Mozgás támadt innen is, onnan is. Arra ocsúdtam föl, hogy mellettem, körülöttem — minden pádon — egy-egy ilyen alak szundikál. A csavargók! Egy termetes rendőr, botját lóbálva, közeledett. Amint az első pádhoz ért, ahol az én csavargóm feküdt, megmarkolta súlyos botját és erős ütést mért a fekvő alak talpára. Még egyet! És aztán egyet a már felugró ember álmos arcára... — Get a hell away from here! — toldotta meg a markos legény az újabb ütést. Kotródni kell innen. A park azoknak van fenntartva, akiknek még van mit a szájukba venni, ha nyomorúságosán is, de mégis van. A kutya is ott lehet a parkban, A park rácsa előtt busán visszanéz a csavargó.. 11
