Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-06-18 / 22. szám
SÁPADT GYEREKEK Két sápadt gyerek beszélget. Jani: Nekem nem volt sem apám, sem anyám. Engem a néném nevelt föl. A nénémnek a férje szolga egy bankban. Délután mindig otthon van és pipázik. Irma: Olyat ne mondj, hogy neked nem volt anyád. Anyád volt. Hát ki szoptatott? Jani: Nem tudom. A néném. Harisnyát is ő köt. Nem ver meg s jószivü. Irma: Engemet megvernek és azt mondják, hogy céda vagyok és rossz leány leszek. Azt mondják, hogy éppen olyan, mint az anyja. Pedig még emlékszem jól: jaz anyám nem volt rossz. Olyan sápadt volt, olyan beteg és egyszer nagyon magához ölelt és megcsókolt és sóhajtott egyet és aztán meghalt. Én nem fúrtam, mert akkor még nem tudtam, hogy mi a Iái. Jani: Mindnyájan meghalunk. Én ie. Te is. A múltkor tanultam, hogy tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszúéletű légy e földön. Én nagyon tisztelném a szüléimét. Irma: Hát ha nincsen se apánk se anyánk, azért tiszteljük őket. Sokszor kell rájuk gondolni és kimenni a temetőbe. Jani: Én nem voltam még a temetőben. Én nem is tudom, hol van a temető. Irma: Én se... Szünet. A tavaszi napsugár incselkedik a két sápadt gyerekkel. Az utca néptelen, elhagyatott. Irma: Te, te, Jani, menjünk a temetőbe ... ,! i ?! Jani: Menjünk. Az arra van a központ felé, túl a zsibvásáron. Egyszer koszorút vittem egy nagyságának. Én nagyon tisztelném a szüléimét. Akkor még egészen kis gyerek voltam és az a nagysága kérdezte, hogy hány éves vagyok. Azt mondtam neki, öt. Akkor rám nézett és sírni kezdett és azt mondta, légy jó, fiacskám. Nem tudom, Irma: Mert annak meghalt a fia. Én tudom, hogy az én mamám is sirt volna, ha én meghaltam volna. Néraly mama nagyon szerti a gyerekét és vigyáz rá, ihogy meg ne haljon. Az is azért sirt, mert neki meghalt és biztosan nem maradt több. És akkor őt nem tiszteli senki. Jani: Ezért sirt? Irma: Ezért. Én nem tudom. De ha nekem lesz gyerekem és egyszerre meghal, én is sírok. Azt mondják, hogy én éppen olyan vagyok, mint az anyám és rossz vagyok. Pedig az én anyám nem volt rossz és mindig csókolt és ölelt és sirt. Aztán megfenyegetnek — úgy félek — és azt mondják, ne légy rossz, ne légy céda, ne szaladgáld el a cipőd talpát, mert mezítláb járatunk és úgy jársz, mint az anyád. Hogy én is meghalok... Pedig nekem nincs kis lányom. Jani: De születhet... Mindenkinek születhet... Irma: Én nem tudom. Az Anna néninek sincs. Jani: Mert annak nincs férje. Irma: Az én mamámnak se volt férje. A két sápadt gyerek nem találja a temetőt. Az útban eltévednek. Gyársipok fújják a delet. Irma: Dél van és most kérdezzük meg merre kell hazamenni. Én kikapok, ha délre nem megyek haza, meghúzzák a hajamat és hátba vág az Anna néni. és azt mondja, hogy céda vagyok. Éis nem hisz el semmit. Ha azt mondom, hogy a temetőt kerestük, akkor kicsavarja a kezemet és azt mondja, te romlott, te eafrang, megint merre csavarogtál? Jani: Nem hisznek el semmit. Én nekem meg egy órára ebédet kell vinni a Feri bácsinak a telepre. A Feri bácsi szobaur és ács a telepen és mindig azt mondja, mért cammogok az ebéddel, egészen kihűl és ő még szunditani is akar. Nem hisznek el semmit. Irma: Téged is hátiba vágnak? Irma: Igen és kikergetnek és azt mondják, egyél ott, ahol eddig dolgod volt. Nem hisznek el semmit. Szünet. A sápadt gyerekek hazafelé bandukolnak. A tavaszi napfény egyre incselkedik, egyre melegbb, egyre pajtásosabb lesz. Irma: És milyen szép idő van. Jani: És én úgy szeretném tisztelni a szüléimét a temetőben... Révész Mihály. Cubai néger szivargyári munkások. Fiatal gyerkőcök naphosszat tüdőtölő nehéz munkát végeznek nagyon kis fizetésért. ha-—-miért mondta. 15
