Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-05-28 / 19. szám
««•••••••••••• •••••••••• • •. \ / ....... V A V '•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••««•••••••••••••••a* • •••(•MM« • * *• •* •••MMMM*M»## V SZÉPIRODALOM IC v A V v'"A"v • •* *• ',•••••••••••••••••••••••••••••••••••••«•••••••••••••••»••••••••••••••••••••••••••••«•••••••••••••••••••••••••• • *, • ••••••••••• ••• #« ••»••••••••••*' A TÖRVÉNY — Színjáték egy felvonásban. — Irta: GARY A Y ANDOR. SZEMÉLYEK SÁNDOR FLÓRA, a nővére KLÁRA, a szeretője LÁSZLÓ AZ ORVOS SZOBALEÁNY Történik ma. Szili: Egyszerűen, de meglehetős ízléssel berendezett nappali szoba. Bizonyos külsőségeken látszik, hogy inkább legénylakás a hely, mint családi otthon. Arcképek, kézimunkák, apró csecsebecsék mindenütt. Idegen asszonyok emlékeivel van tele az egész lakás, amejyek között azonban a ház asszonya nem úrnő, hanem csak egy megtűrt valaki, akinek megengedték, hogy mindent rendben tartson, de kidobálnia nem szabad semmit. Elrendezés a rendező szerint- Fenéken ajtó, amely az előszobába vezet. Bal oldalfalon szintén ajtó, amely a lakás többi részével köti össze a szobát. Jobbról ablakok. Délelőtt van. Az ablakon napsugaras derű ömlik be a szobába. ELSŐ JELENET. Sándor, Klára. A függöny felgördülésével Sándor egy kényelmes, nagy bőrkarosszékben ül, félig fekvő helyzetben, párnával megtámasztva. Az arca nagyon halvány, szenvedő. Lábait puha, meleg takarók burkolják. Klára közelében ül és hímez. Egy ideig teljes csönd van a szinen, amely alatt azonban Sándor ideges játékán meglátszik, hogy valami kellemetlen szóváltás maradt abba. SÁNDOR (érdesen, fölcsattanva, a betegek türelmetlen nyügösködésével) : Mit babrálsz azzal a hitványsággal? Miért hallgatsz? Mi (bajod? Fekete már a ház a hallgatásodtól... ! KLÁRA (leteszi a kézimunkát, nagyon szelíden, szinte alázkodva) : Azt hittem az imént, hogy terhedre vagyok, Sándor... Ne haragudj... Hiszen tudod, hogy örülök, ha szólsz hozzám néha... SÁNDOR: Igen, tudom! Ez az örökös bocsánatkérés... Ez a siránkozás ... Azt hiszed, nem tudom, mit akarsz vele eszembe juttatni? Ahogyan a pohár vizet ide adod... ahogy betakarsz, ahogy kiszolgálsz... mindenben... mindenben benne van a szemrehányás, hogy cselédnek érzed itt magad. Cselédnek! Akit megfizetnek. Hát mivel fizettelek én meg? Nem vagy hat év óta asszonya ennek a háznak? Mit adod a mártírt? Mondd a szemembe, hogy kifosztottalak. Hogy nekem adtad a fiatalságodat, hogy... KLÁRA (kérlelve): Sándor! SÁNDOR (növekvő hévvel folytatva) : ... hogy ingyen cselédem voltál... Ne járj itt körülöttem ezzel a Magdolnaarccal! Légy őszinte, hogy megfelelhessek a vádjaidra. Mert nem igaz az, ami a szemrehányó tekintetedben van. Asszony voltál hat évig... Az én asszonyom! ,Én is neked adtam a... neked adtam... (Hirtelen elhallgat, visszadől a széken, aztán halkan, sóhajtva) : Semmit sem adtam neked... Hat év... Nyolc! Nem kaptál érte semmit. Azok a pillanataim voltak a tiéd, amiket más asszonyok fáradttá tettek. Amikor az idegen asszonyok hívására készültem. És te tűzted a virágot a gomblyukamba, te igazítottál utolsót a nyakkendőmön... KLÁRA (fájdalmasan): Sándor! SÁNDOR (kezével tiltó mozdulatot tesz) : Hagyd ! így volt. Még gyalázató sabb! Ide hoztam a képmásaikat, meg ... meg a tarka rongyaikat, a leveleiket, amivel a fiatalságomat megfizették- Ide hoztam! Volt lelkem hozzá. És te tűrted... (A falakon függő fényképekre mutat). Miért nem dobáltad ki őket? Ki! Mind! KLÁRA (kezét a vállára téve, tréfás enyelgéssel): Hát látja, milyen ember maga?! Ugy-e hogy mindig maga emlékeztet a fizetségre? A feleségének pedig az ember nem szokott megfizetni soha semmivel. Egy csókkal, egyetlen egy jó szóval mindent, mindent ki lehet egyenlíteni. Na, csókoljon meg! ... Hamar!... SÁNDOR (magához öleli) : Te drága! (Megcsókolja). KLÁRA (tréfás duzzogással, amelyben azonban sok a komolyság): Most ugy-e csókolsz? Most ugy-e jó vagyok? Látod, ilyenek vagytok ti mind! .És ez a mi sorsunk asszonyoké. SÁNDOR: Csak szidj meg! Megérdemlőn. Ahelyett, hogy a lábad nyomait csókolnám a jóságodért, bántalak. KLÁRA (kezével befogja a száját, hogy ne beszélhessen) : Na, hát most hallgasson! Soha ilyen szélsőséges embert! SÁNDOR: Beteg vagyok Klára. A beteg ember szenvedhetetlen. Terhe vagyok önmagámnak is. Neked meg fiatalon egy ilyen pusztuló tetemhez kell láncolva lenni. KLÁRA: Na hát ez nem is igaz! Én elmehetek innen, amikor akarok- Amikor magát meguntam... SÁNDOR: Igazad van. Mi köt hozzám? Semmi. Mim vagy te nekem? Semmim. Az emberek előtt a szeretőm. KLÁRA (fájdalmas felijedéssel): Sándor! Sándor! SÁNDOR (folytatva): És eltűröm... nem... kikövetelem, hogy itt töltsed el a napjaidat, hogy eldobd magadtól a fiatalságot, az életet! És mit adok én érte cserébe neked? Mi lesz veled? Mi lesz a holnappal? A tieddel, Klára... ? KLÁRA (a lábaihoz ül egy alacsonv zsámolyra, fejét az ölébe hajtva): Az én holnapom a te holnapod, Sándor... S azontúl ne következzék semmi. Nem akarok én tőled egyebet, csak hogy itt lehessek, hogy el ne űzz. Boldog asszony voltam melletted, Sándor. Boldogabb) mint azok. (A falakat boritó fényképek felé mutat.) Boldog! Mert itt voltál az enyém; itt az otthonban, amely az enyém is volt. Te tetted azza, te adtad nekem, te parancsoltál benne, te parancsoltál nekem, Sándor... és én... én engedelmeskedtem, Sándor, mert engedelmeskedni jó... SÁNDOR (a haját simogatva, lágyan) : Be jó is vagy! . .. Be asszony . .. De ne hidd, hogy ezt az otthont elvehetik tőled! Akkor se, ha én már nem leszek-KLÁRA: Sándor! (Magához öleli a térdeit.) Sándor! SÁNDOR: Nyolc év, az jogcím. Az emberek előtt is. Ez mind a tied itt. Közös szerzemény... És a nevem is! ... Hiszen viselted! Nyolc évig... (Növekvő hévvel): Megillet. A tied. Lesz írásod róla. László idejön, hivattam. ő segiteni fog... Megcsináljuk... Lesz írás... ! KLÁRA (fájdalmasan): Nem kell! Nem kell! SÁNDOR: De kell!! Kell, Klára! Hogy ne bántsanak. A nyugdíj is... Miből fogsz élni? Meg kell csinálni. Megesküdni! Emlékezni fogsz rám... Amikor azt a pár forintot fölveszed, mindig eszedbe jutok majd. Ezt az én jó uram szerezte nekem. .. Ezért dolgozott... Fáradt... Szegény Sándor. .. KLÁRA (görcsösen felzokog). SÁNDOR: Ne sirj! így lesz ez jól. Csak... (Szünet). Csak László jönne már. Sietni kell. Ki tudja, van-e még sok időm. Legalább annyi, hogy mindent elvégezhessek... Ki tudja! Pedig 10
