Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-01-23 / 1. szám
3. oldal ELŐRE KÉPES SZÉPIRODALMI és TUDOMÁNYOS FOLYÓIRAT 1916. január 23. A tudomány. Minden tudomány annál inkább tudomány, minél nagyobb a szociális jelentősége, A tudomány az az általános segítő eszköz, mellyel az ember a maga erejét ily roppantul kiterjesztette. A tudomány az a mindent' lebiró szerszám, amely egyaránt hozzáférkőzik a legnagyobb, mint a legparányibb jelenséghez, amely előtt épp úgy fel kell hogy tárják titkaikat a csillagzatoknak, mint az állati és növényi élet csiráinak. A modem kulturfejlődés alacsonyabb fokain is nagyon világosan szemlélhetjük a szerszámnak önálló lénynyé való fejlődését. Akinek alkalma volt egy modern óriási gőzhajót apróra megfigyelni, a gépezetét és kormányzó-készülékeit megismerni, az nem zárkózhatik el az elől a benyomás elöl, hogy nem valami puszta géppel áll szemben, hanem egy roppant, autonom élő szervezettel, amely 'ugyan mint valami jámbor, tanulékony elefánt engedelmeskedik ,a vezetőjének, de hibás vagy avatatlan vezetést érezve, makacs lesz, kivonja magát vezetője akarata alól. *Ilyenkor aztán a benne felhalmozott óriási energiákat nem hogy az ember hasznára, de kárára, sőt megsemmisítésére fordítja. Még sokkal inkább ilyetti benyomást nyer az, aki a tudomány valamely ágával foglalkozik. A tudomány a maga külön életét élő szervezet, mely vagy függetlenül megáll, tekintet nélkül arra, hogy ez vagy az az ember, ma vagy tegnap melyik részét tudja vagy tudta. A tudománynak ezt a sajátosságát legvilágosabban a tudomány történetéből ismerhetjük meg. Mint oktató gyakran tapasztaltam, hogy egy bonyolult és nehéz fejezetet úgy tudtam kezdő tanítványaimmal legvilágosabban megértetni, ha ennek a fejezetnek történetét követtem és a gondolatokat körülbelül abban a .sorrendben adtam elő tanítványaimnak, a melyet az emberiség azoknak a problémáknak a megivillá'gitása véigett magának teremtett. Ily közel esik egymáshoz 1 tudomány történeti és logikai, fogalmi fejlődése, ennyire következetes a tudonány élete. Mindenütt azt a benyomást lyerjük, hogy a tudomány is, mint a szervezet általában, helyes sorrendben unelkedett fel az egyszerűtől az összetett !elé, mintha valamely saját életet élő, marat szabályozó és asszimiláló képességéked biró lény volna. A tudománynak még egyéb, az. élethez hasonló jeleségeit figyelhetjük meg különösen napjainkban, midőn mindenki aki a roppant birodalom egy kis darabját műveli, teljes világossággal átlátja, hogy mily csekély az a terület, amelyet emberi erejének végső megfeszítésével megmunkálhat, vagy csak megismerhet. Belátjuk, hogy a tudomány Üssz-szervezetében az egyes kutató csupán a sejt szerepét játssza. A tudomány tovább ék épen ügy, mint az össz-szervezet, ha egyik vagy másik sejt el is tűnik. Vannak fontosabb és jelentéktelenebb sejtek, de a tudomány egész területén egyik sem annyira fontos, hogy elpusztulásával az egész tudomány megsemmisülne. Csupán kisebb-nagyobb kár énheti, ha a tudás az emberi koponyákból természetes vagy rendkívüli utón eltűnnék. A tudomány legnagyobb része ugyanis immár nem az emberi koponyákban, hanem az egyéntől független könyvek hagyományában van felhalmozva. A könyveken kívül van egyéb is, ami a tudományok leltárához tartozik. így a kutatás hagyományos módszerei, amint azok a tudomány központjaiban kialakultak és amelyek csak részben vannak könyvekbe letéve. De a tudomány legnagyobb és leglényegesebb része a könyvek maradandó formájában él. Ezáltal lehetővé vált, hogy az egyes kutató minden személyes hagyomány nélkül ott kezdhet a munkájába, ahol a másik — aki egész másutt és más időben élt — abban hagyta. A tudománynak, az emberi szellem eme legnagyobb kincsének, a maga önálló élete olyannyira ellenálhatatlanul megerősödött, hogy nem tudjuk máskép elképzelni teljes elpusztulását, mint ha a földkerekség összes felsőbb rendű ememberisége elpusztulna. Ezért is nines más emberi tevékenység, mely oly igazán nagy és állandó közkincse volna az emberiségnek, mint a tudomány. Legközelebb áll hozzá a művészet és a vallás, de általános emberi vonatkozásaikban ezek is messze elmaradnak a tudomány mögött. A vallások az emberiség fejlődése folyamán mindig számosabb és többféle részre szakadtak és ezáltal szükségkép meggyöngültek, viszont a tudomány mindinkább zártabb, egészségesebb és ezáltal erősebb lett. Gyakorlatilag semmi kilátás sincs arra nézve, hogy valamelyik vallás a többieknek vif'zaszoritásával az egész emberiséget meghódíthatná, ^J.ert az emberi szellem Irta: OSTWALD VILMOS fejlődésének mostanáig átélt története ahhoz a kétségtelen következtetésihez .vezet, hogy a vallások visszafejlődésben vannak, ellenben a tudomány különösen az utóbbi évtizedekben duzzadó életerőt, hatalmas asszimiláló Ips gyarapodó képességet mutat. A tudomány létezését (nem ritkán a kíváncsiság általános pszikologiai tulajdonságára szokták visszavezetni, arra a szükségletre, hogy kívánjuk megismerni azt, ami előttünk van, amivel naponta érintkezünk. Ámde mégis külömbséget teszünk tudomány és kíváncsiság között. Mig a dolgozószobájában vagy a laboratóriumban kutató professzorra bizonyos — tán nem mindig megokolt — tisztelettel tekintünk, addig bizony egészen más-( fajta érzéssel viseltetünk az ember ama' csoportja iránt, mely szapora beszéddel' tárgyalja a napi újdonságokat. Másmilyen tevékenységnek kell tehát lennie a kutató tudomány szomjának és az átlagos ember kíváncsiságának. A főkülömbséget nyilván megtaláljuk a következőkben. Az átlagos ember kíváncsisága kicsiny, múló eseményekre vonatkozik, a melyek csak kevés embert illetnek és a", melyeknél keveset számit, hogy igy vagy amúgy dőlnek el. És minél fontosabbak . és messzebbre kihatók ezek a kérdések annál nagyobb tisztelettel tekintünk a köszöntjük azokat az eredményeket, melyeket munkája szül. A kérdéseknek szociális vonatkozása, általános emberi jelentősége külömbözteti meg a kutatás munkáját, a tudományt bizonyos tények puszta tudásától. Bátran kimondhatjuk, hogy minden tudás annál inkább tudomány, minél nagyobb a szociális jelentősége. Ezt a körülményt már a tudomány keletkezésének történetéből is felismerjük. Köztudomású, hogy minden tudomány a technikából, a természeti jelenségek önkényes kezelésénél szerzett tapasztalatokból származott. Az egyező és megismételhető fogások tették azt a tapasztalatot, a tudásnak azt a summáját, amelyet a technikus utódjával hagyománykép közölt. Ezen alapult az egyesnek a fölénye versenytársai fölött. Ezekből az alkalmazott tudományokból vagy technikákból fejlődtek aztán- fokonként a tiszta vagy szabad tudományok és pedig oly erősen és függetlenül, hogy néha szinte ellentét támadt a tiszta és az alkalmazott tudomány, a szabad tudomány és a technika közt. Ez az ellentét nyilván helyte-
