Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1916-01-30 / 2. szám

1916. január 30.

ELŐRE KÉPES SZÉPIRODALMI és TUDOMÁNYOS HETI FOLYÓIRAT

3. oldal

Az ipari unionizmusról.

Z ipari szervezetek lényege az, hogy különböző termelési ágak öntudatos munkásai olyan szoros szervezeti kapcsolatban álljanak egymással, hogy ezáltal lehetővé váljon a munkásság számára az ipar eszközeit megszerezni és megtartani. A különböző iparok organizációja az úgynevezett “one big union1”, azaz, amelyért itt, Ameiikában, a szocialista csoportok már évek óta ellentétben állanak egymással.

Az Egyesült Államok szervezett munkássága ezideig a szakmai és nem ipari szervezetekben tömörült. A szakmai szervezkedés gyakorlatilag nem más, mint minden apró-cseprő foglalkozásnál felhasznált munkásoknak bizonyos szervezeti formába való foglalása, úgynevezett trade union-ba való csoportosítása.

Az ipari szervezetek kialakulását Amerikában megnehezíti, úgyszólván lehetetlenné teszi az, hogy a már megszervezett milliós tömegek a szakmai szervezetben olyannyira megcsontosodtak, hogy teljesen érzéketlenül hagyja őket az a felvilágosítás és meggyőzés, amely bizonyítja, hogy az ipari szervezetek a helyes cél felé való törekvés előmozdítói, mig a szakszervezetek (trade uniók) teljesen képtelenek a munkásosztály legevidensebb törekvésének, a termelőeszközök megszerzésének és megtartásának a keresztülvitelére.

A viszonyok ma már odafejlődtek, hogy amint a termelés fejlődésének meg

felelöleg a tőkések a kisajátításnak és a munkások elnyomatásának uj formáját találták meg, akként a munkásoknak is alkalmasabb védelmi és támadó eszközről kell gondoskodniok. Ha a tőkések a termelést iparágakban szervezték, úgy a munkások szervezkedése is csak iparágakként lehet célravezető.

Manapság a technika rohamos fejlődésnek indult. Amikor a szakmai szervezetek keletkeztek (ezelőtt 5° évvel) a gépipar, a modern gyáripar még nem volt olyan fejlett, mint ma és akkor a szakszervezetek (trade uniók) a körülményekhez képest megfeleltek a munkásság közelebbi céljainak az elérésére (jobb bér, rövidebb munkanap), de a termelési eszközök uralkodó tényezői, a gépek, mai, a tökéletest megközelítő szereplésükben forradalmi átalakulásokat hoztak létre a termelési módban is és a munkásság szervezkedésének uj formáját tették időszerűvé.

A‘géptechnika fejlődése ugyanis eltünteti a szakmai különbségeket, mik eddig a munkásokat egymástól — egyen lő osztályhelyzetük dacára — elkülönitette. A modern gépek fölöslegessé teszik a szaktudást, a szakmai képzettséget. A munkás egyszerűen gépkezelő lesz, akármiféle munkát is produkál a gép. Fölösleges a (hosszas tanulás. A paraszt, aki eddig gépet nem látott, pár heti, sokszor pár órai gyakorlat után ugyanolyan munka elvégzésére kényszeríti a gépet, mint az a szakmunkás, ki egész életén át hosszas tanulás után lesz gépkezelővé.

Megszűnik tehát a különbség tanult és tanulatlan munkás között. De másrészt a tőkésnek rendelkezésére áll a világ egész munkástársadalma. Nincs kötve a tanult szakmunkáshoz, gépei mellé nyugodtan állíthat kulikat, a gépek egyformán engedelmeskednek és végzik a rájuk bízott munkát. És amig a munkáltatók már nem osztályozzák munkásaikat szakmai képzettségük, hanem ama gépek szerint, melyekhez le vannak kötve és az egész iparágaikban dolgozó munkásaikat egyenlő tekintet és elbánásban részesítik, addig a munkások még mindig szakmáik céhszerü szervezeteiben speciális foglalkozásaik szerint vonnak egymásközt határvonalat. Mindeme tények szükségképp kell, hogy arra a meggondolásra vezessék a munkásságot, miképpen a szakmai szervezkedés idejét múlta és az sem a gazdasági harc általános, sem a szakszervezkedés sajátos céljainak meg nem felelő intézmény.

Ezen általános alapelvek folytán az ipari unionisták programjuk első pontjává tették az ipari szervezet megalakítását. Az ipari unionizmus egyik főhibája — különösen Amerikában, ahol alig bir teret kapni — az, hogy teljesen a gazdasági harc terére szorítja a szervezkedő munkásságot és a politikai akciót kikapcsolja. Ebiben és egyébb taktikai mellékkérdésben kerülnek ellentétbe az amerikai öntudatos munkások azokkal, akik az ipari unionizmus mellett, de a politikai akció ellen csoportosulnak.

I A

Vv

3P

♦ v *1* *♦* *1* * v *1* v *** v *1* *1* *1* *1* *1* v v *1* *1*

»** • ♦£» **« •*+ **-• *** •*+ *£♦ »*♦ *■]* +** •%* •*+ +*+ **♦ *

A NYELV ÉS A KULTÚRA.

A nyelv, melyen gondolatainkat kifejezzük, fáradságos munka eredményeképpen jutott arra a tökéletességre, melyen ma alkalmas arra, hogy sokféle eszmét, gondolatot közöljünk vele. Az egyes ember is hosszú tanulás eredményeképpen jutott oda, hogy gondolatait valamely nyelven helyesen és szépen kifejezze. E sok fáradságnak és munkának úgy együtt véve, mint külön-külön is kell, hogy értéke legyen.

A nyelv jelentősége akkor lép előtérbe, ha különböző nyelvet beszélő egyedek vagy csoportok állanak egymással érintkezésben. Ahol a csoportok megvannak, ott az egyedek is kell, hogy meglegyenek. Az egyesek és tömegeknek a nyelvükkel való azonosítását ugv szeretik sokan feltüntetni — akár szándékosan vagy tudatlanságból — mintha a nyelvükhöz ragaszkodók és az azt féltők kultúráját féltik.

Amikor árból beszélünk, hogy egyes népcsoportok nyelvükben a maguk nemzeti kultúrájukat féltik és óvják, nagyon

téves felfogásnak hódolunk. Az, hogy ‘‘nyelvében él a nemzet” csak arra vonatkozhatik, hogy a közös nyelvet beszélő népalakuiatok a társas és gazdasági életben jobban megértik egymást, mintha többféle nyelvcsoportra volnának szakadozva. A nemzet nem a nyelvében él, hanem a közös nyelv könnyíti meg a csoportoknak egymáshoz való közeledését oly módon, hogy az egy nyelvet beszélők jobban tudnak együtt dolgozni a közös társadalmi munkáknál.

A nyelv kultureszköz, de nem nemzeti kultúra eszköze, mert nemzeti kultúráról beszélni téves, mert nemzeti kultúrák nem, hanem földrész-kulturák vannak inkább. Van fehér kultúra, sárga kultúra, de nincsen német vagy magyar kultúra. De ha volna is, akkor is ez a nyelvre való hivatkozásnál nem használható fel, mint a kultúrát jellemző nemzeti tulajdonság. A kultúrálatlan embernek is van nyelve és ez is ragaszkodik hozzá, bárha sem nemzetről, sem szervezett «együvé-* tartozásról nála szó som lehet.

A külön nyelv nem külön kultúra — bárha beszélnek ó-görög kultúráról az ó-görög nyelvvel, régi római kultúráról a régi római nyelvvel kapcsolatban (latin kultúra), de a nyelvet nem lehet azonosítani a kultúrával, ha helyesen értjük, mit foglalunk össze kultúra és mit nyelv alatt. A tudomány vagy művészet, ipar vagy kereskedelem, mely kultúrát ád és terjeszt, nem áll meg egy ország határán csak azért, mert ott más nyelvet beszélnek. A különböző nyelvek nem jelentenek különböző kultúrákat, csak olyan csopor tokát, melyek közt a kultúrát egyesek könnyebben tudják terjeszteni, mert a csoport nyelvét beszélik. Azért, mert a külön nyelv megnehezíti a kultúra vívmányainak közlését, még nem teszi lehetetlenné.

A nyelvérzék a kulturáltság magasabb fokát jelenti s ha a kultúra általános — nemzetközi — értékét mérlegeljük, látjuk csak, hogy az egv nemzetre korlátolt csoport, amely csak egy nyelven beszél, mennyire ki van zárva a világot átformáló, általános emberi kultúrából.