Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-12-31 / 50. szám
dasági és politikai uralmát, a melyet a tröszt-mágnások mint Rockefeller és Carnegie betetőztek a termelés végső koncentrációjával. Minden marxista kell, hogy nélkülözhetetlen társadalmi misszió teljesítőit lássa bennük. Ezzel szemben a szocialistáknak csak egy feladatuk lehet Amerikában. Minthogy alig lehet kétséges, hogy a politikai demokrácia magában még a munkásosztály puszta mozgási szabadságát sem biztosítja, nemhogy eszköze és útja lehetne “a proletárság diktatúrájának” és a kapitalista társadalmi rend átalakításának: összes agitatórikus erejüket a munkásság gazdasági és politikai szervezeteinek erősítésére és a gazdasági szervezetekben elsősorban a szocialista föladatok megértésére kell forditaniok. Az amerikai munkásság csak azon mértékben fog az állam és a trösztök ellenében érvényesülni és úgy közvetlen gazdasági, mint szociális követelései utján előre haladni, a mennyiben gazdasági és politikai szervezetei ellenállóvá és erőssé teszik. Teljesen hibás az álláspontja a szocialistáknak, ha például a trösztök állami rendszabályozását követelnék. Visszaesés a szűk trade-unionista nézőpontra, egyúttal a középosztály, a kisebb kapitalisták szekereinek tolása; a mellett lehetetlen, mert a gazdasági fejlődés irányával «ellentétes, öngyilkos politika. Nem! Hadd erősödjenek a trösztök, hadd koncentrálják a termelést minden ágon! Annál könnyebb lesz az átmenet a szocialista termelésre, a munkásosztály annál könnyebben helyettesítheti a termelés mai vezetőit a maga szerveivel. Ez persze távolról sem jelenti, hogy a munkásosztály a trösztök zsaroló és fosztogató tevékenységének minden fázisát részvétlenül szemlélje, vagy akár elősegítse. A munkásságnak erősen össze kell tartania és erősen kell harcolnia, hogy a trösztöket azon a határon 'belül tartsa, a hol már a munkásosztály kellő megélhetésének és szervezkedésének alapjait bolygatná. 'Elnyomorodott és szervezetlen munkásosztály képtelen volna a szocialista termelés létesítésének nagy föladatával megküzdeni. És azt hisszük? hogy csak ennyinek a kivívása és megtartása talán már a legközelebbi években véres harcokba, valóságos lokális forradalmakba fog kerülni; harcba és vérbe, a mi osztályhelyzete és szocialista feladatai tudatát fogja felébreszteni az amerikai munkásságban és osztályszervezetének és osztályharcának legerősebb kovásza lesz. Ebben a harcban az amerikai magyar öntudatos munkásoknak becsületesen ki kell vennie részüket. N.—t. Egy kis háborús számvetés Már több alkalommal rámutattunk azokra a borzalmakra és rettenetes veszteségekre, amiket a háború már eddig is okozott, de a bünlajstrom még nincs lezárva, minthogy a háború sincs még bevégezve. És minden nap ujaibb s újabb sulyosabbnál-sulyosabb bizonyitékokat sorakoztat amellett, hogy milyen aljas elvetemedettséggel gazdálkodik az uralkodó osztály s az ennek a szolgálatában álló végrehajtó hatalom az embermilliók életével, s azokkal a gazdasági, társadalmi és kulturális értékekkel, amiket évszázadokon át millió meg millió munkáskéz alkotott, épített és fenntartott. Nem elég csupán csak annak a hangoztatása, hogy milyen kárhozatos az egész emberiségre nézve a pusztító háború hanem le kell szögezni a tényeket is és az adatok súlyával a nagy tömeg gondolkodásának a gyökerére kell hatni, hogy megérlelődjék az emberek agyában az a harcias szellem, amely még a háború gondolatát is kiirtja. Az adatokat a legilletékesebb fórum adja; a német pénzügyminiszter. Szerinte a háborús országok eddig S9V2 milliárd dollárt költöttek el csupán csak a háború céljára. Egy new yorki nagy bankcég kiszámította, hogy ha a háború még 1917 augusztusáig eltart, akkor 75 milliárdra rúgnak majd a háborús kiadások. Hogy a rengeteg pénz milyen elképzelhetetlen mennyiséget tesz ki, fogalmat nyerünk róla úgy, ha összehasonlítást teszünk. Ez a pénz 7 szer annyi, mint amennyi érték és készpénz az Egyesült Államok mind a 7600 nemzeti bankjaiban együttvévt van. Ez az összeg hétszer annyi, mint amennyi aranypénz az egész világon forgalomban van; ezért a pénzért eg> olyan vasúti hálózatot lehetne építeni, hogy a világ legkisebb falujába is vonaton lehetne utazni; ebből a pénzből a világon annyi nép-, középiskolát és egyetemet lehetne épiteni, hogy minden gyermek a világon díjtalanul végezhetné el az összes tanulmányait. De ez még nem minden, amibe a háború kerül. Hozzá kell számítani az elpusztult városok, falvak, hidak, építmények, gyárak ezreit, a tönkretett vasutakat, termőföldeket, gazdaságokat, műkincseket, utakat, közlekedési eszközöket (főleg hajókat) stb. Ehhez hozzá kell számítani azt a veszteséget, amit a több millió hadbavonult ember elmaradt munkája képvisel. Mennyi értéket termelhettek volna ezek a háború 28 hónapja alatt? — szinte megbecsülhetetlen. Hozzá kell venni a háborús mérleghez azt a 21 milliós embertömeget, amelyet a háború résziben elpusztított, nyomorékká, emberi ronccsá tett az őrült mészárlásban. A veszteség annál súlyosabb, mert a népek java, az ifjúság, az életerős emberek szine-java lettek a háború áldozataivá. A véres számvetésnek csak egy időleges részlete ez. Ki tudná most a helyes és pontos veszteség lajstromot összeállítani? Csődbe került az élő emberiség és a nagy káoszban ijedt remegéssel összegez a higgadtabban gondolkodó s szintén kifosztott, meg— fi — rabolt csoport s (borzadva áll meg az ajkára fagyott józan kérdéssel: Mikor lesz hát vége? Meddig még?--------o-------VIRRADÁS. Alszik a föld. A kertek sűrűjében Csalogány-nóta hangzott az elébb, Szakadatlanul válaszol rá A csergő-érben a nádiveréb. Olajfaillat mozdul erre, Ha egy parányi szél megéri; Lámpám körül ostoba táncra Perdültek az éjjel lepéi. Alszik a föld, Nehéz nagy álma sűrű ködjét Nem tudja áttörni szemem. Kevés a fény, gyönge, nem ér túl A suttogó leveleken. Bagoly suhan, kering merészen Lámpáig eljő egy-egy _denevér... Kisértetlátó kusza ebnek A vakkantása ideér. Alszik a föld... Szeretném nehéz, ködös álmát Elűzni mákonyos szeméről, Hogy rettegve bújjanak ödvaikba A baglyok, lidércek a fénytől. De haj, ezt a picinyke lámpát Elnyeli a sötét egészen... Ki veszi észre? Csak a kósza lepkék, Kik ideszállnak nagymerészen. Egy szélroham — kilobban a mécs, Szemem az égre fölvetem: Nem sajnálom a gyönge fényt, nem — Látom, hogy virrad keleten... FARKAS ANTAL
