Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-12-31 / 50. szám
A kapu megnyílt Hogy csalódás ne érje az olvasót, mindjárt elárulom, hogy különös merészség szállt meg: nem rettent vissza azoknak a száma, kik én előttem e vállalkozásban kudarcot vallottak, az újévről akarok elmélkedni. Végére akarok járni ennek a rendkívüli népszerűségnek. Mi tartja fönn, mikor minden más népszerűség legfölebb lassan, de biztosan kopik? Nem először töröm a fejemet rajta, de azt hiszem, most nyomon vagyok, ámbár most sem bizonyos, máskor is hasonló biztossági érzet mellett is csalódtam. Történeti nyomozásokba nem bocsátkozom. Tudom, hogy azok az asztronómiai megfigyelések, melyeken az időnek évekre osztása alapszik, ősrégiek. Nem érdekel az a kérdés, miért éppen január elsején van január elseje. Én az újévi ünnep majdnem boszantó népszerűségét, tehát ennek lélektani forrásait kutatom. Annak is lélektani okai vannak ugyan, hogy az idő kisértetiesen egyforma folyását kisebb- és nagyobb szakaszokra osztjuk, melyeknek csak egyikét, a napot, adja maga a természet. A hónapot és évet inkább az égitestek mozgásai és az évszakok rendje megfigyelésének köszönjük. E megfigyeléseknek időszámításra való fölhasználását a gyakorlati szempontok mellett lélektaniak is szülték. Az emlékezés szülte a múltat és a múlt áttekintésének szükséglete szülte az időszámítást. Ha a múltat nem osztjuk be, nem tudjuk áttekinteni; ha nem tudjuk áttekinteni, akkor szürke ködös távolsággá válik. De miért oly népszerű az újév? Miért ünnepük, miért ünnepük nagyobb hévvel, mint az egyházi vagy történeti ünnepeket, talán az egy karácsonyt kivéve? Ennek az ünnepnek is, mint minden régi ünnepnek régi, itehá’t vallási hagyományokban van gyökere és az ily gyökerek, melyek az idő messze -távolságaiba terjednek, igen tartósak és láthatatlanul, érezhetetlenül is táplálják az ünnep erejét, de nem magyarázzák népszerűségét. Újév egészen idöt-ünnep, jóformán az egyedüli. Tavaszkor örülünk a természet újjáéledésének, a többi évszakokban is annak, mit az évszak hoz, újévkor az Idő a fő, a földi idő, a földi élet, bajaival, reményeivel, emlékeivel. Nem ragadtatunk ki az időből, elhelyezkedünk benne, vitet jük magunkat sodrával, lessük lüktetését, szemünk az óra mutatójára szegezödik, a mutató közeledik a tizenkettes számhoz, most elérte, szinte megszemélyesítjük az időt, mintha hozzánk hasonló vándor volna a földön, mely célhoz ért, egy pillanatra megállt és azután tovább halad az utján. Mit jelent mindez? Miért hamisítjuk meg képzeletünkben az idő természetét, miért képzeljük lüktetőnek, holott puhán és minden bevágás nélkül folyik, miért szőjjük bele a nyugalmasan folyóba a mi nyugtalanságunk és megnyugvásunk, a mi járásunk, a mi hullámzó életünk érzését? Mondják, hogy az újév a visszapillantás és a jövőbe nézés időpontja; lezárjuk a különböző számadásainkat; érezhetővé tesszük saját magunknak, hogy utunknak egy részét megtettük. Nem igaz. Ezért gyűlnénk össze lármás ünnepségre? Nem igen szoktuk számadásainkat anynyira -rendben tartani. Nem visszük oly pontosan a belső üzlet könyveit. Az újév inkább a feledés ünnepe. Az évnek vége, éljen az újév! A mi baj ért a régiben, ne gondoljunk rá az újban. Ez a régi év hogy elmúlt! Annyit ér, mint a tavalyi hó. Még jótéteményeiért se vagyunk hálásak. Mily sajátságos szerepe van a múltnak életünkben. Mindenünket neki köszönjük és ő maga semmi. Hol van? Múlandóságunk képe, múlandóságunk bizonyítéka. Ily semmik leszünk mi másoknak, mint a milyen semmi nekünk a múltúnk. És ezért ujjonganánk? Ezért koccintanánk lelkesen az asztaltársasággal? Az újév nem a múltért van, hanem a jövőért. Az újév a jövő ünnepe. Az újév a városok ünnepe, nem a falvaké. Egy nagyszerű illúzió szüli az újév ünneplését, mely a városi ember életében nagyobb jelentőségű, mint a falusiéban. Ezt az illúziót elnevezem az újrakezdés illúziójának, a mely talán nem is egészen illúzió. A kinek életében a holnap nem kelt rendkívüli várakozást és a tegnap nem lelkifurdalást vagy égető boszankodást, annak lelkében a jövőnek nincs az a nagy jelentősége, mint a városi emberében. Az nem akar újat kezdeni, az ragaszkodni akar a kipróbált, megszokott módokhoz, az szinte fél az újtól, hátha nem válik be. De mi városiak másképp vagyunk. Mi anynyiszor mondjuk: ha újra kezdhetnők életünket: Ha tudtunk volna, a mit ma tudunk: Ha előre láttuk volna tettünk következményeit! Mi annyiszor mondjuk: Ha lezárhatnék a múltat és uj életet kezdhetnénk! Mi annyiszor gondoljuk: Holnap uj életet kezdünk, holnaptól fogva másképp lesz! Csak lerázhatnók ezt a terhes műt tat! Csak elfelejthetnék, a mi bánt! Nincs emberibb szimbóluma e belső vágyakozásnak, mint a Léte folyója, melyben lefürösztjük lelkűnkről az emlékeket. De az újév ily Létéhez -hasonló fürdő. Uj év — uj élet. Minden dolgozó, alkotó ember mondja: a múlt évben nem tudtam megalkotni lelkem müvét, klem -sikerült a munkám, a jövő évben megpróbálom újra. Nem a szerencsés eset várása a nagy dolog az év fordulóján, hanem a kezdés lehetőségének gondolata. A fődolog az, hogy én kezdhetem újra. Szememet mereven az időre szegezvén, elhantolom az ó-Elmélkedés az újévről. esztendőt, az nincs többé, az elvitte balsorsomat, tehetetlenségemet, hibáimat, mulasztásaimat és most képzelem, hogy valami uj keletkezett, az időnek egy uj szakasza, a mikor én uj ember leszek, uj kezdések embere. Az újévet nagy realitássá teszem, hogy realitássá tegyem az én uj kezdésem lehetőségeit. Igazában nincs régi, nincs uj esztendő, csak az idő szüntelen folyása van. De baj az? Jelent ez vavalamit? Ha nincs bevágása az időnek, csinálok; kevésbé reális-e azután rám nézve? Persze, hogy illúzió az üj kezdés gondolatát az uj év gondolatával kötni össze, de baj-e ez? Ez az illúzió a jótékonyokhoz tartozik, a termelőkhöz, az életetök- Höz. Hogyan viselném el vállalkozásaim kudarcát, .ha nem éltetne az a gondolat, hogy újra kezdem? Én egymagám azon- Dan gyönge vagyok e hit megteremtéséhez. De ha millió meg millió ember hasonló illúziót érez, ez minden egyes embci újra kezdési erejét fokozza, némelyikben némileg, másokban nagyon. Ezért az újév elsősorban nagy szociális ünnep. Ezt a közösség a maga homályos ösztönében a maga erejének fokozása végett teremtette. Ha száz ember közül -csak egynek az újrakezdő erejét csak némileg is fokozta, már mérhetetlen jót teremtett. Az újév a múlt súlya csökkentésének ünnepe. A múlt kevésbé terhel bennünket, ha az uj kezdés gondolata előtérbe lép és uj erőket vált ki lelkűnkből. Az újév a modern újra teremtő, izgatott, haladni vágyó, a múlt bilincseit rázó kultúrának az ünnepe. Az újév szociális, kultúrái ünnep. Az újév az emberi elégedetlenség ünnepe, mely alkotásokra sarkal bennünket. Igen, az újév ünnepe olyan, mint a nagy tűz a hideg éjszakában. Minden tildáiról o'fla hoznak rozsét, hogy a -tűz nagyobb legyen, hogy többen melegedhessenek mellette és uj erőre kapjanak. Ne tessék megbotránkozni az újév lármáján, esz/telenségein és tulságain, a nagy tömegjelenségek, tömiegünnepek nem folyhatnak le másképp. Az újév a kultúrái munka nagy erőgyüjtő szünetének az ünnepe. Milliók megállnak ezen a nagy utón, némelyek fáradtan, mások csüggedve, alig tudva egymásról. De egyszerre óriás lárma, zaj, ujjongás kél: Újra kezdjük, újra próbáljuk, kell sikerülnie a dolognak, éljen az üj év. Minden egyes lelkében kereszteződnek az ezer oldalról érkező áramok és ezren, százezren újra fölemelik fejüket és mennek előre, mert újra kezdhetik a munkát. Az újév az a nagy képzeletbeli kapu, a mely megnyílt és uj munka kezdésére bocsát. Az újév a saját magunkba vetett bizalmunkat növeli, népszerűségének (ez á legmélyebb forrása. _ Alfa. — — 2 —
