Élő Víz, 1951
1951-január / 1. szám
VII. évfolyam, 1. sz. - 1951. január 14 AZ EVANGÉLIKUS EVANGÉLIZACIÓ LAPJA VÁNDORÚTON A keresztyén ember vándor ebben a világban. Mindig tudatában kell ennek lennie, bár gyakran megfeledkezik róla. így, az esztendők változásakor különösen is alkalmunk van gondolni rá. Hiszen az idő múlása is azt hirdeti, hogy nem lehet semmit sem visszatartanunk, konzerválnunk: elmúlik az ifjúságunk, megnőnek és kirepülnek gyermekeink, elíogyatkozik az erőnk, megöregszenek, vagy elhalnak mellőlünk a szüléink. Folyik mellettünk az idő történésfolyama feltartóztathatatlanul. Nem lehet megállítani. Az elmúltat nem tudjuk visszahozni. A megtörténtet nem lehet meg nem történtté tenni. Bizony olyanok vagyunk, ..mint a fű, amely reggel sarjad, reggel virágzik és sarjad és estére elhervad és megszárad ... A mi esztendeinknek napja hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő és nagyobb részük nyomorúság és fáradság, amely gvorsan tovatűnik, mintha repülnénk/’ (Zsolt. 90:5— 6.* 10.) Isten Igéje eligazít bennünket ebben az elmúlásra ítélt világban és örök érvényű alapot ad az időlegesnek a változásaiban: „Nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük”. (Zsid. 13:14.) Tehát úton vagyunk, vándorúton és az útszakaszt úgy kell megtennünk, hogy egykor elérjük a célt. Ennek a vándorúinak az eredményes megtétele érdekében állítsuk magunk elé ennek a vándorlásnak egy-két törvényét. 1. Az első mindjárt az, hogy nem szabad megállni útközben. Lót feleségének sóbálvánnyá változása (I. Móz. 19:26) örök időkre szóló figyelmeztetés minden ke_ resztyén számára: Nem szabad megállni. „Valaki az eke szarvára veti kezét és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” (Luk. 9:62.) A megállás nyomában mindig ott van a visszatekintés, a visszaesés és az elbukás. Bennünket keresztyéneket Isten versenyfutásra hívott el (Csel. 20:24, 1. Kor. 9:24—27, Gál. 5:7, II. Tim. 4:7—8), nem pedig álldogálásra, rostokolásra. — Valaki azt mondta a földi életről, hogy az olyan,"mint a híd. Arra való, hogy átmenjenek rajta egyik partról a másikra. Esztelenség lenne ott sátort verni és huzamosabb lakásra berendezkedni. 2. Nem szabad felesleges terheket cipelni. Hamar kifárad az a vándor, akinek sok a batyuja. Pedig de sok minden felkívánkozik a keresztyén vándor hátizsákjába is! Démás a világ szerelmét is megpróbálta mele_ gén tartani Krisztus szeretete mellett, míg végül is vissza kellett fordulnia (II. Tim. 4:10). Nem ér el a mennybe az, aki nagyon szereti a földet. A földi javak (Luk. 12:21), a pénz szeretete (I. Tim. 6:18— 19), e világi célok szem előtt tartása (I. Ján. 2:15— 17), emberek . dicséretének a keresése és kívánása (.Ián. 5:44, 12:43, Gál. 1:10) mind olyan terhek, amelyeknek a cipelésével nem lehet célhoz érni ezen a versenypályán. Nem kevésbbé súlyos batyu a bűn. Elkövetett vétkek, megromlott indulatok súlya és egész javíthatatlan természetünk olyan teherként nehezedhetik a keskeny út vándorára, hogy rogyadozik alatta és semmiképpen nem akar sikerülni egyik lépés a másik után. Azért van tele a Szentírás a bűntől való szabadulást és a bűn terhének a lerakását célzó felhívásokkal és figyelmeztetésekkel. Itt csak az egyik legjellemzőbbet ha.dd említsük meg: „Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk lévő küzdőtért” (Zsid. 12:1). A bűnbocsánat kegyelmének a vétele és az abban való gyakori megújulás a legjobb erőforrás ehhez a vándorúihoz. 3. A célra kell tekinteni. Eltéved minden vándor, aki leveszi a szemét a célról. Ellankad minden keresztyén, aki elfordítja a tekintetét Krisztusról. Az előbbi, a bűn terhétől való szabadulást célzó felhívás azzal folytatódik: Nézzünk „a hitnek fejedelmére és bevégzőjére, Jézusra” (Zsid. 12:2). Pál apostol győzelmes futásának is az volt a titka: „Amelyek hátam niegett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek, a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutaL mára.” (Fii. 3:14.) A nagy célok nagy erőfeszítésekre, nagy lemon dásokra és állhatatos kitartásra képesítenek. Vájjon van-e valaki előtt is biztatóbb cél, mint a Bárány vérén Szerzett üdvösség és az örök élet? Nem érdemes-e ezért tűrni és várni? „Ne dobjátok el hát bizodalmátokat, melynek nagy jutalma van. Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy az Isten ÉLŐ VÍZ 1
