Élő Víz, 1950

1950-december / 26. szám

világosan. Bizonyára Pál még folytatta volna a golgotái keresztnek, mint a megtérés és az ítélet napján való megállás egyetlen alapjának a hirdetésével, de itt félbeszakították. Egyesek hangos gúnyolódásba törtek ki, mások pedig az előálló zavart arra használták fel hogy kitérjenek a mellüknek szegeződő kérdés elolt „Majd még meghallgatunk Téged e dolog felől.“

A prédikáció hatott. Egyszerre nyilvánvaló lett, hogy . a pogányság nem ártatlan dolog. Kényelmesebb dolog oltárt emelni az ismeretlen Istennek, mint térdet hajtani a magát ki nyilatkozott Isten előtt. Az Areopagus urai aligha hallottak Istenről ennél világosabb szavakat s most egyszerre a legműveltebb görögök is értetlenekké lesznek. Itt nem valami érdekes újságról, szellemi tornáról a szavak játékáról volt szó, hanem örök ítéletről, az élet és halál kérdéséről. Pál az élő Istenhez való megtérésre hívta őket. Ez elől pedig jobbnak tetszett kitérni: hangos gúnyolódásba vagy elsurranó halogatásba.

De nem mindnyájan cselekedtek így. Amikor Pál eltávozott felzúduló hallgatói közül, néhányan csatlakoztak hozzá, ök készek voltak arra a lépésre, amit Isten parancsolt, s amit az athéni tömeg hangosan elutasított magától. S abból, az akkor előkelő és neves hallgatóságból nem is maradt fenn senkinek másnak a neve, csak azoknak, ill. azok közül kettőnek, akik hittek: a városbíró Dienesnek és Damarisnak. A többieket elnyelte a múlandóság.

Vájjon mit szólt volna az Areopagus öntelt népe, ha valaki Pál szavai után szót kért volna, hogy elmondja: amikor az athéni bálványistenek szolgálata úgy eltűnik, mint a reggeli köd s a római világbirodalom utolsó katonája is az összeomló falak alá kerül, Pál szavainak az igazsága akkor is megáll s az általa hirdetett evangélium be fogja járni az egész világot, s 1900 év múlva azon ia helyen az egész európai keresztyénség hálával emlékezik meg erről az alkalomról és erről a beszédről.

E világ elmúlik és annak minden dicsősége, de Istennek beszéde megmarad örökké.

(Befejező szakasz következik.)

Felejthetetlen karácsonyest

Svájci lelkész felesége beszélte el az alábbi valóban megtörtént eseményt: Kanadában voltunk. A férjem többnyire messze járt, mert több fiók gyülekezetét kellett gondoznia. Csekély jövedelme nem fedezte élet- szükségleteinket sem.

A fiaink egészségesek volrult. Mivel a kanadai kemény télhez viszonyítva gyengén álltunk meleg holmik dolgában, állandóan kopott ruhákat kellett foltoznom és stoppolnom. Fokozatosan lankadt az erőm.

Gyülekezetünk tagjai melegszívű, derék emberek voltak, de az udvarházak távol voltak egymástól és a legtöbbjének önmaga is elég gondot okozott. Napról napra éreztem hitem gyengülését és ingadozását.

Kora ifjúságomban megtanultam, hogy Istenre bízzam magam, most azonban napról napra azért imádkoztam, hogy hitem el ne fogyjon.

Férjem felöltője nem volt elég meleg ahhoz, hogy kibírja vele a közelgő kanadai telet. Gyakran mérföldekre kellett mennie temetésre vagy bibliaórák tartására. A reggelink gyakran csak üres teából állott, cukor és kenyér nélkül.

Most karácsony volt a küszöbön és a gyerekek vágyva vágytak karácsonyi kívánságaik beteljesülésére. A fiúk korcsolyára vágytak. Rut azt állította, hogy babáinak új ruhákra van szükségük, a régiek „már nem valók" nékik. Nagy babát is kért és minket is felszólított, hogy kérjük mi is Istent. Tudtam, hogy a gyerekek kérései teljesíthetetlenek, mégis arra törekedtem, hogy reményeikben meg tie csalatkozzanak, ügy látszik azonban, mintha Isten távol lenne tőlünk,

A férjemet megkíméltem e gondoktól, mert éppen nagy munka hárult rá, melyet teljes szívéből és nagy komolysággal végzett. Hitem tele van Isten iránt való bizalommal. Amennyire csak tőlem telt, kedélyessé akartam tenni az otthonomat. Kandallónkban vidám tűz pattogott, mely lakószobánkat kellemes meleggé tette. Az egyszerű ételeket annyi gonddal tálaltam fel, amennyire csak lehetett.

Karácsony előtt való reggelen a férjemet beteghez hívták. Egy falat kenyeret és egy csésze teát vett magához s aztán útra készülődött

. Sálat adtam a nyakára és szerettem volna vigasztaló zsoltárigét adni vele, amint ez szokásom volt, de torkomon akadt a szó és a férjem bátorítás nélkül volt kénytelen útrakelni. Szomorú lett az egész napom, hogy olyan gyenge hittel állok férjem oldalán.

Este lett. A gyerekeket idejében lefektettem, mert azok vidám csevegése csak még növelte nyugtalanságomat. Meg akartam magamat erősíteni, hogy hazatérő férjemet vidáman köszöntsem. Ekkor Rut imádságát hallottam a hálószobából; teljes bizalommal kérte a Megváltót, __ adjon babát karácsonyra, a bátyjainak pedig

korcsolyát. Azután azt mondta nekem: „Anyám, hiszen holnap korán reggel itt is lesz már minden." Es ragyogott a szeme az örömtől. Szerettem volna az eget és a földet megmozdítani, hogy megkíméljem a csalódástól.

Mikor már aludtak a gyerekek, könnyeimnek szabad folyást engedtem. Nemsokára hazaért az apa egészen kimerültén és átfázva. Lehúzta a cipőjét és a harisnyáját és láttam, mennyire meggémb eredeti a lába. Mikor fáradt arcát megpillantottam és vigasztalan tekintetével találkoztam, tisztába lettem azzal, hogy ő is erőtlen és reményvesztett. Forró teát hoztam neki; kezet fogtunk anélkül, hogy egy szót is szóltunk volna. Szívem sikoltott Isten felé: „Lelkem kétségbe esett, meddig várjunk még Rád?"

Hirtelen szánkó csengetyűjét hallottuk, ajtónk előtt állott meg, — gyors léptek — kopogtattak, az ajtó nyílt s a gondnok lépett be. ,,Éppen most érkezett az önök részére gyorsáruként egy csomagI" — kiáltott felénk. „Mindjárt el is hoztam, mert gondoltam: bizonyosan karácsonyra szól és szívesen vennék karácsony előtt. Itt van egy pulyka is, a feleségem küldi, meg más egyéb is"__ jegyezte meg egy■ burgonyával és egy zsák liszttel telt kosárra mutatva. Mialatt ezeket mondta, kicsomagoltuk a holmikat és miután szívből jövő „jó estét" köszönt ismét a szánon termett.

A férjem hallgatagon ment a kalapácsért és a harapófogóért. És felnyitotta a ládát. Vastag báránybőr takaró és sok ruhadarab vált láthatóvá. E pillanat alatt úgy éreztem, mintha az Ür szemrehányóan tekintene rám. A férjem leült egy székre és kezébe temette arcát.

„Nem szabad ezeket meg sem érintenem" — mondta —, „mert nem voltam hű, amikor ma Isten hitemet próbálta. Drágám, jól láttam, hogy szenvedtél; mégsem találtam szavakat, hogy megbátorítsalak. Borzasztó, ha az ember elkezd Istenben kételkedni."

„Kedvesem" — válaszoltam —, „én érdemiek szemrehányást; nekem, mint segítőtársnak kellett volna melléd állanom, — most kérjük mindketten Urunk bocsánatát."

„Várj csak egy kicsit" — szólt —> „nem tudok most beszélni." Átment a másik szobába.

En térdre estem és kitártam a szívemet Isten előtt. Egy pillanat alatt eltűnt telkemből minden homály. Jézus állt előttem, a szeretet és nyájasság szavával. Hála és boldogság töltötte el szívemet úgy, hogy minden másról megfeledkeztem. Nem tudom mennyi idő telt el, amikor a férjem ismét mellém lépett, láttam, hogy ő is békére lelt. Most közösen imádkoztunk, dicsértük Istent és hálát adtunk ajándékaiért.

Közben tizenegy óra lett. A nagy láda nyitva volt előttünk, de eddig még nem érintettünk mást, mint a szép meleg takarót. Felszítottuk a kályhában a tüzet és