Élő Víz, 1950
1950-augusztus / 17. szám
J Félelemmel és rettegéssel „ . • • félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a U idvességteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkál ást jó kedvéből(Fii. 2:12—13.) Alig van olyan rendszeres bíbliaolvasó és az üdvösségre komolyan törekvő keresztyén, aki még nem állt volna meg a fenti verseknél: bár Isten kegyelméből van az üdvösség, itt mégis arról van szó, hogy nekünk kell véghezvinnünk; ki mondhatná akkor bizonyosnak az üdvösségét, ha neki kell véghez vinnie? Nem kell-e akkor állandóan félnem és rettegnem, nehogy elveszítsem?' Ismételten hivatkoznak erre a bibliai helyre a teljes kegyelmet hirdető evangélium ellenzői és a határozott megtérés fontoskodó megkérdőjelezői: csak ne hagyj mindent Istenre, ne légy olyan bizonyos, a véghezvitelig még sok minden történhetik. Mi tehát az igazság? Mit akar ez az Ige lelkünkre kötni? Kétségtelen, hogy Pál apostol is fontos jelentőséget tulajdonít a mondanivalójának. Kitűnik ez az előző szavakból, amelyekkel bevezeti. Hivatkozik arra, hogy a filippi keresztyének mindig engedelmesen megfogadták a szavát. Közöttük tartózkodása alatt soha nem tapasztalt engedetlenséget. Most azonban azt kéri, hogy távollétében még ,,sokkal inkább" tartsák magukat az ő intéséhez: üdvösségüket félelemmel és rettegéssel kell vég- hezvinniök. Miért kell félniök és rettegniök? Az erejük csekély volta, a feladat teljesíthetetlensége, vagy a fenyegető veszélyek és a tornyosuló akadályok sokasága miatt? Valami olyan hiányt lát az apostol a filippi keresztyénekben, ami most aggodalmat ébreszt benne és ezért fokozott vigyázásra, résenlétre, rettegéstől fütött erőfeszítésre kell őket intenie? Nem erről van szó. Pál legalább is egészen mással indokolja meg felhívását: ,,félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből. Veszed észre, hogy az okhatározói mellékmondatban nem az van: ...mert nem elég ám a kegyelem, hanem neked is tenni kell valamit; vagy: . . . mert a cél előtt senki sem tudhatja, hogy üdvözül-e vagy nem: hanem: mert az Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből. Nincs itt semmi fenyegető veszélyre ^aló figyelmeztetés, vagy ijesztés, hanem minden szó csupa bíztatás, meggyőző Istenre mutatás. Ez bizonyítja, hogy itt nem valamitől való félelemről és rettegésről van szó, hanem Valaki iránti félelemről és Valaki előtti rettegésről. Az Újtestamentum eredeti nyelvének itt használt kifejezései: a ,,fobosz" (félelem) az istenfélelem, Isten előtti hódolat szava is, a „tromosz" (rettegés), azt a megrettennést, megrendülést fejezi ki, ami nélkül bűnös a Szent előtt, teremtmény a Teremtő előtt, múlandó az Örökkévaló előtt, ember az Isten előtt soha nem állhat meg. Ezen szavak egyike vagy másika, sőt gyakran ebben a szópárban mindenütt előfordul a bibliában, ahol a Szent Isten kinyilatkoztatja, megmutatja magát a bűnös embernek. Amikor az Üjtestamentum Mózes sinai- hegyi élményét két szóban foglalja össze: „Megijedtem és remegek" (Zsid. 12:21), azt éppen ezzel a két szóval fejezi ki. Sőt az Ótestamentum görög fordítása, a Szeptuaginta is ugyanezt a két szót használja az Istenhez való alapviszonyunkat, Isten iránti helyes magatartásunkat feltáró Zsolt. 2:11 fordításakor: „Szolgáljátok az Urat félelemmel (fobosz) és örüljetek reszketéssel (tromosz)"! Ahol Isten munkálkodik, ott az ember mindig csak félelemmel és rettegéssel, ámuló hódolattal és mély megrendüléssel állhat meg. Az üdvösségemnél pedig éppen erről van szó. Isten az, aki munkálja bennem. Hogyan értsük hát akkor azt a kifejezést: „vigyétek véghez“? Ez mégis csak a mi tevékenységünkre utal?! Ebben Pál apostol az embert állítja a sorompóba az üdvössége dolgában?! Ennek az értelmezésében se vonatkoztathatjuk el magunkat a felszólítás indokolását nyújtó okhatározóí mellékmondattal. Ez az alap, amire Pál intése épül. Ebben pedig félreérthetetlenül az van, hogy a bennetek levő akarásnak és műn- kálásnak (to energein) Isten a munkálója (ho ener- gón) jó kedvéből. Kétszer is előfordul a mondatban az energia szó igei formája éspedig egyszer az Isten cselekvésének, másszor pedig a bennem történő cselekvésnek a kifejezésére. Mi mást jelent ez, minthogy az Isten munkája és a bennem végbemenő cselekvés valójában egy munka, egy cselekedet. Isten tette hatékonnyá bennem az ö üdvözítő erejét (energiáját) és Ö is tartja folyamatos hatékonyságban. Ö adta az indítást (akarást) és Ö táplálja erőivel a folytatást. Cselekszi pedig mindezt az ő jóakaratából, tetszéséből. Nem kell-e akkor magamat teljesen átengednem, rendelkezésére bocsátanom ennek az üdvösséget munkáló, bennem folyó isteni cselekvésnek? A „vigyétek véghez" görög szavában (katergadzeszthe) ugyancsak benne van az előbbi szó gyöke (erg) és a „kata" igekötővel összekopcsolva jelenti azt, hogy a cselekvés egészen áthasson, befejezésre jusson, célt érjen. Nem emberi erőlködésre szólít fel itt Pál apostol, hanem Isten munkájára figyelmeztet nagyon határozottan. Ismerjem fel Öt, aki bennem cselekszik, és ne álljak ellen Neki, hanem bocsássam magam rendelkezésére, hangolódjam hozzá az Ö cselekvéséhez. Félelemmel és rettegéssel. Isten jótetszéséből folyó, üdvösségemre történő kegyelmes cselekvése előtt mély megrendüléssel. Nekem ilyen Istenem van! Ennyire kegyelmes, velem vesződő, engem mindenképen üdvözíteni akaró Uram! Nem kell-e leoldott saruval í.linóm Előtte? Vájjon mi tette Pál apostolnak ezt a felhívását ennyire időszerűvé, hogy ilyen hangsúlyozottan kötötte a gyülekezet lelkére: félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségteket? Az ember nagyon könnyen hozzászokik mindenhez. Az éhezést, veszedelmeket éppen úgy megszokja, mint a gondtalanságot, a változatosságot és a bőséget. Ami ma még elérhetetlen álomnak tetszett előttem, ha megkaptam, egészen természetesnek veszem. Ez fenyeget az Istenhez való viszonyomban is. Bűnökkel terhelten, rettegő lel- kiismerettel olyan nehéz elképzelni a szabadulást. A megérdemelt kárhoztatás helyett kimondhatatlan nagy kegyelem a Jézus véréért hirdetett felmentés, A Sátán rabjaként felfoghatatlan kiváltság az istenfiúság. Azonban csak egy ideig. Rendszerint nagyon rövid ideig. S utána nyomban bele2 ÉLŐ VtZ
