Élő Víz, 1950

1950-május / 10. szám

VI. ÉVFOLYAM 10. SZ. 1950. MÁJUS 7.

Az Imádság iskolája

Aki próbált már komolyan imádkozni, vagy pedig rendszeres imaéletet él, bizonyosan érezte magád már gyatra imádkozónak. Ebben teljesen egyformák vagyunk. Legfeljebb az bennünk a különbség, hogy egyikünk többé, másikunk pedig kevésbbé érzi át ezt a nyomorúságot.

Ilyenkor születik meg a szívben a kérés: „Uram, taníts minket imádkozni“ (Luk. 11:1). Közülünk nagyon sokan azonban nem tudják, mit kérnek ilyenkor, éppen ezért alapos a meg.

' lepetésünk, amikor az Űr valóiban teljesíti könyörgésünket. Nyomorúság szakad reánk. Ez az Úrnak legegyszerűbb eszköze, amellyel imádságra tanít.

Lehet ez a nyomorúság lelki. Eltakarja előlünk bizonyos időre kegyelmes arcát és mi nyomban láthatjuk, mit ér az egész keresztyén-' ségünk. Mint száraz homok az összeszorított tenyérből hull ki minden vélt keresztyén kincsünk a birtokunkból: nem megy dz imádság, gyümölcsfélén a bibliaolvasás, erőltetett a szeretet, felszínes a bimbómat, képtelenek vagyunk ön- imegtagadásra, szolgálatra és sehol sem tudja megvetni lábát a hitünk. Ilyenkor egészen a mélyéig megalázódik az őszinte lélek. Szegénynek és nyomorultnak érzi magát. Bármibe kezd, se- hogysem boldogul. Egyre mélyebbre és mélyebbre hull és minden próbálkozása annyit ér, mint amikor a mocsárba hullott ember a hajánál fogva próbálja kihúzni magát.

Lehet ez a nyomorúság testi vagy anyagi természetű is. Betegség, gyász, kudarc, anyagi nehézségek mind alkalmas eszközök arra, hogy megmutassák, mit érnek azok a támaszok, amikben eddig bíztunk. Ilyen nyomorúságban is kifosztod ik az ember a magáéból, a reménységeiből és erőforrásaiból és rászorul valaki másra.

Ilyen állapotban tanulja meg az ember az imádkozás iskolájának első leckéjét. Azt, amire

addigi talán soha nem is gondolt; az imádság a nincstelen emberek száméira való. Addig, amíg valaki el van a magáén, akár anyagi, akár lelki értelemben, nem tanul meg igazán imádkozni. Mikor azonban kifosztatett mindenből, ami alulról való segítséget jelentett a számára, megtanulja, mit jelent Jézushoz folyamodni: térdre hullani Előtte csendben és Őt hívni, várni és sóvá- lógni a maga nyomorúságéiba. Mert ez az imádság: feltérulkozás őszintén és leplezetlenül Jézus előtt. jLz ö bebocsátéisa a mi nyomorúságunkba.

Testvér légy tisztéiben azzal, hogy amikor azt kéred az Úrtól, hogy tanítson meg téged imádkozni, akkor nyomorúságot, szegénységet, és kifosztottságot kérsz a magad számára.

Az imádközás iskolája azután sem könnyű. Nyomorúsággal kezdődik és nyomorúsággal folytatódik. Ezért van az, hogy Jézus talán semmit nem emlegetett olyan sokszor az imádkozással kapcsolatban, mint az állhatatosságot. Még példázatot is mondott arról, „hogy mindig imádkozni kell és meg nem restülni“ (Luk. 18: 1—8). Gondoljunk csak arra, hány elhatározást, ígéretet vagy faléin fogadalmat is tettünk bizonyos ügyekért, vagy személyekért való imádságra. Hogyan sikerül ezt megtartani? Nem jött-e közbe a fáradtság, a teljesítés reménységének a, meglankadása és nem hagyott-e ki, vagy maradt-e abba egészen az imádkozás. Megrestül- tünk. Nem is megy az imádkozás gyakorlata a magunk élszánásávál. igyekezetével és erejével, hanem ott egész különleges módon van szükségünk a Szén déleknek a munkájára. Az imádkozás iskoládéiban a Szentlélek a tanítómester.

Hadd jegyezzünk fel itt a Lélek tanítómunkájából egy két vonást, amely által belőlünk eredményes imádkozót akar formálni.

A legfontosabb mindjárt az, hegy a Lélek világítja meg Jézus Krisztust naponként a szí-