Élő Víz, 1950
1950-május / 10. szám
'Vünk számára. E nélkül nem megy az állhatatos imádság. Újra és újra szükségünk vari arra, hogy hatalmasnak, segítésrekésznek, könyörületesnek és szeretőszívűnek lássuk azt az Urat, akihez fohászkodunk, Amikor pedig a Lélek ajándékából szemlélhetjük Jézus Krisztusnak tövis- koronás és megdicsőült ábrázatát, egyszerre bátor sáigos. örömteli és hálás imádságra pezsdiil a szívünk Az ilyen Megváltóhoz és közbenjárásával a kiengesztelt mennyei Atyához bizalommal mer közeledni a gyatra keresztyén is. A Szentlélek munkája ébreszt bennünk felelősséget másokért. Az imádkozó élet olyan mint egy élipszis. amely két gyújtópont körül forog. Ezek a gyújtópontok: Krisztus és a világ nyomorúsága. Minél ragyogóbban áll előttünk Jézus Krisztus keresztje, annál sötétebben komorlik fel a világ nyomorúsága. Természetesen nem nekünk kell látásra erőltetnünk a szemeinket, hanem a Szentlélek beszél nékiink napról-napra Krisztusról és a világ nyomorúságáról, és tesz bennünket készségessé és fáradhatatlanná a másokért való könyörgésben. A Szentlélek harmadik tanítása az ön megtagadás. Nincsen a keresztyén szolgálatnak más része, ami annyi önmegtagadást kívánna, mint az imádság. Főkép azért, mert ez csendben, legnagyobb részt emberek elől rejtettől folyik. Nincsen ember, aki ne venné szívesen, hogy mások is látják, értékelik vagy dicsérik a munkái jóit. Ez az imádkozásnál teljesen ki van zárva. Az imádkozás eredményessége sem olyan kézzelfogható és kétségtelen, mint más szolgálaté. Embereknek a megtérése, akikért talán hosszú esztendőn keresztül könyörögtél, egy-egy evangélizá- ción, konferencián vagy más igehallgafási alkalmon végbemegy, ahol könnyen fordul minden figyelem az igehirdetőre és még temagad is kétségben maradsz afelől, hogy a hosszú imóidko- zásnak mi volt a szerepe és jelentősége. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Jézus Krisztus éppen erre a csendben folyó, rejtett szolgálatra ígérte a nyilvánvaló jutalmat (Mt. 6: 6). Egy norvég parasztemberről olvastam, hogy kijárta az imádkozásnak ezt az iskoláját. Jörn volt a neve és születése óta nehéz életet élt. Nem volt saját földje és hajléka, hanem mindig a máséban lakott és két keze munkájával más embereknek szolgált. A látása is idővel nagyon meggyengült és még nehezebb volt életének a fenntartása. Azonban ebben a kemény iskolában Isten elsajátíttatta vele az imádkozás szent tudományát. Az egész környék lelki gondozója lett. Hosszú utakról jöttek szerény kunyhójába a segítség- és tanácskérők. S ha Jörn nem is tudott nékik valami egészen különleges útmutatást adni, afelől mindenki bizonyos lehetett, hogy az Isten áldott embere szívébe zárta és imádságában fogja hordozni. Az utolsó esztendeiben már annyira el gyengült, hogy a& ágyát sem tudta elhagyni, de annál inkább felszabadult az imádság szolgálatára. Gondozói tanúi voltak, hogyan hordozta imádságában az egész környéket. Nemcsak úgy általánosságban, mint ahogy mi köny- nyen tesszük egy csokorba vonva Isten népét, egy másikba a megtérésre szorulókat és úgy emlegetve őket Isten előtt, hanem Jörn ment ház- ról-házra és név szerint említette fel az öregeket, a fiatalokat, a gyermekeket, akiket ő sohasem látott, de akiknek a megszületéséről tudomást szerzett. Amikor a karjai már al áhany at toltak úgyannyira, hogy a maga táplálására szükséges eledelt sem, tudták tartani, az imádsága karjain százakat tudott hordozni nap nap mellett a kegyelem trónusa előtt. Koporsója körül — holott azon a vidéken egyetlen vérszerinti rokona sem volt — közelről és távolról nagy tömeg gyülekezet össze, akik mind úgy érezték, hogy sokat veszítettek ennek a hűséges imádkozónak az elköltözésével. Néhány kérdés áz imádsággal kapcsolatban ,,Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: menj innen amoda és elmenne: és semmi sem volna lehetetlen néktek.“ (Máté 17:20.) 1. Hogyan vihet véghez az önmagában is gyenge imádság olyan nagy dolgokat? Talán felszínesnek, sőt szükségtelennek tetszik ez a kérdés sokak előtt. Meg van írva, hogy ha van hitünk, hegyeket mozdíthatunk el helyükről. Tehát minden a hiten fordul meg. Az imádság akkor lesz hatalmas, ha az imádkozó embernek erős hite van. Ha az imádkozónak nincs erős hite, az imádsága se eredményez nagy dolgokat. A gyakorlatban mégsem olyan egyszerű a kérdés. Bár minden imádkozónak vannak tapasztalatai a felől, hogy a hittel mondott imádság nem maradt eredménytelen, bizonyosság töltötte el a szívüket sok esetben, még az imádság elmondása előtt a meghallgatás dolgában, azonban a legcsodálatosabb imameghallgatásaik mégis olyankor holtak, amikor legnyomorultabbnak, leg- erőtelenebhnek és hit nélkül szűkölködőnek érezték magukat. És így lett a számukra nagy kérdéssé, hogyan vihet végbe a gyenge imádság nagy dolgokat. A felelet az imádság lényegében rejlik. Imádkozni nem mást jelent, mint megnyitni az ajtót Jézns előtt, hogy Ö minden hatalmával bevonuljon a mi ínséges, rászoruló életünkbe. Ebből látjuk, hogy az imádság eredménye nem a bizonyosságon, a bátorságon, vagy a hit nagyságán fordul meg, hanem azon az egy dolgon, hogy Jézust beengedem az életembe. Ilyenkor aztán nem erőről, hanem inkább készségről van szó: beengedem-e az Űr Jézust az én bajomba? Rábízom-e igazán azt, amire magam képtelen vagyok. Ebből látszik, hogy az imádság nagy kiváltságát nem is az erősek, hanem az erő- telenek tudják igazán használni. Minél inkább rászorulunk Jézusra, lemondunk minden más megoldásról, erőforrásról és segítségről, annál nyilvánvalóbban és csodálatra késztetőbben tudja ő megmutatni az erejét. Minél gyengébb az imádkozó önmagában, annál letagad- hatatlanabb az imádsággal segítségül hívott hatalmas Megváltó munkája. Az imádságban magában nincsen erő és az imádság maga nem visz véghez csodákat. De ha 2 ÉLŐ VÍZ
