Élő Víz, 1950
1950-április / 9. szám
két is üldöznek majd...“ (Ján. 16:20.) „Törvényszékekre adnak titeket, és az ő gyülekezeteikben megostoroznak titeket-; és helytartók és királyok elé visznek titeket énérettem... és gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért. . .“ (Mát. 10: 17—22.) Vagy emlékezz arra, ahogyan a legnagyobb apostol tesz vallomást a tanít- ványi útjáról: „Ügy vélem, hogy Isten minket apostolokat utolsókul állított, mintegy halálra szántakul: mert látványossága lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek. Mi bolondok a Krisztusért, ti pedig bölcsek a Krisztusban; mi erőtlenek, ti pedig erősek; ti dicsőségesek, mi pedig gyalázatosak. Mindezideig éhezünk is, szomjúhozunk is, mezítelenkedünk is, bántalmazta- tunk is, bujdosunk is, fáradozunk is, tulajdon kezünkkel munkálkodván; ha szidalommal illettetünk, jót kívánunk; ha háborúságot szenvedünk, békességgel tűrjük; ha gyaláztatunk, könyörgünk: szinte a világ szentjévé lettünk, mindenek söpredékévé egész mostanig“. (I. Kor. 4: 9—13.) Iskolák Te ügye nem voltál az? No, nem olyan biztos. Talán most is az vagy, ha ősz is már a hajad. De nézzünk egy kissé mélyére a dolognak. Isten mindenkit hívogat az ő iskolájába. A jelentkező azonban meglehetősen kevés, mert hiszen az iskola szolgálati szabályzata, (ami voltaképpen abból áll, hogy szabad a Sátán helyett az Úrnak engedelmeskednünk), nem éppen a legtesthezállóbb. Először is be kell iratkozni. A felvételi vizsgán jelentkezők nagyrésze már itt visszalép, mert ez nagyjából megfelel annak, hogy valaki átadja a szívét Jézusnak, lemond önrendelkezési jogáról, megfeszíti testét indulataival és kívánságaival együtt, éspedig naponta (Gál. 2, 20; 5, 24; Lk. 9, 23). Mondom, ez nem túl testhezálló dolog, s igy sokan rabságnak nézve Isten fiainak szabadságát, talán a theoló- giára is szívesen beiratkoznának, csak megtérni ne kelljen — meg akarják tartani életüket, s ezért elvesztik azt. Mások azt hiszik, hogyha már egy-két osztályt kijártak, minden rendben van. Újonnanszülettek, tapasztalatokra tettek szert, jólesően mustrálgatják saját kegyességük ragyogó ábrázatát, —■ s amikor Isten szeretné teljes mértékben igénybevenni az életüket, megkeményítik magukat, s valami „apró“ bűnhöz, bálványkájukhoz ragaszkodva elkerülik a következő osztályt. A csecsemő nem születik felnőttnek, de az aztán igazán sajnálatra- méltó, ha egy gyermek kalodát csináltat magának, mert nem akar nagyobb lenni, nehogy komoly feladatokat bízzanak rá, s így (egész életére talán), szörnyű esztelen- séggel megnyomorítja magát. Sajnos, igen sokan csinálnak így maguknak lelki kalodát, s ezért a sok . „nyomorék hívő“, s még csodálkoznak azon, hogy folyton csak bukdácsolnak a hit útján. „Aki búcsút nem vesz javaitól, nem lehet az én tanítványom!“ (Lk. 14, 33.) Van bukott diák is. Sok ilyenben nincs elég alázatosság ahhoz, hogy újra kezdje az évet, s minden áron szeretné magát felsőbb osztályba helyezni. Amikor aztán ez nem sikerül, elkedvetlenedik, s duroásan kerüli az iskolát. Nem ilyen vagy-e? A haszontalankodó. lusta diáknak több tandíjat kell fizetnie a többinél. Aki Isten iskolájában nem akarja megtanulni a leckét, azt kénytelen az Úr szeretetből megfenyíteni. Az igazán nagy baj akkor kezdődik, ha valaki „a feddésekre is nyakas marad“ (Péld. 29, 1), s az Úr megvonja a fenyítéket (Zsid. 12, 5—11). Téged vájjon vigasztal Isten vesszeje (Zsolt. 23, 4), vagy sérelmi poIgy szól az Írás a tanítvány útjáról. Bizony mi senkik és semmik vagyunk. És azok is maradunk. Mást reméltél? örülj, hogy nem váltak be hamis reményeid. Legalább most hozzád csatlakozhatok Ő, aki. egyedüli reménységünk. Mert ö lett nékünk bölcseségül, igazságul, szentségül és váltságul. (I. Kor. 1: 30.) ö a mi bűneink bocsánata (Kol. 1:14), Ö a mi békességünk (Ef. 2: 14). Mindenünk. A maga reményeiben csődöt mondott, saját elképzeléseiben kudarcot vallott tanítvány tudja elmondani Pál apostollal: Amelyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba- veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem... (Fii. 3:7—8). Az emmausi tanítványoknak gerjedezett a szívük, amikor a feltámadott Krisztus társult hozzájuk és magyarázta nekik az Írásokat. Neked is bizonyára, ha közel engedted a szívedhez a szavait. És Őt magát. erülők litikát folytatva duzzogsz, s „meghalsz fenyíték híján“?! (Péld. 5, 23.) A legszörnyűb falán azoknak a helyzete, akik beiratkozás (megtérés) nélkül, suttyómba* csempészték be magukat az iskolába, s azt hiszik, hogy bizonyítványt fognak kapni. Az orvhallgatókra azonban (akiknek nincsen menyegzői ruhájuk), kiutasíttatás vár. Bárcsak szíven- találna Isten figyelmeztetése, ha ezek közé tartozol! Végül az Úr iskolájában nincsenek magántanulók. Pedig többen azok szeretnének lenni. Haladni akarnak a hit útján, de Isten gyermekeinek közösségét nem igénylik, mert túl bűnösöknek és esendőknek tartják őket, vagy mert azok nem ismerik el őket (t. i. a magántanuló-jelölteket) rögtön vezetőnek, vagy tiszteletré- ti méltó keresztyénnek. Robinson-keresztyénség pedig nincs; akik pedig közösség nélkül próbálnak Istennel közösségben lenni, azok jól jegyezzék meg: „Csak oda küld áldást az Úr és. életet örökké!“ (Zsolt. 133, 3.) Ilyesforma a helyzet Isten iskolájában. Milyen jó lenne, ha komolyan megértenéd most Isten üzenetét! MEGREPEDT NÁD Néha úgy látszik: nincs többé remény, néha úgy látszik: elvesztett a harc, néha úgy látszik: elfogy már a hit, (mikor szabadulni hiába akarsz), néha úgy látszik: Jézus nem szeret, néha úgy látszik: csak dorgál az Űr, néha úgy látszik: minden elveszett, (feketének tűnik a derűs azúr), mikor magadban bűnt látsz egyedül, mikor úgy Véled: a mocsárba’ hagy, mikor nem várhatsz, csak ítéletet — akkor is tudhatod: megváltottja vagy. 1949. szept. 29. —g —s 4 ÉLŐ VÍZ ]
