Élő Víz, 1950
1950-január / 1. szám
elő tél' is tele lelt egészen az oltár rácsáig. A karzat majd leszakadt alattuk. Még a szószék feljáróján is üllek egészen a legfelső lépcsőig. Kívül az ajtóban az ablakok alatt tömörültek azolcv akik sehogyse fértek be. Laestadius alig tudott feljutni a szószékre. Tekintetét végigjáratta az összezsúfolódott sokaságon. Látott ott sok ismerős arcot, akiket maga keresztelt, konfirmált, esketett s akiknek már annyiszor hirdette az örökélet drága Igéjét. De az ismerősök soraiban sok idegen arc is jelentkezett. Eddig soha nem látta őket, mégse érezte őket idegeneknek. Tudta, hogy a szívük mélyén ugyanaz a vágyakozás, szomjúság, elfojthatatlan sóvárgás van, amely már annyi embert zarándokoltatolt el többszáz kilométer messziről is erre a rideg, északi tájra. A szívén elömlött a szeretet, amellyel szerette ezt a népet. Minden bűnében, és nyomorúságában. A lelkét éltöllötte a hála, azért, hogy közöttük szolgálhatott. Valami kimondhatatlan boldog érzés öntötte el, hogy a messze született betlehemi Gyermek ennek az északi szétszórt pusztúlásra ítélt népnek is Megváltója és Üdvözítője. Karesuvanto templomfalu Ezen a karácsonyon nem akart a bűn és a romlottság kegyetlen bírája lenni. Inkább a jó pásztor szeretete «lobogtatta a szívét, aki bejárja a tundrákat, a jeges-havas síkságokat, az örök jég hideg világát is, hogy keresse az eltévelyedett bárányait. Amikor elhalkult az énekszó, olyan csend lett, hogy még a lélegzetvételt is visszatartották. A zsúfolásig megtelt templom megfeszült figyelemmé vált. Nem volt olt senki, aki egyetlen szót is elszalajt- hatónak tartott volna. Felhangzott az ismert karácsonyi evangélium. A távoli betlehemi esemény egészen közel jött. Maguk előtt látták Józsefet és Máriát, amint végsőkig kifáradva vándorolnak a lapp hegyeken és völgyeken át Betlehembe. Összeszorult a szívük, amint átélték, hogy a házak ajtaja egymás után csukódik be előttük, még csak sátor sincs, amely befogadja őket. Valami kimondhatatlanul nagy csodának vélték, hogy a legszerényebb istállót, a legnyomorultabb fedelet dicsőítette meg az isten azzal, hogy Mária fiában megszületett erre a világra. „Menjünk el most mind Betlehembe és nézzük meg, igaz-e az, amit az angyalok mondottak, hogy a világ Megváltója fekszik a jászolban. De aki sokat ad magára és lintorgatja az orrát az istállószagtól, aki félti finom ruháját a lótrágyától, az csak maradjon kívül. Mert a világ Megváltója olyan szegény, hogy csak istállóban jutott hely a számára. Ilyen szegénnyé és nyomorulttá lesz az az ember is, akinek igazán .fölébred a lelkiismerete. Még csak arra se érzi magát méltónak, hogy abba az istállóba belépjen, amelyben a világ Megváltója fekszik. Mégis oda kell mennie. A jászolhoz. Mert sehol nem ta- lálhat békességet, csak egyedül ott, egyetlen egy megrettent lelkiismeretű bűnösön nem tud segíteni senki más, csak ez a Gyermek, aki a jászolban fekszik. Jöjjetek bátran az istállóba, mind ti megszomo- rodottak és csókoljátok a Fiút. Még ha szegény és megvetett is és ha a világ királyai életére törnek is. ö a ti Megváltótok. És ha igazán leborultatok Előtte, találkoztatok Vele, olyan öröm támad a szívetekben, hogy minden eddigi szomorúság és félelem eltűnik. Jöjjetek bátran ti megrettent lelkiismeretűek és ne gondoljatok vele, hogy méltatlanok yagytok erre. Az angyalok azt hirdették: néktek született a Megváltó. Ne késedelmiezzelek, hanem jöjjetek és adjátok oda néki egészen a szíveteket. Jöjjetek bátran, ti lelki szegények és megterhelt lelkek, és ne törődjetek vele, hogy a világ bölcsei azt mondják, hogy Mária fia zabigyerek, ne törődjetek vele, hogy mások azt mondják, hogy Józsefnek a fia, hiszen Mária, ez a tiszta szűz, spkkal jobban tudja, mint akárki, honnan van a gyerek és Isten sokkal jobban tudja, mint a világ, hogy az ö egyetlen szerelmes szent Fia, Ne törődjetek velet hogy sokan nevetnek rajta, bolondnak tartanak és kigúnyolnak benneteket, hozzátok csak terheitelcet bűneiteket, egész beteg lelketeket és meg fogjátok látni, hogy az a jászolban született Gyermek átveszi minden terheteket, megbocsájtja minden bűnötöket és meggyógyítja minden betegségeteket...“ Egyszerre zokQgás hangja szakadt fél yalakinek a szívéből és belehasított a templom csendjébe. Egymásután kerültek elő a kendők és itt-ott feltörtek a sírás hangjai. Előbb csak ritkán, majd mint valami hulláim átcsapott az egész templomon. Magas női hangok és mély férfi hangok vegyültek össze a sírásban és zokogásban, úgy hogy nem. is lehetett már különválasztani az egyes hangokat, hanem az egész valami egybefonódó zokogássá lett, amely a csontokig és a velőkig hatott, betöltötte a templomot és kitörve a templomból, ostromolta az eget. Azonban minden síráson, panaszon és zokogáson túl egy erős és meleg hang felülről a szószékről drága vigasztaló szavakat, minden szegénynek és nyomorultnak szóló karácsonyi evangéliumot hirdetett. Az ének és az imádság alatt a megindultság lassan elcsillapodott és végül egészen csend lett. Mikor a szószéki szolgálat után Laestadius az oltár elé igyekezett, elállták az útját és megmozdult újra az egész templom. Mindenki hozzá akart férkőzni, takargatás nélkül kiáltották ki a bűneiket és a lelkész hirdette nékik a bocsánatot. Áldó kezeit A kare&uvantoi templom belseje igyekezett kiterjeszteni mindenkire. Azután egymás nyakába borultak és egymástól kértek bocsánatot. Lassan letörölték a könnyeket, mindenki megkereste a helyét, a sírás és a panasz elhallgattak. Végül is csak egy öreg lapp mamóka csüngött Laestadius nyakában. Amikor a lelkész néki is hirdette a feloldozás igéit, kendőjébe temetett arccal az is a helyére indult. 6 ELŐ VÍZ
