Élő Víz, 1950

1950-január / 1. szám

Minden ember karácsonya

(Titus 2:11-14.)

A betlehemi éjszaka félelmetes sötétjét hirtelen lámladt világosság lépte széL Földrezuhant, megrettent pásztorok mennyei seregek sokaságát az úrnak dicsősége vette körüí. És hangzott az angyal szava mindeneknek: „íme hirdetek néktek nagy örömet,, mely az egész népnek örö me lészen. Mert születeti néktek ma a Megtart ó.“ Szertefoszlott a betlehemi éjszaka sötétsége. De eláradt ez a világossági, a világot, az emberiséget borító sötétség, a bűn éjszakája felelt is. Eljött a világ világossága, „M egjelenl az Isten üdvözítő kegyeime“.

Csodálatos világosság! Az éjszaka sötétségében nótájukat, vadállatoktól, tolvajoktól reszketve féllő, ébren virrasztó pásztorok, mindent feledve, naj^ sietséggel mennek Betlehembe és elliirdclik, mi nékik a gyermek felől mondatott. Csodálatosan terjedő, mindenfelé eláradó világosság! Mire Fái apostol Kómába ér, már gyülekezetei lalál és már indulni kész a messze Hispániába, hogy meggyőződjön az felgyulladt világosságról. Egészen rövid idő al itt az akkor ismert világ minden zugában új fények, új világosság lámfadl. Terjedt csodálatos gyorsasággal, erővel és hatalommal, mert voltak, akik befogadták a vibíg világosságát és Isten fiaivá leltek. mert számukra valósággá lelt, életté lelt az írás szava: „Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden e m b e r n e k.“

Hol akadt meg ennek a fénynek csodálatos terjedése? Mi állott az útjában, mi nyelte el? Mert ha ma körülnézünk a mi világunkban, csak azt a félelmetes, sülét betlehemi éjszakái látjuk, melyben az éjszaka ijesztő, megreszkellelö zajára figvclmcző pásztorok gubbasztanak az összebújt, alvó nyáj felett.

Azt hiszem, a mi karácsonyunk, — ennek a betlehemi éjszakai fényességnek egyik nagyon elárvult, valahonnan a messzeségből idevetődött kis sugara, — ad feleletet. Mini ahogv a nagypéntek tragédiájának máig kiható és öntudatlanul is érzett Itatásaként, ezen a napon zsúfolásig telnek meg templomaink, úgy csillan meg a ma karácsomén is valami, annak a karácsonynak a fényességéből. Lehet, hogy csak

Fölhan^zott az ürvascsorai ének és az úrva- csbrához járulók egymásután odatérdellek az oltár elé. „Ez az én testem!'1 — hangzott bizonyos kijelentésképpen, és egyszerre elhallgatott minden nesz. „Ez az en véreml“ — még nagyobb lett a csendé szinte az egész sokaság még a lélegzetét is visszatartotta. Most már nem ők zarándokoltak el Betlehembe, hanem a jászolban született Gyermek jóit hozzájuk megtörött testében és kiontott vérében, le- lAgadhatatlanul valóságos találkozóra. Az oltár vendégei szinte összecsuklottak. Egyik a másik után borult az oltárrácsra és sírt. És sírt az egész gyülekezet. Annyira valóságos volt a bűnnek a terhe és átka, amiért Isten szent Fiának mindent oda kellett adnia a kereszten. Egészen valóságos lelt Istennek a szeretete, áfci még ilyen árat sem sajnált a bűnös megmentésére.

Mikor felhangzott végre a bálaének, fölszáradtak mind a lcönnViakl s a hatalmas áradású dicsőítő ének hangjain is áttörtek itt-ott az örömnek a 'kitörései. Volt, aki felugrott a helyéről és összecsapta a kezét, mások egymás nyakába borultak és hangosan áldották és magasztalták a názáreti Jézust; Aki nékik életet és üdvösséget hozott.

Istentisztelet után lassan ürült ki a templom, de a templom környékén csoportokba verődve még hosszú ideig beszélgettek. A lelkész csoportról-cso- portra ment, mindenkit öleléssel és Isten békességével üdvözölt s a karácsonyi öröm/ s a "karácsonyi bé- békesség áradt csdi>ortról-csoportra, szívről-szívre. s az Isten házából hazatérőkkel faluról-falura, hajlék- ról-hajlékra.

egy fenyőgallyra függesztett gyertya képében. Lehet mennyezetig erő karácsonyfába akasztott villanyégők fényén keresztül. A mennyei seregek dicsőségéből itt- ott felvillant egy-egy talmi „angyalhaj** és a békességből, az emberekhez való jóakaratból is egy-egy elhullott morzsácska. Ajándékok kerülnek talán a csillogó fák alá, vagy indulnak el szerény szeretet- adományok a szegények és elhagyottak számára és nagyon sokan igyekeznek legalább ezen az éjszakán a békesség, a szeretet álarcát magukra ölteni. Menynyire meghalványodott, megtört kis torz sugár.

Pedig azon az éjszakán megnyílott az ég és a menny világossága áradt a földre, amikor a mi Urunk, Jézus Krisztus belealázkodott a bűnnek a testébe, belealázkodott a betlehemi baromszagú istálló fajászlába. Akkor az Isten üdvözítő kegyelme jelent meg minden embernek. Átlói a pillanattól kezdve, amikor megszakadt a betlehemi éjszaka sötétsége. megnyílott a menny, és leszállóit az Úr Jézus Krisztus, egészen addig, míg újból befogadta, minden, minden csak ezt az üdvözítő kegyelmet hirdette. Ha megdöbbent és térdre roskad a Golgotán felmagasló kereszt, gondolj arra, hogy a keresztnek a fája ugyanabból a fából van faragva, mint a jászolnak a fája. Gondolj arra, hogy a mi Urunknak nem volt nagyobb gyötrelem1 a kereszt, m.nt felvenni ezt a testet abban a jászolban. A betlehemi éjszakában kigyulladt világosságra, ráborult a nagypéntek nappalái elborító sötétség, hogy felváltsa a húsvéti ragyogó reggel, el nem múló világossága. A betlehemi éjszakát beragyogó fényözönbe belesíró gver- meksíráslól kezdve, ä golgotái véres kereszten függő Isten Fián és az üres húsvéti sírbolton keresztül, minden, minden egyet és ugyanazt hirdeti, hogy: Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen“, hogy „megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek“. .Minden embernek. Nemcsak nekem, neked, szőkébb családomnak. egyházamnak, nemzetemnek, a fehér emberiségnek, hanem minden embernek, még a legnagyobb, leggyűlöltebb ellenségemnek is. A betlehemi éjszakán megnyílt mennyen keresztül kiáradl Isten végtelen szeretete minden emberre. Akik ezt a túláradó, érthetetlen szeretetet befogadták, azok számára nem is zárult be többé. Azok számára nem rejtelett el a világosság, azok számára céllá, sóvárgássá, reménységgé, életté lett Jézus színröl-színre való látásuk Vágya. Azok számára üdvösség lett a kegyelem.

És Istennek ez az üdvözítő kegyelme akadt ej rajiunk, rekedt el bennünk és nyeltük el ennek a fénynek, a világosságát. Olyanokká lettünk, mint a karácsonyaink. Van valami kis belső fény, valami szeretet, békesség féle, valami nagyon e világgal színezett sóvárgás, de mint a mi bezárt karácsonyainkból nem árad kifelé az éjszakában semmi fény, úgy a mi megtapasztalt kegyelmünk világossága sem árad bele mások sötétségébe. Fény elzáró függönyök, világosságot elzáró, elnyelő sötét falak vagyunk. Pedig, ha valóban számunkra is megnyílt a menny, ha eláradt rajtunk a betlehemi éjszakának mennyei fényessége. ha reánkhullott a golgotái keresztről aláhulló vér, ha találkozásunk volt a húsvéti reggelen az élő Krisztussal, akkor átlátszókká kell, lennünk, rajtunk keresztül is áradni kell ennek a mennyei világosságnak; fénynek.

Vajha sokunk leikéből elűzte volna ez a betlehemi világosság ezen a karácsonyon a sötétséget, a fényt hogy Jézus Krisztus a betlehemi jászolban, a gol- elnyelő feketeséget és áradna rajtunk keresztül is, golai kereszten önmagát adta érettünk, hogy megváltson minket, hogy tisztítson magának minden hamisságtól ment népet, jó cselekedetekre igvekezőt, Isten üdvözítő kegyelmének hirdetésére, minden ember számára.

ÉLŐ VÍZ 7

_