Élő Víz, 1950

1950-január / 1. szám

Laestadíus Lőrinc két karácsonya

1841-et írlak.

Laestadíus Lőrinc, Svédország legészakibb papja, karesuvantoi parochiája dolgozószobájába vonult vissza, hogy a karácsonyi prédikációjára készüljön. Kívülről behallalszott a hegyekből és a síkságokról a templomfaluba érkezett lappok ünneplésének zaja. Sokan hónapokig voltaic távol, rénszarvas-csordáikat terelgetve, éjjel-nappal a szabad ég alatt vagy könnyű lapp sátraikban. Karácsonyra többszáz kilométerről is összeterelődött a gyülekezet, hogy ünnepeljen. Ilyenkor folyt a pálinka, hangzott a zene, részeg emberek dülöngéltek az egymástól távol levő házak közölt, megvillant a puukko, folyt a vér és sok lappnak egy évi keresménye pár nap alatt a pálinkakereskedők iszákjába vándorolt. Nemcsak a férfiak voltak a szörnyű méregnek a rabjai, hanem az

Laestadíus Lőrinc Lééi

asszonyok is. Ismételten előfordult, hogy a részeg anya mellett halálra sírta magát a csecsemő, vagy maga a bódulatban lévő anya nyomta agyon. Elégedetlenség, tolvaj lás, veszekedés, kiáltó bűnök mindenfelé.* A jobb sorsra teremtett lapp nép évei meg voltak számlálva, a pálinka ördögének átlcos diadala miatt. Laestadíus már tizenöt éve paposkodott ebben a legészakibb gyülekezetben és semmit nem változott a helyzet. Sőt inkább szemlátomást romlott. Most is karácsony közeledik, a tizenötödik karácsonya, zsúfolásig telve lesz a templom és neki prédikálásra lesz alkalma.

Elővette a Bibliát, kikereste a karácsonyi evangéliumot és olvasta. Egyszer, kétszer, háromszor. Ismerte már minden versét, minden szavát, mégse akart kibontakozni a prédikáció. Gondolatokra lett volna szüksége. És neki éppen azok nem voltak.

Elmosolyodott magában. Neki ne lettek volna gondolatai? Hiszen a szívébe mart mind az a bűn. ami körülvette. A kívülről most is beszűrődő vásári lárma. Részeg lappok duhaj kodása, verekedők kur- jongatása, asszonyok panasza és éhes gyermekek sírása. A szívén mart a maga tehetetlensége. Tizenöt éves munkájának minden haszonlalansága és egyéni életének a nagy nyomorúsága, ö is ott vergődött élet és halál, üdvösség és kárhozat között. Tudta nagyon jól, hogy vak vezetője ennek az ördög által megvakított népnek. De ilyen gondolatok mit sem értek, egy karácsonyi prédikációhoz. A prédikációnak lélekemelő és vigasztaló gondolatokat kell tartalmazni. Legyen megindító, hogy az asszonyok ne tudják

visszatartani a könnyeiket, és emelje a gyülekezetei valami meleg, kellemes hangulatba. De ne legyen semmiképpen megbotránkoztató. Ne zavarja senkinek se a nyugalmát. Legfeljebb annyi feddés és intés lehet benne, hogy a szomszéd kapja meg a magáét, de a világ erkölcsös képmutatóit ne hozza Szégyenbe.

Milyen gyönyörű dolog lehet is az ilyen prédikáció. Ä templomból kitóduló embereken valósággal elömlik a megvigasztalt jámborság. Tele van a szívük jó érzéssel, túláradó hálával, újra hagyták magukat meggyőzni afelől, hogy ők milyen jó emberek. Hogy Isten is mennyire megvan velük e'é- gedve. Alig várja már őket a mennyországba. Soha nem esik olyan jól az ebéd és a pálinka, mint egy ilyen prédikáció után. Soha nem olyan kellemes az ebéd utáni pihenés és az emésztés, mint egy ilyen istentisztelet után.

De Laestadíus ilyen prédikációt nem tudótI készíteni. Nemcsak most, hanem soha ezután. Ezzel egészen tisztában volt. Legszívesebben fülükbe kiáltaná mérhetetlen félelmét és nyomorúságát. Szerelné a szívükig hasítóan eléjük tárni, hogy nem fognak üdvözölni, sem ők, sem a papjuk, ha a szívükben nem születik meg a betlehemi Gyermek. Szeretné megragadni szendergő lelkűket és addig rázni, míg ki nem rázza belőlük az álmot.

órák teltek egymás után, a.gyertyája tövig égett, a szobában hideg volt és sötét. Hihetetlen fáradtnak érezte magát, pedig a papír teljesen üres maradt előtte

*

1847-et írtak. A nép minden irányból ömlött a templom felé. Jöttek gyalog, lóháton, vagy ren- szarvas-szánakon, hosszú sorokban. Sokan már napok óta úton voltak. Távoli norvég hegyi falvakból és messze finn községekből.

Nem azért jöttek, hogy a lapp vásáron keresetüket elköltsék, hogy ismerősökkel találkozzanak, híreket halljanak, hogy az ünnep kapcsán kellemes órákat vagy napokat töltsenek társaságban, mulatságokon, hanem egyedül az Igére szomjaztak. Arra az Igére, amely néhány éve felhangzott ebben a kicsiny lapp templomban és már is bejárta Észak- Svédországot, Észak-Finnországot és a Jeges-tenger partját. Nem járt már kézről-kézre a pálinkás bütykös és a múlt évben bezárta üzletét az utolsó pálinkakereskedő is.

Sokan azért jöttek, hogy újra bizonyságot szerezzenek a már megtalált üdvösségről. Sokan abban a reményben, hogy ők is békességet nyernek és ugyanolyan új emberként térhetnek haza, mint az!

Rénszan as-pásztor lappok.

a szomszédoknál és a rokonoknál előbb látták.

A templom megtelt. Pillanatok alatt foglalták el minden padot. Pedig a tömeg nagyobb része még kívül volt. Hosszú sorokban préselődtek körül a fal mellé, ott szoronglak a padsorok között s az