Élő Víz, 1950
1950-december / 27. szám
egészségtől duzzadó gyermekek, mind a szülők kincsei és örömei. Azl egyik kunyhóban, ahol éppen most tartózkodtunk, csodálkozva látjuk, hogy a lakás mily csinos, rendes és tiszta. Egy cigányasszony éppen bájos kislány- kája fölé hajlik. „A férjem és négy gyermekem Auschwitzban vesztették életüket — mondja és arcán a fájdalom okozta vonások megkeményedtek. — Most.már csak a gyermekem maradt meg és a Lajcsi. Ha Lajcsi hazajön, félóráig is a karja kö£t tartja a gyermeket.“ Aztán meghívnak bennünket a legközelebbi vasárnapra, ebédre. A meghívást el kell fogadnunk, különben nem vagyunk igazán a( misszió emberei. Tehát vasárnap letelepszünk a cigányok körébe, galuskalevest eszünk, melyhez egy darab tyúkhúst nyomnak a kezünkbe. Ebéd után néhány komoly szót szólunk az ür" Jézusról és búcsúzáskor (cigányul) Ján. 3:16-ot és I. Ján. l:7/b-t mondjuk el. Az élet homokja betemeti ugyan, de Isten Lelke a kellő időben ismét megeleveníti azokat. Most pedig egy térre érkezünk, ahol sok kocsi áll és egy cigányokból álló csoport, vasárnapi díszben. Először barátságosan köszöntenek. Megkíséreljük, hogy örömüzenetünket velük közöljük. De erről hallani sem akarnak. „Dilaiwen amen bale?“ (El akarnak bennünket ismét butítani?) mondja az egyik. „Jaija még csak táborba gyűjtött hennünket!“ Es szörnyű rágalmakat szórak rá. Ebben is Mesterünk járt elöl, de ö bűntele- nül szenvedte. Mi pedig oly sokszor visszásán cselekszünk! „Rom worbin!“ (A férfi beszéljen) mondta az ottálló asszonyok egyike — és azzal eltávolodnak. Nekem is ezt kell tennem — mert az illendőség így kívánja. Egy másik téren ugy anez a' hangulat uralkodik. Némi változással. Sokan vannak itt azok közül, akik nem felejtették még el, hogy amikor még gyermekek voltak, Jaija úgy beszélte el nekik a bibliai .történeteket _ ahogy senki más — és milyen vidám karácsonyes téket rendezett a cigánygyermekek részére! Akinek a szép kocsijában jelenleg ülünk, egy azok közül. „Látod, mivé lettünk — mondja az ember, — De valahányszor hozzánk jössz, újból észretérünk. Akkor megint mások leszünk.“ Es hogy a dolgot leszögezze: „Mindennapra Isten sokszor egészen csodálatosan viszi el az Evangéliumot egy.egy missziói területre. így történt ez a Fülöp-szigeteken is. A szigetosoportot már századokkal ezelőtt, röviddel Amerika után fedezték fel a spanyolok és gyarmatukká tették. Velük együtt jött néhány ^ római felekezetű misszionárius és az ismert jezsuita módszerrel. komoly bibliai oktatás nélkül, az államhatalom erőteljes támogatásával sikerült a szigetcsoport lakosságának a 80 százalékát a római felekezet tagjává tenni. Ez azonban nem jelentett élet\ áitozást, hanem a római máz alatt a régi pogányságnak a folytatását. A szellemeknek a helyét a 'római szentek és Mária foglalták el csupán. Varázslás és jövendölés tovább folvt. Az evangélium elől pedig teljesen el volt zárva a szigetcsoport 1900-ig. Azóta folyik protestáns missziói munka a sziget- csoporton. Az evangélikus m’ssziói munka csak 4 évvel ezelőtt kezdődött, de az ür már több mint 20 éve készítette az útját. 1929-ben egy gazdag fehér ember járt a Fülöp- szigeteken, aki nem volt evangélikus. Onnan magával hozott az otthonába, St; Louisba egy Alvaro A. Carino nevű 14 éves filippino fiút és inasként alkalmazta. A kis Alvaro először furcsán érezte magát a fehérek között. Hiszen a barna testszíne miatt sokan fürkésző szeipmel mérték végig. Nehéz volt mindenbe beletörődni távol a hazájától. Lassan azonban mindent megszokott. Megszokta a nagyvárosi emeletes épületeket a nipaval* fedett bambuszkunyhók helyett. Megszokta a fehér emberek táplálékát is, csak néha kívánta meg magának a régi finom balutot, amely a filippinóknak a legkedvesebb * Nipa egy széleslevelű növényfajta, mellyel a házakat fedik a filippinókmeghívlak ebédre és az útiköltséget is megadom neked.“ En azonban ezt nem ígérhettem meg. Még szeretném önöket másfajta cigányokhoz elkísérni, akik más törzshöz tartoznak, egészen más típusok és egészen más cigány-nyelvjárással beszélnek. Nagyrészt igen szegények. Sem kocsijaik, sem gyermekeik ném oly szépek. Keverékíajták is vannak köztük. Alighogy a térre érünk, egy cigány felkiált: „Te vagy a Lolicsai (a pirosarcú, így nevezték el Zellernét), aki bennünket a kínzókamrába juttatott!“ És egy másik-: „Hamburgban felírta gyermekeink neveit, ismét a táborba akar vitetni bennünket!“ Ebben a pillanatban körülzártak bennünket. És mikor már nagyon fenyegetővé vált a helyzetünk, akkor egy pár gyerek futott hozzánk ragyogó arccal és egy fiú ezt kiáltotta: „Nem ismersz ránk? Hisz Hamburgban egyszer hozzád mentünk! Jézusról beszéltél nekünk!“ És akkor a cigányokhoz fordult: „Oly sok csokoládét adott nekünk!“ Végül ide-odatekintgetnek és meghívnak, hogy másszunk fel a kocsijukba. Szívesen tesszük, hogy az örömüzenetet átadjuk nekik.' Aztán, amint az úton lefelé haladunk, egy muzsikus-cigánygyerek, állandóan mellettünk szaladva, egészen finom hangon énekli: „Isten a szeretet, Szeret engem. — Mikor jössz el megint hozzánk?” —kérlelt.— El kell énekelnünk az énekenket. Nyáron összegyűjtöttem a terükön a gyermekeket, télen azonban ez bajos. Most már köszönöm Önöknek, hogy -követtek engem. Egyébként magamban járok. Imádkozzunk munkatársakért, olyan igazi pionírlelkekéirt és olyan lakásért is, amely a cigánymisszió számára igazi központ és hátvéd lenne és mindazért, ami ehhez tartozik. Az oly rég óhajtott barakok ezidőszerint még nagyon költségesek. Atindenekelőtt pedig imádkozzunk a cigányébre désért. Minden más csak. ezt a célt szolgálja! Szívből üdvözlöm valamennyi cigánybarátomat: Zellerné (16) Frankfurt — Main, Parkstrasse 6, Schwesterstation. Hogy eddig még folyhat a munka, ezt a „Hesseni Bel missziónak“, „Svájci Cigánymissziónak“ és a „Dál- keleteurópai Missziónak“ köszönhetem. csemegéje (keményre főtt kacsatojás, melv már két hétig kotlós alatt volt). Alvaro Carino nagyon jól visele magát és szorgalmával megnyerte gazdájának a tetszését. Gazdája a szorgalma jutalmául egy detektoros rádiót adott neki ajándékba. Képzelhetjük, mennyié megörült ennek a kis Alvaro. Nagy öröme telt a rádiózásban a szabad idejében. Ez a detektoros rádiókészülék lett Isten első eszköze, amellyel Alvarót megszólította. St. Louisban van az evangélikus egyháznak egy egyházi rádióállomása, a KFUO, amely teljesen Isten Igéjének a szolgálatában áll. Ennek az evangélikus rádióállomásnak az Igehirdetéseit hallotta a kis Alvaro. Nyugtalan lett és a rádiós Igehirdetések hatása alatt elindult egy evangélikus templomnak a felkutatására. Elsőnek a „Betheü-templomra akadt és a következő vasárnapon résztvett az istentiszteleten. Istentisztelet után. mivel nem volt a templomban egyetlen ismerőse és talán félt a kíváncsi emberek bámulatától is, gyorsan el akart távozni a templomból. Egy teológus, aki itt volt istentiszteleten, azonban máris észrevette és utána sietett. Megállította és beszélgetni kezdett vele lelke üdvösségének a kérdéséről és meghívta magához a Concordia teológiai szeminárium otthonába, ahol zavartalanul tovább beszélgethetnek mindenről. Isten szeretete megérintette most már Alvarót. Akármilyen nehéz is volt a 14 éves fiú számára eligazodni a teljesen idegen nagyvárosban, mégsem nyugodott addig, amíg teológus barátját, aki olyan nagy szeretettel sietett utána az istentisztelet után, meg nem látogatta a teológusok otthonában. A teológus barátjánál még sokkal csodálatosabban ragyogott fel előtte Istennek a Jézus Krisztusban megjelent szeretete, amelyről otthon semmit sem hallott, ö 6 ÉLŐ VÍZ Isten útjai csodálatosak
