Élő Víz, 1950
1950-november / 24. szám
AZ EVANGÉLIKUS EVANGÉLIZACIÓ LAPJA ISTEN IGAZSÁGOS ÍTÉLETE Az egyházi esztendő végén, az utolsó Szent- háromsági vasárnapokon egyre több szó esik az ítéletről. Az olvasásra és igehirdetésre kijelölt igeszakaszok az utolsó időkről, Jézus Krisztus vissza- jöveteléről, üdvösségről és kárhozatról szólnak. Nem is ok nélkül. Nagy szükségünk lenne külön- külön mindegyikünknek arra, hogy elcsendesedjünk ezek előtt a súlyos mondanivalójú igék előtt és készüljünk ki-ki személyesen az örök Biró elé. „Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisítus ítélő széke előtt, hogy ki ki megjutalmaz- tassék aszerint, amiket e testben cselekedett, vagy' jót, vagy gonoszt ” (II. Kor. 5:10). Szeretnénk most nagyon komolyan a szivekbe írni: Isten ítélete igazságos. Sajnos annyira ismert bibliai kifejezések ezek, hogy nehezen értjük meg belőle azt, ami benne van. Mi az igazságot mindig úgy értelmezzük, hogy az nékünk kedvez, az Isten igazságosságáról pedig különösképpen azt gondoljuk, hogy az éppen azért van, hogy bennünket kiváltságokban részesítsen. Pedig Isten igazságossága éppen azt jelenti, hogy ö egy szemernyit sem kedvez a bűnnek. Megalkuvást nem ismerő, könyörtelen igazságosság ez. Gondoljunk csak Mózesre. Isten választott embere, hűséges szolgája volt a legnehezebb feladat teljesítésére. Állta a harcot, a megátalkodott szívű Fáraóval, a pusztai vándorlás ezer próbájával és a zúgolódó nép állhatatlanságával, hálátlanságával és engedetlenségével szemben. Maga a Szentirás adja róla, mint a hit hőséről, a legszebb bizonyságot: „Hit által tiltakozott Mózes, midőn felnövekedett, hogy a Fáraó leánya fiának mondják, inkább vá lasztván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét; Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartván Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett. Hit által hagyta oda Egyiptomot, nem félvén a király haragjától; mert erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant.” (Zsid. 11:24—27.) Ennek ellenére egy kis Ingerültség lerontott mindent. (IV. Móz. 20:10—12.) Az Ígéret földjének a határán csak megláthatta az országot, de be nem léphetett (V. Moz. 34:4.). Istennek nincsenek kivételezettjei. Nem volt az Mózes, Dávid, Salamon, sőt Simon Péter sem. Ha valaki vétkezett — bármilyen ígéretek birtokában volt is, — nem kerülte el az igazságos ítéletet. Sőt. majd az egyszülött Fiú, Jézus Krisztus sem élvezett, kivételt. Isten a künnel szembeni igazságos ítéletét akkor sem változtathatta meg, amikor ez a bűn az ö szerelmes szent Fián nyugodott. Isten könyörtelen, megalkuvást nem ismerő, igazságosságának legmegdöbbentőbb példája a Golgotái kereszt, amelyen ki feszített a bűn zsoldja: a halál, még ha az élet Fejedelmének kell is benne részesednie. Hogyan gondolhatja mégis annyi keresztyén, hogy. Isten ővele kivételezni fog? Hányán veszik könnyen a bűnt, követnek el tudatosan is vétkeket és ,'zt gondolják, hogy mindez nem fog súlyosan esni az ítélet serpenyőjébe az utolsó napon. Pedig „minden hivalkodó beszédért, amit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján.” (Máté 12:36.). Hadd álljon most eléd Isten igazságos ítélete a maga megalkuvást nem ismerő könyörtelenségében. Mert egész bizonyosan ilyen lesz, amikor szembekerülsz vele az ítélet napján. Szórj a szélbe minden hamis elképzelést afelől, hogy az Isten majd elnéző lesz irányodban. Bizonyosan veled sem fog kivételezni. A legjobb, ha már itt a földön megtanuljuk a bűntől való félelmet, a bűn előli menekülést és a bűn elleni harcot. Mert rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni. (Zsid. 10:31.) Isten igazságos ítéletét csak a szeretete tudja megváltoztatni. De az se az igazság rovására, hanem egyedül az ítéletet szenvedő személy kicseré lésére. Fölfoghatatlan, érthetetlen, megmagyarázhatatlan ez a szeretet. Az ártatlan és a tiszta szenved azért, hogy a bűnös megmenekülhessen. Isten önmaga ad elégtételt, hogy az ember örök életet nyer. hessen. Senki közülünk nem menekül meg Isten igazságos ítélete elöl a saját érdeme alapján. Ezen az úton csak annyira juthatunk mint Mózes: az igé J élő víz VI. évfolyam, 24. S2. — 1950 november 19.
