Élő Víz, 1950
1950-január / 2. szám
Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet... »...bőséges a mi vigasztalásunk is Krisztus által.«» 11 Kor. 1:5. Egy őszi napon szokatlan kép állít meg egy paplrüzlet kirakata előtt: két imapalástos zsidó férfit ábrázol templomban irnapadban ülve, amint elmélyedve hajolnak egy régi, nagy könyv fölé... Eszembe jutnak az írás szavai: »Isten iránt való buzgóság van bennük, de nem megismerés szerint/« (Hóm. 10:2) Belépek. A tulajdonos, 50 év körüli férfi egriedül van. Nagyon meglepődik, amikor »abból« a képből szeretnék venni. Egy dobozt tesz elém: — Tessék, van többféle is, va'aha nagyon sole fogyott belőle. — Talán már nem olyan vallásosak az emberek? — Oh, nem azért. Sokan elpusztultak. — Akik maradlak? — Hát azok is csak félig- meddig... többnyire. — És Ön, — kérdem, — bizonyára egész szivével hisz az Istennek? , — Hiszek Istenben... de én sem »tartom« meg egészen a vallást, nem tudom. Beszélgetni kezdünk. Szíve megnyílik és megtudom szomorú szíve emésztő fájdalmát, vigasztalan gyászát: egyetlen gyermeket, 21 éves kányát elvitték a csepeli gyárból... — »pedig azt mondták, ott jó helyen lesz«, — és többé nem hallott róla. Felvidéki rokonait, testvéreit is mind deportálták, nem jöttek vissza. Egyedül maradt. In dúl at nélküli, csendes hangon beszélt, de érezni mögötte a szivét állandóan kínzó kérdőjelet. Kém magamtól, a Lélek mondatja ki velem hirtelen: Vgy-e milyen vigasztaló, hogy van feltámadás és van örök élet? Az Orbán együtt lehetünk örökké szeretteinkkelt Sokféle válasszal találkoztam már erre a vallomásra. A hitnek békés mosolyával... tagadó, határozott Jegriintéssel,... bizonytalankodó kishitűséggel,... de ezt még nem tapasztaltam: mint aki soha. de soha nem hallott volna arról, hogy van feltámadás. Ezt árulta el bámuló tekintete', meglepett mozdulata. Néma maradt. Azután zavartan, kínlódva ejtette ki a szavakat, szinte reflexszerüen: — Szegény, ártatlan kicsi lányom... — Csak Isten tud ilyen csodálatos alkalmakat teremteni a bizonyságtételre. Szólhattam, vigasztalhattam az egyetlen Ártatlannak, az általa is várt Messiásnak, a megfeszített és feltámadott Krisztusnak evangéliumával. » Amint eljövök, örömömet tépelődés, szorongás váltja fel. Hamarosan rájövök, hogy Isten előtti felelősség szorongat. Itt élnek közöttünk, megvigasztalt, megkegyelmezett keresztyének között. Mi a göröngyös úton} tövisek között, az örömhír boldogságával, az üdvösség bizonyosságával járhatunk. Velünk jár Jézus és általa mindenre van erőnk. A választott nép} akiké az atyák és az ígéret, akik közül valók a próféták és az üdvösséget hozó Jézus Krisztus, — rettentő emlékeikkel, sokszínű indulataikkal; örömhír nélkül, vigasztalás nélkül, megoldás nélkül, rettentő sötétségben, a'hitetlenség nyomorúságával életükben járják a földi vándorutat) Mellettünk, közöttünk... és mégis milyen messze tőlünk. Ha ez a távolság az Atya szívében volna, óh, az még érthető lenne. A választott náp zöme kezdettől fogva sokszor, sokféleképpen vétkezett Isten ellen; és végül elkövette a legnagyobb bűnt: elutasította a hozzá küldött, próféták által sokszor megjövendölt Messiást.’ Nem ismerte fel a Megfeszítettben a Megváltóját. Egy kicsiny csapat engedelmes zsidó kivételével, a zsidó nép rálépett a magaválasztotta útra: Krisztus nélkül. De az ige világosan mondja, hogy Isten szive mégsem távozott el tőlük: »Nem vetette el Isten az ő népéi, melyet eleve ismert!« Róm. 11:2. »Megbánhatatlanok az Istennek ajándékai és az ö elhívása/« Róm.. 11:29. »Most is van maradék a kegyelemből való választás szerint! Kegyelemből... nem cselekedetekből... különben a kegyelem nem volna kegyelem.« Róm. 11:5. Engedetlenségük az írás szerint eszköz lett Isten kezében, hogy az evangélium a pogányoké is legyen Róm. 11:11. Az idők végén, — ezt mondja az ige Isten üdvtervéről, — Izráel, mint nép kegyelmet kap. Isten eltörli bűnét, és megtér és fogadja a visszatérő Krisztust. Ez Isten elvégzett döntése. (Jer. 31:31—52.) Addig az egyes zsidó ember számára nyitva áll egyéni kegyelem útja. (Róm. 11:5.) Hivogatásuk azokra van bízva, akik megismerték és elfogadták a büntörlő vér kegyelmét, mindkét nemzetségből. A mi irgalomba jutásunk folytán, ők is irgalmasságot nyerjenek, — ez Isten kívánsága. (Róm. 11:31—32.) A missziói parancs sorrendet is ad elénk. Olvassuk csak el Máté, Márk, Lukács evangéliumai végén levő missziói parancsokat egybevetve. »Jeruzsálemtől« elkezdve... Csak azt az egyet-kettőt kéri tőled számon Isten, akit életútadon a közeledbe hozott. Tedd meg azt az egy-két lépést és mondd el azt a néhány szót, melyből megérti, hogy szeretetböl akarsz néki örökkévaló iát. Ez a szolgálat nem könnyű. Talán a legnehezebb. A Sátán mindent el is akar követni, hogy Izráel fiai ne találjanak vissza Urukhoz. Hiszen csodálatos áldások ígérete fűződik Izráel megtéréséhez. És a jelek már sokasodnak, hogy ez az idő nincs messze... Krisztus közeledik'. Minden pogány és minden zsidó megtérő közelebb hozza ezt a várvavárt időt. Valakinek azt mondotta egyszer erjy norvég zsidé misszionárius, hogy ebben a misszióban Abrakánt hitére, Mózes állhatatosságára, és Jób türelmére vas, szükség. Bizony ez igaz. De az is igaz, hogy Isten 'Lelke hitünk, állhatatosságunk, türelmünk erősítéséről bőségesen gondoskodik, ha engedünk néki mindenben -és szolgáljuk őt és az Ö országának ügyét. Elkészíti a bizonyságtétel alkalmait és megláttatja olykor a gyümölcseit is. A napokban halálos beteg hittestvér ágya mellett álltam. Tíz évvel ezelőtt áltatom szólította meg őt Isten. Amikor végre felragyogott szivében a bizonyosság: Jéziúp a Krisztus, a Messiás, — akkor forró vággyal sietett a lelkészhez, hogy keresztelje meg őt. Most is ugyanaz a lelkész állt ágya mellett, hogy úrvacsorát adjon neki és néhányunknak, kik szerettük öt. Amíg az előkészületek folytak, halkan szállt a gyenge, megtörött hang vallomása, emlékezése a másik szentségre: »Amikor a keresztségórt mentem, először el akartál küldeni, hogy még várjak, még van idő,... de én azt mondtam, hogy a ma az enyém, a holnapra már nincs ígéretem. És te láttad[, hogy forró és őszinte a szivem vágya,, hogy egészen az övé lehessek, elpecsételve az ö nyája számára. És akkor befogadtál.« Szemem könnyes voltv de szívem hálát adott, hogy láthattam egyet azok közül, akiknél a magvetést velem végeztette, ő megőrizte rettentő nehéz időkben a gyenge magvetést, adott jó talajt és eső- áldást és gyümölcstermést. Ritka ajándék Istentől, ebben a misszióban igen sokszor csak hitben láthatunk. De hitünk az igére támaszkodhatik: »...most is van ma adék-.l« (Róm. 11:5.) Láss bele szivünkbe és lássad, hogy megfáradt és weilte helt emberek ők, akik békesség és félelem- nélküli élet után vággakoznak. Mutasd meg nekik azt a helyet, ahol te is megtaláltad a te békességedet, bűneid bocsánatában, mutasd meg a golgotái keresztet, ahol mindenkiért halt meg a MessiásK™ztus. Szársz Edit missziósnővér. ÉLŐ VÍZ 5
