Élő Víz, 1949
1949-május /11. szám
AZ APA Irta: BJÖRNSTJERNE BJÖRNSON Thour Euveros, az egyházközség tekintélyes tagja, nagy hangon állított be a lelkészi hivatalba. — Fiam született és meg akarom keresztelte tni. — Mi lesz a neve? — Finn, mint az apámnak. — És kik lesznek a keresztszülők? Thour megnevezi őket, rokonságból valók voltak, a község legtekintélyesebb emberei. — Van-e valami kívánságod? — kérdezte a lelkész és felnézett a fél asztalt elborító anyakönyvből. — Nagyon szeretném, ha külön keresztelnék— mondta a gazda némi gondolkozás után. — Vagyis hétköznap? — Jövő szombaton délben. — Egyéb kívánságod van-e még? — kérdezte a pap. — Nem, semmi. A gazda úgy forgatta kalapját, mint aki menni készül. — Akkor minden rendben van — szólt a lelkész és Thourhoz lépett. — Adja Isten, hogy ez a gyermek áldás legyen számodra! — mondta egyenest a szemébe nézve, kemény kézszorítssal. * Tizenhat évvel később Thour ismét beállított a lelkészhez. — Kitűnő színben vagy Thour, — szólt a lelkész, amikor észrevette, hogy semmit se változott azóta, hogy utoljára megfordult a papiakon. — Nincs gondom, — válaszolt a gazda. — Mi járatban vagy ma este? — A fiam holnap konfirmálni fog. — Jó tanuló a gyermek, — szólt a pap. — Mielőtt megfizetem a papi stólát, tudni szeretném, hogy hányadik helyet érdemelte ki holnapra. — Az elsőt. — Jó. . . Itt van két tallér a papnak. — Van-e még valami mondanivalód? — kérdezte a lelkész és Thourra nézett. — Nem, nem, — szólt az, s azzal elment. * Nyolc esztendő telt el. Egy este zaj hallatszott a lelkész hivatala előtt. Thour jött nagy csapat élén. A lelki- pásztor ahogy felnézett, rögtön megismerte. — Mit keres Thour ilyen sok tanúval a papjánál? — A fiam kihirdetését szereném kérni. Karenn Stourlidennt, a Gudmann leányát veszi feleségül. Azt mondják róla, hogy a község leggazdagabb leánya. A lelkész egy pillanatig gondolkozott. Nem szólt semmit. Bevezette a házasulandókat a könyvbe és azután az emberek nehézkesen aláírták. Thour három tallért tett az asztalra. — Csak egy jár, — szólt a pap. — Tudom, de csak egy fiam van és jól szeretném elrendezni a dolgot. A lelkész elfogadta az aranyakat. — Már harmadszor jössz ide a fiad dolgában, Thour. — Igen, de most aztán befejeztem a róla való gondoskodást. — Becsukta a tárcáját és lassan követték a többiek is. * « Tizenöt nappal később, egy szép csendes napon apa és fia Stourlidenn felé evezett a tavon, hogy megbeszéljék az esküvőt. — Mozog a padom, — szólt a fiú és felkelt, hogy megigazítsa. — Abban a pillanatban megcsúszott a deszka a lába alatt, széttárta kezét és alig kiáltott, már a vízben is volt. — Fogd meg az evezőt, — kiáltott az apa — és azzal már ugrott is, hogy odanyujtsa. Néhány mozdulat után azonban a fiú megmerevedett. — Várj! — kiáltott az apa és feléje evezett, de mire odaért, a fiú már a hátára fordult és egy hosszú pillantást vetve az apjára, elmerült. Thour nem hitte el, hogy igaz. Leállította a csónakot és mereven nézte a helyet, ahol a fiát elmerülni látta. Fel kell bukkannia! De mindössze pár buborék jött a víz színére. . . majd még néhány ... és végül egy buggyant fel, hogy utána ismét tükörsima legyen a tó. Három nap és három éjtszakán át látták az apát azon a helyen keringeni csónakjával. Nem evett és nem aludt semmit. Felkotorta a tavat, hogy megtalálja gyermekét Csak harmadnap reggel akadt rá. Felvette vállára és szomorú terhével a hegyen át a tanyájára ment. * Egy esztendő telhetett el utána, amikor egy késő őszi estén a lelkész arra lett figyelmes, hogy valaki tapogatózva közelít a hátsó ajtóhoz és elővigyázatosan keresi a kilincset. A pap kinyitotta az ajtót. Tagbaszakadt, hajlott hátú, sovány, ősz ember lépett be. A lelkipásztor sokáig nézte. Alig ismerte meg. Thour volt. — Hogy-hogy ilyen későn, — szólt a lelkész és mozdulatlanul várta a választ. . — Igen, későn jövök, — szólt Thour és lePÜNKÖSDI EVANGÉLIUM 2