Élő Víz, 1949

1949-május /11. szám

AZ APA

Irta: BJÖRNSTJERNE BJÖRNSON

Thour Euveros, az egyházközség tekintélyes tagja, nagy hangon állított be a lelkészi hivatalba.

— Fiam született és meg akarom keresztelte tni.

— Mi lesz a neve?

— Finn, mint az apámnak.

— És kik lesznek a keresztszülők?

Thour megnevezi őket, rokonságból valók

voltak, a község legtekintélyesebb emberei.

— Van-e valami kívánságod? — kérdezte a lelkész és felnézett a fél asztalt elborító anyakönyvből.

— Nagyon szeretném, ha külön keresztelnék— mondta a gazda némi gondolkozás után.

— Vagyis hétköznap?

— Jövő szombaton délben.

— Egyéb kívánságod van-e még? — kérdezte a pap.

— Nem, semmi.

A gazda úgy forgatta kalapját, mint aki menni készül.

— Akkor minden rendben van — szólt a lelkész és Thourhoz lépett.

— Adja Isten, hogy ez a gyermek áldás legyen számodra! — mondta egyenest a szemébe nézve, kemény kézszorítssal.

*

Tizenhat évvel később Thour ismét beállított a lelkészhez.

— Kitűnő színben vagy Thour, — szólt a lelkész, amikor észrevette, hogy semmit se változott azóta, hogy utoljára megfordult a papiakon.

— Nincs gondom, — válaszolt a gazda.

— Mi járatban vagy ma este?

— A fiam holnap konfirmálni fog.

— Jó tanuló a gyermek, — szólt a pap.

— Mielőtt megfizetem a papi stólát, tudni szeretném, hogy hányadik helyet érdemelte ki holnapra.

— Az elsőt.

— Jó. . . Itt van két tallér a papnak.

— Van-e még valami mondanivalód? — kérdezte a lelkész és Thourra nézett.

— Nem, nem, — szólt az, s azzal elment.

*

Nyolc esztendő telt el.

Egy este zaj hallatszott a lelkész hivatala előtt. Thour jött nagy csapat élén. A lelki- pásztor ahogy felnézett, rögtön megismerte.

— Mit keres Thour ilyen sok tanúval a papjánál?

— A fiam kihirdetését szereném kérni. Karenn Stourlidennt, a Gudmann leányát veszi

feleségül. Azt mondják róla, hogy a község leggazdagabb leánya.

A lelkész egy pillanatig gondolkozott. Nem szólt semmit. Bevezette a házasulandókat a könyvbe és azután az emberek nehézkesen aláírták. Thour három tallért tett az asztalra.

— Csak egy jár, — szólt a pap.

— Tudom, de csak egy fiam van és jól szeretném elrendezni a dolgot.

A lelkész elfogadta az aranyakat.

— Már harmadszor jössz ide a fiad dolgában, Thour.

— Igen, de most aztán befejeztem a róla való gondoskodást. — Becsukta a tárcáját és lassan követték a többiek is.

* «

Tizenöt nappal később, egy szép csendes napon apa és fia Stourlidenn felé evezett a tavon, hogy megbeszéljék az esküvőt.

— Mozog a padom, — szólt a fiú és felkelt, hogy megigazítsa. — Abban a pillanatban megcsúszott a deszka a lába alatt, széttárta kezét és alig kiáltott, már a vízben is volt.

— Fogd meg az evezőt, — kiáltott az apa — és azzal már ugrott is, hogy odanyujtsa. Néhány mozdulat után azonban a fiú megmerevedett.

— Várj! — kiáltott az apa és feléje evezett, de mire odaért, a fiú már a hátára fordult és egy hosszú pillantást vetve az apjára, elmerült.

Thour nem hitte el, hogy igaz. Leállította a csónakot és mereven nézte a helyet, ahol a fiát elmerülni látta. Fel kell bukkannia! De mindössze pár buborék jött a víz színére. . . majd még néhány ... és végül egy buggyant fel, hogy utána ismét tükörsima legyen a tó.

Három nap és három éjtszakán át látták az apát azon a helyen keringeni csónakjával. Nem evett és nem aludt semmit.

Felkotorta a tavat, hogy megtalálja gyermekét Csak harmadnap reggel akadt rá. Felvette vállára és szomorú terhével a hegyen át a tanyájára ment.

*

Egy esztendő telhetett el utána, amikor egy késő őszi estén a lelkész arra lett figyelmes, hogy valaki tapogatózva közelít a hátsó ajtóhoz és elővigyázatosan keresi a kilincset.

A pap kinyitotta az ajtót. Tagbaszakadt, hajlott hátú, sovány, ősz ember lépett be. A lelkipásztor sokáig nézte. Alig ismerte meg. Thour volt.

— Hogy-hogy ilyen későn, — szólt a lelkész és mozdulatlanul várta a választ.

. — Igen, későn jövök, — szólt Thour és lePÜNKÖSDI EVANGÉLIUM

2