Élő Víz, 1949

1949-március / 7. szám

dóról a pusztában. A 40 éves vándorlás végefelé jár már. Elfogy a reménysége. Fellázad Isten és Mózes ellen és elkeseredve besziél arról, hogy nincs kenyér, nincs víz, nincs ez és nincs az. És mikor valaki reámutat a mannára, amely minden nap bőséggel hullott a földre eledelül, arra meg azt mondja: „Ezt a hitvány eledelt utálja a mi lelkünk“ Nem csoda, bogy Isten is megharagszik. A büntetés az, hogy egyszerre kígyók gyűrűje veszi körül a tábort. Nem tudjuk, honnan jönnek. Talán valahol a kiszáradt bokrok tövében húzódtak meg, rvagy a homokbuckák alatt. Egyszerre csak arra ébred a tábor, hogy körül van véve kígyógyűrűvel. Akit megmarnak, annak testében elkezd dolgozni a méreg. Görcsök vesznek rajta erőt. Pár perc leforgása alatt meghal. Gondold eb, mit jelent ez Izráel népe számára! Ha emberek harcolnának ellenük, az is rettenetes volna, de egy ilyen rettentő mérges kígyóhaddal harcolni...! Hogyan jönnek elő az édesapák és szednek elő, ki tudja, miket, hogy üssék agyon a kígyókat. Agyonütnek egyet és kettő jön a helyébe. Mindegyiknek az a vége, hogy egy óvatlan pillanatban valahogyan mégis rájuk ugrik egy lygyó és pár perc múlva ők is ott vonaglanak a kígyók alatt.

Lehet-e csodálkozni .azon, hogy megint bekövetkezik Izrael életében a szükségmegtérés. Most egyszerre megint jó lesz nekik az Isten és megint belekapaszkodnak abba*a Mózesbe, akinek megtaposták a szívét. Rohannak hozzá és könyörögnek neki: Mózes, ha Istent ismersz és ha valami szánalom van még a szívedben, menj Istenhez! Eredj a sátorba! Állj oda elé, tárd fel a mi nagy nyomorúságunkat! Mondd el a mi nagy fogadkozásunkat és ígéretünket, hogy soha többet nem fogjuk bosszúra kényszeríteni, csak most az egyszer könyörüljön rajtunk és szabadítson meg bennünket!

Mózes bemegy. Megkapja Istentől a parancsot. Amikor kijön, szívszorongva várják, mi az Istennek rendeleté. Szól és parancsot ad: Egyik szaladjon gyorsan, szedje elő a leghatalmasabb póznát és ássa le a tábor közepébe. A másik gyorsan gyújtson tüzet az üst' alatt. A többiek szedjenek Össze -minden ércdarabot és dobják bele. Élesszék a tüzet, hogy olvadjon el az érc minél hamarabb. Te pedig — szól az egyiknek — formálj ki a homokban az öntéshez Cgy kígyó-formát... Mindenki dgy dolgozik, ahogyan csak akkor dolgozik az ember, mikor tudja, hogy minden pillanat életet, vagy halált jelent... Ott állnak, mikor elkezd fortyogni a megolvadt réz. Mózes beönti az elkészített formába. Kész a rézkígyó. Ugyanolyan, mint azok, akik megtámadták őket. Felteszik a pózna tetejére.

Ekkor jön a nagy csalódás. Hát ennyi a* egész! Hát ezzel a bolondsággal, egy érckígyónak a tétemével akar Mózes megmenteni bennünket’?

Ha Isten azt parancsolta volna Mózesnek: Vedd' elő azt a pálcádat, amelyet jól ismer Iz- ráel népe, mit kinyújtottál a Vörös tenger felett és szétnyílt a Vörös tenger, amellyel megnyitottad a kősziklát és élő víznek a zuhatága ömlött belőle! Ezzel a pálcával, ezzel az apró fegyverrel menj eléje nagy méltósággal a kígyónak és mondd: Az élő Isten nevében parancsolom nektek: takarodjatok’ innen! Oh, ez lett volna valami! Ebben hitt volna mindenki! De azt, hogy ott van egy rézkígyó és azt mondják, hogy aki arra fog tekinteni, meg fog tőle gyógyulni, ki tudná ezt elhinni? Ki tudja, hány ember ment el szívében mély megkesered'éssel a rézkígyó póznája alól, azt gondolya, hogy vagy Isten, vagy Mózes csúfot űz az ő nyomorúságából.

Nem tudjuk, ki volt az első, aki rátekintett: fiatal-e, vagy öreg, vagy talán olyan valaki, aki a gyermekét vitte, vagy aki a saját ifjúságát sajnálta odadobni rettentő ki-nők martalékául. Valaki volt. Egy névtelen. Az írás sem tudja megmondani, ki. Valaki volt, aki egyszer azt mondta: Én nem bánom, hogy ez holond- ság-e, vagy nem. Én nézek rád, te érckígyó. És te örökkévaló Isten, akit én bűneimmel megbántottalak, ha Te ezen az érckígyón keresztül akarsz engem megtartani, én azt is vállalom. Hiszek. Nem tudom, hogy ez az érckígyó mi módon tudná meggyógyítani, de nézd. Uram, szorít a görcs és érzem, hogy a következő pillanatban nekem is végem van. Én hiszek ebben a póznában, Uram, csak könyörülj rajtam! ... És akkor a követező pillanatban érzi, hogy oldódik a görcs az ereiben, múlik a nagy fájdalom. Nem tudja, mi történt vele, csak e4' ordítás hagyja el az ajkát: Meggyógyultam! Emberek! Meggyógyultam!... Rohannak hozzá az emberek. Kérdezik tőle: Mit csináltál, hogy történt? Nézhetek, — feleli a gyógyult — itt a kígyóharapás. Aztán ránéztem hittel arra az érckígyóra. Én nem tudom, hogy mi történt. Csak azt tudom, hogy engem halálra iharfa kígyó és most élek.

<% micsoda nagy, eszeveszett futás indulhatott meg akkor az érckígyó póznája felé! Hogyan vitték oda édesanyák a gyermekeiket, akiket megmart a kígyó! Hogyan próbálták lecsukódott szemüket mégegyszer kinyitni erőszak- kai, hogyan kiáltották feléjük: Nyisd ki mégegyszer a szemed és néz fel az érckígyóra, hiszen nincs más út, csak ezen keresztül van élet és megtartás!

Ebben a kígyómarta, bűnös, halálraítélt világban nem adatott a megtartásnak más lehetősége, mint az, akinek előképe az érckígyó (Ján. 3: 14—15), a keresztre feszített Jézus Krisztus! Aki ezt bolondságnak tartja, az belehal a kígyó- marásba. Aki elfogadja, az boldog, annak élete van! Pál, akivel ez megtörtént, szintén nem tud magyarázatot adni rá, de végigszalad e kígyómarta világban és kiáltja, kiáltja boldogan a kétségbeesett embereknek: Emberek! Kígyómarta, szegény, halálraítélt, nyomorult emberek! Nézzétek, én megtartattam! Nem tudom megmagyarázni nektek, hogy hogyan, csak tudom, hogy ez a bolond kereszt, ez tartott meg en gém...

Azt a címet adtuk ennek a cikknek: „Mindent a megtartatásért,“ Mered-e vállalni a kereszt bolondságát azért, hogy megtartassál? ...