Élő Víz, 1949

1949-szeptember / 19. szám

Ébresztés, hitrejuttatás és gyülekezetépités Az evangélizáció munkásainak fóti, 1949. október hó 3—5-i csendesnapjain kifejeződött az a kívánság, hogy evangelizációs szolgálatunk egyes fontosabb alapelveit fo­galmazzuk meg és foglaljuk írásba. Az alább következő szövegezés csak részben öltött végleges formát a helyszí­nen, nagyobb részében később fogalmazódott meg, de így is a konferencián résztvevők jelentékeny részének egyező látását fejezi ki. E v a u g é 1 i z á c 1 ó n k célkitűzése: ébresz­tés, hitrejuttatás és gyülekezetépités. Valljuk azt, hogy lelki ébredés, a Jézus Krisztusban való személyes hit nélkül minden ember a kárhozatban van (Zsid. 11:6 a. Márk 16:16 b, Ján. 3:18. 36). Az egyház­hoz való tartozás, a kegyelmi eszközökben való hit nél­küli részesedés nem mentő körülmény, hanem súlyosbítja uz Isten előtti felelősségei (ltóm 9:6, b, Máté 11:20—24, I. Kor. 11:27—29, Zsid. 2:1—4). Az emberek szemében való feddhetetlenség, erkölcsös, munkás, jótékonykodó, val­lási tradíciókat őrző élet semmiképpen nem teszi feles­legessé a megtérést vagy újonnanszülelésl (ltóm. 3:10—12v 7:18, Ján. 3:3—7, Luk. 13:1—3, Csel. 17:30). Kvangéüzáló szolgálatunk feladata, hogy Isten szent és változhalallan Igéjének a hirdetésével embereket bűneik, hitetlenségük, e 1 v e s z e 11 s é g ü k tudatára ráéb­resszen (Lsaiás 6:5, Hóm. 7:25/a, I. Kor. 14:24—23) és a Jézus Krisztusban lett teljes váltság, az egyszeri és tökéletes engesztelő áldozat felmutatásával, a Golgota kö­zépső keresztjén elkészített bűnbocsánat hirdetésével dön­tés elé állítson (Csel. 2:37-38, 13:37—41, 16:29—31, 26:22-29, II. Kor. 5:11—21). Döntés alatt, megkeresztelt emberek között, a kc- rcsztség szentségében kapott, de a bűn hatalma által el­veszített és az Isten üdvözítő evangéliumában újra fel­kínált kegyelem hit által való elfogadását értjük. Meg nem keresztelt, felnőtt emberek esetében a hir­detett evangéliumban kínálja fel Isten elsődlegesen bűn- kocsájtó kegyelmét, aminek a hittel fogadása azonban maga után vonja mindén esetben a keresztség felvételét (Csel. 8:35-38, 10:42—48). Tisztában vagyunk a bűneiben élő pmber megkötö- zöttségével, megtérésre és hitre való képtelenségével, éppen azért c g y e s e g y e d ü I az evangélium hatal­mára (Hóm. 1:16, I. Kor. 1:18) és a Szentlélek munkájára építünk (Ján. 6:63, I. Kor. 2:2—5). L’jonnanszüUtós, hitrejutás nem történhetik Isten Szentleikének a hirdetett evangéliumhoz párosuló munkája nélkül (Hóm. 10:11—17, I. Péter 1:23, Jakab 1:18). Az elveszett ember bűneiből való szabadulásában és élő hitre juttatásában leghatalmasabb eszköznek a bűn­bocsánat evangél iumát ismertük fel. Hisszük és valljuk, hogy az emberajkra helyezett evangéliumban ma­gának Jézus Krisztusnak a bocsánata és szabadítása adatik a bűnösnek, aki azt hittel fogadja (Máté 16:19, 18:18, Ján. 20:23, Kis Káté: Hogyan tanítsuk az embereket gyónni?). A Sálán akadályozó munkájának a lerontására és a megrettent lelkiismeretű bűnös bátorítására hasznosnak látjuk az általánosan hangzó, igehirdetésben szóló bűnbo­csánat mellett az egyénenkénti (eloldozás hirdetését is a magángyónás és a gyülekezet előtti bűuvalllás kapcsán. Az egyes bűnökben megkötözött bűnös hite igy jobban meg- fogózhatik a személyesen reá alkalmazott evangéliumban, a kétségtelenül néki szóló (eloldozásban (II. Sáin. 12:13, Máté 9:2, Lukács 7:48, János 8:11). Szükségesnek látjuk annak a hangsúlyozását, hogy a (eloldozásban hirdetett bűnbocsánat csak a hittel való elfogadás esetén lesz ha sznossá (Zsid. 4:2), de ugyanakkor arról is bizonyságot teszünk, hogy Is­ten éppen a bűnből oldozó evangéliumot használja fel arra, hogy a hallgatóknak a szívében hitet ébresszen (Hóm. 1:17, I. Kor. 1:23, Csel. 4:4, Ag. Hitv. 12. cikk; ».,;a hit ...az evangéliumból vagy a (eloldozásból ered...«)'. Az Ágostai Hitvallás 12. cikkének értelmében vall­juk, hogy az igazi megtérés szerves része a ke­resztség után elkövetett bűnök megbánása és a Krisztus, egyházában hirdetett (eloldozás útján a bűnbocsánat hit­tel való elfogadása (Márk 1:15, Dukács 24:45—48, Csel. 3:19—26). De ezután kell, hogy a jó cselekedetek követ­kezzenek, melyek a megtérés gyümölcsei (Efez. 2:8—16). Az evangélizáció a gyülekezetépítést a hitrejutott emberek összegyűjtése, pásztorolása és szolgálatba állítása útján végzi. Éppen azért a hívőknek ilyen közösségbe való gyűjtése soha nem lehet öncélú, hanem a gyülekezet ébresztésére és építésére van. Sokszoros tapasztalat bizonyítja, hogy az evangéli­záció ébresztő munkája megreked, vagy egyenesen vissza­esik céltudatos közösségi utómunka nélkül. Áldott élet—csodálatos temetési Múltkori számunkban már hírt adtunk• a mag) far ébredés egyik munkása közülünk való eltávozásáról: Podmaniczky Véd haláláról. Berniünket kissé várat­lanul'> ért halálhíre, ö azonban tudta, ]hogy a múlan­dóságból az örökkévalóságba rezet az útja. Hosszú idő óta készült rá. Étek óta türelemmel vonszolta na­gyon beteg testét. Az utolsó esztendőkben szívesen foglalkozott kereszthordozókkal. Szenvedéssel teljes élete őt is ezek közé állította. Ebben a tanévben már nem kezdte meg pro­fesszori működését. Betegszabadságot kért, hogy majd ennek lejárta után nyugalomba vonuljon. Szeptember 29.-én rosszut lett. Kórházba szállították. Megoperál­ták, ahol október 3.-án meghalt. Betegágyán sok szeretettel vették körül. Ami­kor fáradt karjai a könyvet sem bírták már el: fe­leségét kérte, hogy olvasson néki azokból. Beteg­szobája ajtajára epedig, amikor már egyre nehezebbé lett betegsége, kiíratta feleségével egy papírra, hogy aki ott volt írja oda a (nevét, hogy gondolhasson reá. Tudta, hogy meghal. Feleségével együtt szerelte volna utoljára felvenni az Ur szent vacsoráját. Meg is beszélték másnapra, de már nem került rá sor. Amikor megérkezett a lelkipásztor, hogy utolsó kí­vánságát teljesítse: már más feküdt ágyán, ő el­távozott Teremtőjéhez és Urához. Előtte kérte feleségét, hogy a temetése a leg­egyszerűbb legyen. Ne hangozzék koporsója előtt semmi más, hanem csak Isten Igéje. Sem a Hittu­dományi Kar részéről, amelynek 21 éven át volt professzora, sem a hallgatói részéről ne legyen bú­csúztató. Hatalmasan hangzott az élet jbcszéde a két igehirdetésből: Krisztus a feltámadás és az élet. ,A srnál a harcit szereletével emlékezett meg Isten iránti hálával Pali bácsiról Túróczy Zoltán. .Ján. 11:25. alapján. Könnyeket fakasztott a szemek­ben. Hiszen a mi Urunk is tudott sírni Lázár sír­jánál. Nekünk is fájt az, hogy itt hagyott. Utána olgan jó volt hallani, hogy aki pedig hisz Krisztus­ban, ha meghal is él. Az igehirdetés és elbocsátás után felhangzott az ének: »Uram, oh add, ha ván- dorütam, Majd végétéi• itt a borúban, Elérjek Hoz­zád S te fényes orcád. Hadd lássam én.«. Ezt az éneket már a család is énekelte. .Nem volt zúgoló­dás, panaszkodás, amint az szokott lenni, amikor valaki, akit nagyon szeretünk, eltávozik közülünk. Én sok temetésen voltam, de ilyen temetést még nem láttam! Ez nem gyászünnep, hanem örömünnep volt. Isten fáradt vándora az örömök örömébe tá­vozott. Még a sírnál elénekeltünk egynéhány éneket: »Lásd Uram leroskadok...«. »Megyek már oh Uram, mecjnjeh feléd...« »Igen Atyám, mert így ked­ves előtted...« »Hazafelé tart szüntelen a keskeny út kis nyája...« Ez alatt az idő alatt a koporsót hall­gatói hántolták be, akiket 6 annyira szeretett. Ami­kor 'lége lett az egész szertartásnak, felesége a fris­sen hantolt simái hálát adott az Urnák hitvestársa életéért. Innen a lakácsukra mentünk, ahol szeuratot tartottunk. Határozottan éreztük Urunk jelenlétét. Jóleső érzés volt tudni, hogy egy temetés után is van bőven ok a hálaadásra. Hát még egy ilyen kegyelemben gazdag élet után! ELŐ VIZ

Next

/
Thumbnails
Contents