Élő Víz, 1949
1949-szeptember / 19. szám
fisendea óta* EGYEDÜL ISTENNEL Sok ember fél az egyedülléttől. Nem gondolok most az Isten színe előtt való egyedüllétre, hanem általánosságban a magányosságra. Az emberek általában nem szeretnek egyedül maradni. A szabad idejüket, pihenésüket szívesebben töltik társaságban. Félnek a magánytól. Éppen azért lesznek felületesek, határozatlanok és — mivel nem bocsátották le elég melyre élethajójuk horgonyát, kevéssé önállóak. Az egyéniségünk a csendes egyedüllét perceiben formálódik leginkább. Akkor mérlegeljük az eseményeket, tesszük magunkévá vagy utasítjuk el a benyomásokat. Akkor ölt határozott formát, mélyül el és acélozódik meg a jellernünk. A másokkal' való szakadatlan együttlét, az örökös másokra figyelés ingataggá és befolyásolhatóvá tesz bennünket. Ez még fokozottabb mértékben áll Istenhez való viszonyunkra. Sokan bizonyára azért nem jutnak soha helyes viszonyba Istennel, mert soha nincsenek igazán egyedül. Olvasd el I. Mózes 32:22—32-t. Ugy-c azt nem kell előtted bizonyítani, hogy ez az ismert történet Jákob életének egyik legdöntőbb eseményét örökíti meg. Ekkor lett Jákobból Izraellé és építette meg Peniélt annak a bizonyságával, hogy látta az Istent színről-színre és megszabadult az ő lelke. Ez a nagy esemény is úgy állhatott be Jákob életébe, hogy családját, szolgáit és mindenét átköltöztette a folyón, ö »pedig egvedül marcida«. S az egyedül maradt emberrel jött találkozóra Isten. A legdöntőbb harcokat mindig egyedül kell kinek-kinek megharcolnia. Ha százan és százan térdelnek is körülötted, akik mind érted imádkoznak, a megtérésnek benned, magadban kell végbemennie. Az igazi megtérésben valójában mindig csak rólad és Istenről van szó. Kettőtöknek kell találkoznotok. Néktek kell elmondanotok egymásnak, ami a szíveteken \an. De vegyük alaposan szemügyre, hogy mi történt Jákob Istennel való egyedüllétében. * Gyakori panasz hívő keresztyének a jkán, hogy nem tudják kellő nyereséggel felhasználni a csendes idejüket. Az Ige ritkán szol személyeseti s atz imádság meghallgatására vonatkozó tapasztalataik is nagyon szegényesek. Tudják a csendes óra fontosságát a keresztyén ember életében, éppen azért szeretnének több tervszerűséget, személyességet, gyakorlatiasságot belevinni a napi bibliaolvasásukba és imádkozásukba. W islöff Fredrilc lelkész, nagy norvég ébresztő és lelkigondozó nyomán egy sorozatot indítunk meg, amely a tárgyánál és feldolgozásánál fogva kiváltképpen alkalmas a csendes idő áldott kihasználására. Arra kívánunk út mutatást adni. hogy Isten színe előtt elcsendesedő testvéreink maguk találhassanak igazi drágagyöngyöket, az Ige gazdag kincsesházából és személyesen találkozhassanak Istennel imádságaikban. ÉL.Ó Víz 1. Küzdelem folyt közöttük megszakítás nélkül éppen éjszaka. Különös csendes óra. Legalábbis mi egészen más módon képzeljük az Istennel való együttlétet: a kitárulkozás, az Isten rendelkezésére bocsátódás békés, zajtalan idejének. Ez jól is lenne így, ha menne a dolog. De éppen Jákob példája bizonyítja, hogy mi úgy, ahogy vagyunk, soha nem vagyunk alkalinasák Isten számára. Hiába is bocsátanánk magunkat rendelkezésére. Néki magának, sok mindent meg kell törnie, le kell győznie bennünk. Ez pedig csak harc árán megy. Aki nem hajlandó ilyen küzdelmes csendességet vállalni, annak nem lesz része^ az összeköttetés, a legyőzetés áldásaiban. 2. Jákob tusakodása is úgy kezdődött, hogy Isten ragadta meg, a végén pedig Jákob csüng az Úron: »Nem bocsátlak el Téged, míg meg nem áldasz engemet«. Az elején Jákob úgy küzd, mint egy hős, a végén pedig kificamodott forgó- csonttá1, rokkantként maradt a küzdőtéren. Az Istennel való harcban a vitéz hős bénává a magabiztos bölcs balgataggá, az erős erőte- lenné lesz. Minden magunkkal hozott erőnek szét kell foszlania és minden emberinek össze kell törnie. És így van ez jól. Mert Istent nem győzheti le a legerősebb harcos sem, de Ö az erőtelen, béna ember által — akinek már minden ereje oda van, — hagyja magát legyőzetni. Te ismered-e ezt a kudarcba vivő, mégis érthetetlenül győzelmes csendességet? 3. Jákob Istennel való küzdelmében teljes bünbeismerés és önelítélés történt, amire teljes felmentés és új kezdet adatott. Amikor Jákob megmbndta nevét, aminek a jelentése csaló, ezzel fellebbentette a fátylat sok fondorlattal és álnoksággal teli múltjáról. Hamis úton jutott elsőszülöttségi joghoz és apai áldáshoz éppen úgy, mint sok baromhoz és gazdagsághoz. S az a nehéz küzdelmű éjszaka megtanította arra, hogy ezt egyáltalán nem lehet menteni. Csaló a nevem, s az vagyok minden ízemben. »Nem Jákobnak mondatik ezután a te neved, hanem Izraelnek« — mi van ebben, ha nem teljes fátyolborítás a múltra és egy új lehetőség nyújtása. Aki önmagát ítéli, az nem ítéltetik el. »Ha megvalljuk bűneinket, ü hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.« (I. Ján. 1:9.) Isten szent közelében nem maradhat rejtve a bűn. A Szentlélek megíedd bűn tekintetében (János 16:8—9.). De mindig csak azért, hogy a szabadulás útját is megmutassa. Hányán kerü’ik az Istennel való egyedüllétet a leleplcztetés félelméből. S azért maradnak a 5
