Élő Víz, 1949
1949-szeptember / 19. szám
AZ EVANGÉLIKUS EVANGÉLIZÁCIÓ LAPJA Tje h a házaduépe Az emberek általában legtöbb felelősséget a családjuk iránt éreznek. Érettük fáradnak éjt nappaliéi téve, számukra igyekeznek minél gondtalanabb életet biztosítani s arra is sokan vállalkoznak, hogy még a jövő gondjait is levegyék a vállaikról. Ez legtöbb esetben a gyermekek áldozat árán való tanításának, a kuporgatásnak, vagyongyűjtésnek a magyarázata. Addig, amíg én dolgozni, mozdulni, gondolkozni tudok, mindenre kész vagyok a családomért — mondják. — Hogy azzal is kevesebbet kelljen majd nekik az én elköltözésem után fáradniok. Érthető, hogy a keresztyén embernek az üdvösség megismerésére való eljutás után szinte első gondjává a családja lesz. Akik megízlelik, hogy jóságos az Ér, akik megtapasztalják, mit jelent a bűntől való szabadulás, Krisztus békessége és a mennyei polgárság boldogsága, azok nehezen viselik, hogy családjaik mindennek az ismerete nélkül éljenek. Ez a felelősség indíthatta Andrást arra, hogy a Jézussal való találkozás után azonnyomban szólt a testvérének, Simonnak: Megtaláltuk a Messiást. És első dolgának ismerte, ho^y Jézushoz vezesse őt (Ján. 1:42—43.). Ugyanezt tehette János Jakabbal és mind a ketten az édesanyjukkal, azért találhatjuk ott a Zebedeusfiak anyját Jézus követőinek legszűkebb közösségében. (Máté 20:20.) Vagy mi indíthatta azokat a szülőket, akikről három evangélista is megemlékezik: hogy a tanítványok feddőző szavai ellenére is Jézushoz furakodlak a gyermekeikkel? Semmi más, mint hogy azok a kezek, melyeknek csodatévö, gyógyító és bűntől szabadító áldását maguk ingyen kegyelemből kapták, gyermekeik fején is megnyugodjanak és számukra clvehetetlen, drága örökséget biztosítsanak (Máté 19:13—15, Márk 10:13—16, Lukács 18:15—17.). Kornélius százados még nem is tapasztalta meg az evangélium szabadító erejét, csak várta csodaváró vágyakozással Istennek angyal által jelzett követét, már is összegyűjtötte rokonait és jó barátait otthonában. Nem is hiába, mert amikor Péter hirdette a drága hírt, hogy a Jézus Krisztus neve által bűnei bocsánatját veszi mindenki, aki az ő nevében hisz, leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallották. (Csel. 10:24. 42—44.) A filippi börtönőr szívét is szorongathatta a családjáért való különös felelősség, azért foglalta bele Istennek a Szentlelke mindjárt a legelőször hozzá szóló kegyelmi hírbe a háza népét is: »Higyj az Űr Jézus Krisztusban, és üdvözölsz mind te, mind a te házadnépe!« Itt is foganatos volt a mennyei üzenet, mert a ház egész népe hallgatta az igét, felvette a szent keresztséget és örvendezett a családfővel együtt, hogy hitt az Istenben (Csel. 16:30—34.). A keresztyén hit bármennyire személyes kincsünk is, és ha. kinek-kinek magának kell is megragadnia és magáévá tennie, sohasem marad meg az egyén magánügyének, hanem továbbadásra késztet. A Jézus Krisztusban lett váltság elfogadásával együtt ébred a felelősség mások üdvösségre jutása, Jézushoz vezetése tekintetében. Ez a felelősség magától értetődően elsősorban a hozzánk legközelebb állók mentőszolgálatára kötelez el bennünket. így lett az üdvösség, az ember legegyénibb kincse az Üjtestamentum bizonysága szerint mindjárt a család ügyévé. Ezért kereszteltették meg egészen az apostoli kortól kezdve a megtérő szülők kicsiny gyermekeit is és váltak a keresztyén nevelő munka és a hitbeli igazságok megismertetésének végzőivé elsősorban a hívő szülők (II. Tim. 1:5.). A keresztyén hit megerötlenedésének, az egyház újtestamentumi tartalma megüresedésének a következménye lett, hogy a keresztyén élet sodró ÉLŐ VÍZ 1 V. ÉVF. 20 SZ. 1949 SZEPTEMBER 25.
