Élő Víz, 1949
1949-augusztus / 18. szám
&■ EVANGÉLIUM - GYERMEKNYELVEN -ÉÖ Mese a foltos párducról A sivatag szélén szép, zöld oázisban lakott Namér, a foltos párduc. Mindig sokat lustálkodott, de ma különösen későn kelt fel és gondosan készülődött délelőtti sétájára. Lassú, kényeskedő lépésekkel sétált végig a piactéren és zöldes szemével kissé lenézően mérte végig a sürgő-forgó sokaságot. Végignézett az árusok hosszú során, ahol tyúkanyó árulta a friss tojásokat és a méhecskék zümmögve kínálgatták az illatos lépesmézet. Majd finnyásan húzódott el az éppen arra haladó szürke szamár elől, amelyik nagy batyut vitt a hátán. Ott is hagyta a lármás piacot és kisétált a patak partjára. Virágokat szedett, koszorút font belőlük és gondosan fejére illesztette. Ezután elégedetten nézegette magát a csendes víz tükrében. Különbnek és szebbnek vélte magát minden más állatnál és álmodozva gondolt az esti ünnepélyre, melyen bizonyára ma is ő lesz a legszebb. Végignyult a puha, zöld füvön, szemeit a messze látszó sivatag sárga homokján nyugtatta, ahol ég és föld összeérni látszott. Amint a tiszta kék égen jártatta szemeit, hirtelen elállóit a lélegzete. Az azúrkék égboltozatot gyors szárnycsapásokkal szelte át egy sugárzó-fehérségü galamb. A párduc szemét elvakította a fehérség és megbűvölten nézett a tovatűnő szép, fehér galamb után. Azután különös dolog történt. Alig lehet megérteni. A párduc végignézett önmagán... és először vette észre, hogy csúf, sötét foltok borítják testét. Felugrott. Fejéről lehullott — a xirágkoszoru. Nyugtalanul nézett körül és a patakon akadt meg a tekintete. Lemosom a foltjaimat, — határozta el — estére olyan szép akarok lenni, mint az a galamb. * * A fán egy gerliee ült. Némán, kíváncsian nézte, amint a párduc belemászott a vízbe. »Elváltoztathatja-e... a párduc az e foltosságát?« A gerliee kételkedett ebben. Ő már ismerte az Isten törvényét. A párduc egyre szorgalmasabban mosakodott, merítkezelt,... de foltjai még élesebben tündököltek megtisztult szőrén. Tehetetlenségében kiugrott a patakból és a fához szaladt és vad erővel kezdte dörzsölni foltjait a fa kérgéhez, úgy hogy vére kiserkedt. A gerliee szánalommal nézte erőlködését és amikor a párduc kifáradva megállóit, megszólította: »Ne gyötörd magad, Kedves Párduc, nincs hatalmadban saját erődből szabadulni foltjaidtól. Keresd fel a tudós eszterágot, ő bizonnyal megmondja neked, hogy mit kell tenned!« A párduc meglepetten, pirulva hajtotta le fejét. Mire zavarából magáhoztért és felnézett, hogy megköszönje a váratlan segítséget, már sehol, senkit sem látott. Csüggedten ült le a fűbe. Észre sem vette, hogy szétnyomja a szép virágkoszorút. Gondolkozni kezdett a tanácson. Mit tegyen? Bevallja szégyenét, kudarcát... másnak? De tűrhetetlennek érezte foltjait... és belátta saját erejéből semmire sem mehet. Elhatározta, hogy bevárja az estét és a sötétben, amikor senki sem látja, felkeresi a tudós eszterágot. * * megszégyenül mindig az ember-félelme és nagyon megalázó ránézve, hogy Jézus Krisztus szégyenlésén kapja magát újra meg újra. Mások boldogan szemlélik bizonyságtételük gyümölcsét, ő pedig lemarad mindig. És kimarad az örömből, meg a szolgálatbőt. Nyűg van rajta. Csak ki ne maradjon Jézus bizonyságtételéből! Csak ki ne maradjon az üdvösségből! Valószínű, hogy a hitetlenség. Nem olyan isten-tagadás-, vagy önliilt-fölényességféle, hanem csak valami nyomorult tehetetlenség egy bizonyos ponton. Iiisz ő Istenben. Jézus Krisztus váltságát és engesztelő vérének bűntörlő erejét se vonja kétségbe. Számtalan emberen látta kétségtelenül megmutatkozó hatalmát. Csak a maga számára nem tudja hinni. Bűneinek nyomasztó terhét rakta már le lelkipásztora előtt és vallotta meg testvéri közösségben. Hallotta is az evangélium biztató szavát: Bízzál, a ta bűneid néked megbocsáitatnak! Csak nem tudta hinni. Személyesen magának.- Azt, hogy Jézus vére éppen ezeket a bűnöket törölte el. Most már világosan látja, hogy az történt vele, mint a kinyügözött lóval. Kivezetteted a szabadságra és leszedték róla a kötelet. Mégis rajta maradt a nyűg:, a hitellenség nyűge. Testvérem! Nem ilyen-e a te keresztyén- ségedf Egyhelyben topogás, örök visszaesés. Pedig nem kellene ennek így lenni. Ne dűlj be a Sátán semmiféle hitetésének. Ha a kegyelmet elfogadtad, akkor a bűn terajtad többé nem uralkodhatik. Nem félelemnek Lelkét adott nékünk az Isten, hanem erőiíek a Lelkét. Ne szégyeneid a Jézus Krisztus bizonyságtételét. Engedj a szabadító igének, hadd támasszon élő hitet a szívedben. Szabadságra hívattál el. Élj vele. Akiket a Fiú megszabadított, azok valósággal szabadok.
