Élő Víz, 1949
1949-július / 16. szám
í ÚTON-ÚTFÉLEN A nagyváros árnyakában meghúzódó falu felé. karikázlam istentisztelet tarlá ára. Előttem két munkásember b cikíizett. önJ,éutelenül figyelmes leltem a beszélgetésükre. — Akár mit is mondasz, van! ■— Senki még nem látta. — En hiszek benne, engem mindig megsegített. — Honnan tudja azt maya, hogy van Isten? — csatlakoztam melléjük hirtelen. — Én sokszor hívtam segítségül és mindig meghallgatott. — És milyennek mulatta magát az az Isten, akit maya ismeri — Jóságosnak, gondviselőnek, szerető mennyei Alga nah, — hangzott a közismert felsorolás. Engem azonban nem elégített ki ez a válasz Bizonyságot tettem az én Megváltómról, Akiben a távoli, általános Isién egészen közel jött hozzám. Elmondtam, hogy Isten annyira szeretett engem,, hogy odaadta érettem egyszülött Fiát. Beszéltem a Názáreti Jézusról, aki élhordozta minden bűnömnek a büntetését és az evangéliumban bünbocsáualol. békességet és üdvösséget adott. Szavaim megnyitották az ismeretlen ulitárs szivét. Elmondotta, hogy ö Jézus Krisztust inkább csak a felesége bizonyságtételéből ismeri. Az már hivő keresztyén, öt is sokszor kérte, hogy menjen Jézushoz és térjen meg, de ö ösak nem tudta még erre a lépésre rászánni magát. Nem szereti a hívőket. Templomban sem volt már nyolc éve. — Hát akkor miért olyan nagy pártfogója Istennek? — kérdeztem. — Mert tudom, hogy van, és hogy az ember csak akkor lehet igazán boldog, ha benne hisz. Isten Szentlelke egyre fon óbbá tette a beszélgetésünket. Elmondottam, hogy csak Krisztus altul juthat az ember igazi közösségre Istennel. Csak az Ó engesztelő vére moshatja el azokat a bűnöket, amelyek Tőle elválasztanál;. Az az igazi boldogság, amikor nem vádol a lelkiismeret, mert a bűneink meg vannak bocsájtva. — A boldogsághoz más is kell — szólt közbe az eddig komoran hallgató harmadik, — állás, jó fizetés, egészség. — Magának meg van-e mindez? — Hát éppen nem panaszkodhalom, mert sokan vannak még rosszabbul. — És mégis olyan komor a nézése, mert nem ismeri a sziveknek és az arcoknak a felderítőjét-, — mondottam egészen ráirányítva tekintetemet. Nem ellenkezett, ösztönösen érezte, hogy az egészség, az állás, a Jizetés mellöl valami mégis hiányzik A társa nem fogyott lei a kérdésekből: mi az igazi boldogság? Hogy lehet azt elnyerni? Adja-e most is Jézus? Én nem fukarkodtam a válaszadással. Bizonyos vóllam afelől, hogy a galijeai és judeai országútok fáradhatatlan vándora most is közöttünk volt. A kilométerek gyorsan fogytak. Eljött a válás perce. — Uoy~e most is itt ran a Bibliája, — kérdezte a vágyakozó utitárs. — Nem adna-e nékiink valami úlravalól? Felütöttem Ésaiás próféta könyvének öő. fejezetéi: »Keressétek az Urat, míg megtalálható, hívjátok öt segítségül, a inig közel van. Hagyja el a gonosz az ö illát ás a bűnös férfiú gondolatait és térjen az Úrhoz es könyörül rajta, és u mi Istenünkhöz, mert bövelkeaik a megiocsájtásban.« Szívélyesen búcsúztunk ec. Azóta is sokat gondolok rájuk. Hiszemhogy aki elkezdette bennül; a jó dolgot, be is végzi azt. * H Sötét, borult este volt. Szaladtunk, hogy elérjük az utolsó villamost. Sikerült is, bár alig fér tünk rá. Eáradt munkásembereket vitt hazafelé. Egyiket ide, a másikat oda. Már az utitársakkal az ö;ökélet dolgaira kerítettük a beszélgetést, amikor jött a kalauz. Miközben átnyújtottam a jegyet, a Lélek indítását éreztem. hogy szóljak is neki. — Mondja, kalauz úr: egyenes utón vagyunk-e már? — Néhány kanyarodó után nyílegyenes sínpár vitt végcélunk felé. — Igen ké,em, már rajta vagyunk az egyenesen. — Hát a kalauz úr milyen ulon 'halad? — A megszokotton, — Volt a válasz. — Vau talán több féle líl isi — De még mennyiI — piondlam, — én azonban most csak kétféle lítról szeretnék szólni. — Melyikről? — A keskegy álról és a széles útról Eleven beszélgetés indult. A kalauzt vagyon megérintette. A jegy vizsgálat tovább szőjlilotla, de pár perc múlva újra visszajött. — Ezt sohasem fogom elfelejteni- — súgta y füle rnbe. Engem Isten Szentlelke szorongatott, jiogyha már eddig beszélgettünk, kell még neki valamit mondani. A végállomás előtt le kellett volna szállnom, de inkább végigmentem, hogy több időnk legyen a beszélgetésre. — Tudja-e kalauz úr, hogy a keskeny útnál; is van végállomása: az üdvösség, az örök élet. Jézus szerezte meg a számunkra, amikor meghall, a mi bűneinkért és feltámadott a mi megigazulásunkért. Sőt még azt is megmondta: elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. Kalauz úr is ráléphet a keskeny útra még ma és akkor meg fog érkezni erre a boldog végállomásra. — A széles lítnak is van végállomása: az örök kárhozat. Ez az Istentől való örök elszakílottságot, gyötrelmet és szenvedést jelenti. A Kalauz mélyen elgondolkozott. Láttam, hogy a két végállomás nagy különbségére gondol. Kívántam neki, hogy ez a meglátás legyen olyan erős a szivében, hogy tudja választani a jobb utat és megérkezzél; egykor az egyedül boldog végállomásra.., * * Sokszor szoktam elbeszélgetni emberekkel útónul félen. Tudom, hogy az evangéliummal elő kell állni, alkalmas és alkalmatlan időben. Hazatérve imádkozom az útitársakért, hogy Isten Szentlelke formáljon belőlük keskenyúti vándorokat. Tudom, fiogy Istennek meg sok bizonyságtevőre van szüksége. Fiiepekre (Csel. 8:28—40} akik rálépnél; a járatlan útra és országúton, villamoson, mindenütt meglátják az örömhírre vágyakozókai és hirdetik nékik, mit cselekedett értük az Ur. |l D Ö SZERŰ PILLAN A T F E L V E TiEÍL E K.l — Jöjjön el a konferenciáiéi! Bizonyqia megáldja ottlétét az Ur! — Tudom én inár nagyon jól, miket szoktak ilyen hely n beszélni, tisztában vagyok a dolgokkal. Már évek óta nem múlik cl nag anélkül, hogy én ne imádkoznám, vagy b b- liát ne olvasnék, szinte már kívülről fújom az egészet. Úgysem tudnak ott nekem újat mondani: akkor me'g minek? »Gazdag vagyok és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen... szem- gyógyító inai kend meg a te szemeidet, hogu láss...« (Jel. 3,17-18.) élő, víz 5
