Élő Víz, 1949

1949-május /11. szám

FA-GIDA

ONDÁS PETI a tarló szélén ült és farigcsált. Olykor odapillantott a kondára, s ha valamely disznó elódalgott a botjával terelte vissza a csürhéhez. Amikor minden rendben volt, ismét visszatért a faragáshoz és se nem látott, se nem hallott. — ördögadta szúnyogjai! — morgott bosszankodva egyetlen zavaróira és megdörzsölte piszkos fületövét. Az orrát megtörölte rongyos kabátujjával és ismét munkához fogott.

Aligha volt Peti ismerősei közül valakinek is fogalma a kis faragványok igazi szépségéről, ö maga se értékelte valami sokra, csak azt tudta, ilyeneknek kellett lenniök. Ha nem így néztek ki, akkor nem sikerültek.

Egy nap felfedezte kondás Petit a kis Hanni. A tarló nem volt messze a papiaktól, Hanna pedig a papnak a leánya volt. Tudta, hogy ott a föl szélén terem a legszebb szeder. Egy reggel, mindjárt kávé után elindult szedret szedni. Kék korsócskáját kezében fogta és egy darabka kenyeret kötényének kis piros szívzsebébe dugott.

Hamarosan a tarlón volt. Látta a disznókat, de nem félt tőlük. Egészen el volt ragadtatva a sok szedertől, ami rámosolygott a mesgye kövei közül. A szederindák szövevénye felkarcolta, összekarmolta csupasz, barna lábacskáit, de nem is gondolt vele. A kék korsócska megtelt, de még mennyire.

— Ó, mily sok van itt a bokorban — kiáltott önfe- ledeten s akkor látta meg kondás Petit. Az nagyon meglepődött és a kis Hanna is megijedt. A korsócska kiesett a kezéből.

— Ó, szép szedreim — sírt fel Hanni, amint kezdte összeszedegetni. Peti félszegen felállt és segíteni akart, de Hanni mérgesen elutasította.

— Pfuj, milyen piszkos vagy, ne fogd meg a szedremet.

Peti a füle tövéig elpirult és nagyon szerencsétlennek látszott.

Visszaült a kőre és lehajtott fejjel tovább farigcsált.

Hanni szedrét összeszedve, megállt Peti előtt.

— Mit csinálsz?

— Semmit.

— Mutasd meg.

— Nem — szorította tenyerébe a faragványát.

— De. — A kis korsót vigyázva a fűbe tette és megpróbálta két kézzel szétfeszíteni az ujjait.

— Mutasd meg nekem, — kérlelte.

— Jó, neked megmutatom. — Engedd el a kezem. — Szótfogadott, s a fiú élébetartotta a félig kész állatkát.

— Az én gidám, ó az én gidám, — kiáltott a kis

Hanni örömmel. — Az én Micim, ahogy döf. Voltál már nálunk, vagy hol láttad?

— Egypárszor megálltam a kerítéseteknél — mondta Peti elfogódva és jól esett neki a kislány öröme.

Ez volt barátságuk kezdete.

*

Ettől a naptól fogva a kis Hanni sokszor elment Kondás Petihez a tarlóra. Megértette, hogy ő azért piszkos, mivel náluk otthon minden piszkos. A fiúnak meg sohase jutott eszébe, hogy ez másként is lehetne. Hanni meg a szülei másfajta emberek. De a fülében ott csengett továbbra is a kislány első szava. „Pfuj, milyen piszkos vagy!“ Ezt nem tudta többé elfelejteni, neki és a hozzátartozóinak tényleg piszkosnak kell lenniök? Az öcesei bizonyára bolondnak tartanák, ha hirtelen megmosdana. Ennek nem teheti ki magát. Minden szombaton elment fürdeni a faluvégi tóba a többiekkel. Ez csak elég.

— Hol voltál tegnap? — kérdi egyszer kondás Peti Hannitól. Ismét a gidáján faragott, éppen azon, amit Hanninak szánt. Talán neki adja karácsonyra. Hanna a szép papiakban majd egy polcra állítja, minden nap látja és örül neki. Játszania persze nem szabad vele. Ez csak nézni való. Játéknak csinált neki Peti állatokat, barnát, fehéret, foltosat, hántolt vagy hántolatlan ágakból. Ezek nem törtek össze, s nem volt kár, ha egy- kettő el is veszett belőlük.

— Hol voltál tegnap? — kérdezte újra. A gidát vigyázva fogta, döféshez lehajtott fejénél és a finom szarvakon farigcsált.

— A templomban. — Egy kis kertet épített tarka kavicsokból, hogy a szép teheneknek legelőjük is legyen.

— Oda nem megyek — jelentette ki Peti és vizsgál- gatva nézte a gida fejét és szarvait.

—• Ott is vannak faállatok. — A kis Hanni készen lett a kerítéssel és a sima kerek teheneket beállította. Egjüket a másik után a fűbe.

— A templomban? — nézett fel Peti csodálkozva.

— Igen, a templomban, — ismételte a kislány, — van ott mindenféle állat: oroszlánok, kígyók, galambok. A szószék alatt áll egy nagy ember, egész barna és fából van. Mélyen meghajtja a fejét — s azzal meghajtotta a fejét a két kis vidáman félreálló copfocskával,

21

PÜNKÖSDI EVANGÉLIUM