Élő Víz, 1948

1948-október / 22. szám

Előre!

„Ti nem azt mondjátok-é, hogy még négy hónap és eljön az aratási Imé mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra.“

Nagyon nagy örömmel olvastam a bizonyságtételt: „Benne vagyunk iaz ébredésben“.

Hisz eddig még azt is félve mondtuk ki, ho,gy felébredtünk, megtértünk, sőt hívőkké lettünk. Hátha csak látszat az egész, hátha nem valóság és oh mennyi a veszedelem a célig. Reméltük, vártuk és imádkoztunk az ébredésért, de nem mertük bátran vallani, hinni és látni a célt, a magyar ébredést, szűkebben a mi evangélikus népünk ébredését.

Ha az aratásról volt szó, mi sem voltunk különbek a zsendülő rizsvetését nézegető bor- neoi dajaknégernél. Nem vakmerőség-e aratásról beszélni, mikor annyi minden történhetik az alatt a „négy hónap alatt“? Árvíz zúdulhat, vadállatok törhetnek rá, háborúk, emberek dúlhatják a most még reményteljes fiatal vetést. Aratás? Néhány év és az őserdő burjánzik újból az elvetett területen. Aratásról beszélni a, missziói területekre —• az evangélizáció is misszió — tekintve, nem vakmerőség? Nem vakmerőség-e ujjongani, benne vagyunk az ébredésben? Igen, vannak kis hívő közösségek, itt- ott, konferenciákra, evangélizációkra is járnak, de mi ez a szám, a mi 600.000-es evangélikussá- gunkhoz képest. Mi az az 1—2 százaléknyi keresztyén szigetecske a pogányság mérhetetlen tengerében? Nem söpri el menthetetlenül a Krisztus-gyűlölettől fűtött pogányság ezeket a zsendülő vetéseket?

Igen, ha az evangélizáció, a misszió emberi munka volna, ha emberi aratásról volna szó, akkor valóban vakmerőség volna a vetés láttán teli csűrökről álmodni, beszélni. De az evangélizáció és misszió nem az ember, hanem Isten aratása. A munkamező nem egyházak munka- területe, hanem Isten szántóföldje. A mag pedig nem a 20-ik század emberének bölcsesége, nem is teológiai tételek, hanem Isten szava. Ha az értelem és tapasztalat még nem is látja az aratást, a hit szeme már látja és valóságnak tartja az aratásra kész földek ígéretét.

Lehetséges ez?

Harminc esztendeje hívta haza az Úr, ötvenhat évi munkálkodás után, Szumátra szigetén, Nommensen Lajost, batakjai # közül. Egész élete és munkálkodás ennek bizonysága.

Mikor 1862-ben Szumatra szigetére lépett, alig néhány keresztyént talált. Halálakor számuk 170.000 volt és ma a batak név keresztyént jelent a szó igaz értelmében.

Öt ven éves korában egy ismeretlen, telje- *

* Szumátra őslakossága.

sen pogány területre tör előre. A pogányság fellegvárát, a pogány papság fejedelmének birodalmát akarja meghódítani. Mikor fáradságos vándorlás után megpillantja az ellenséges földet, ezeket írja:

»Vájjon mikor látom meg, hogy ez a hatalmas tömeg térdet hajt a mi királyunk, az Úr Jézus Krisztus előtt?

De lelki szemeimmel már látom a keresztyén gyülekezeteket, templomokat és iskolákat. Látom, mint vonulnak hosszú sorokban, ki- csinyje és nagyja a templomok felé és hallom a mi Urunk hajlékai harangjainak hívogató szavát... és látom, amint szumatrai papok és tanítók hirdetik kicsinynek és nagynak az üdvösség útját. Azt hiszik, képzelődöm? Nem és mégegyszer nem. Hitem mindezt látja, mert ennek így kell lennie, hogy Jézus Krisztus Úr legyen, az Atya Isten dicsőségére. Hiszem és bátran indulok“. 35 év munkája igazolta látását és hitét.

Mi adta neki ezt az erőt? A cél, az aratás látása! A cél látásában indult a keserves útra. Az aratás látásában kezdette el a vetést. A győzelem tudatában indult a súlyos harcba. Ez a hit lényege. Szemeit nem az aratásig tartó „négy hónapra“ vetette, hanem evvel a »négy hónappal“ együtt látta az aratást.

Az evangélizáció, a misszió is, az egyháznak ilyen „látomása“ kell, hogy legyen. Látomása Isten hatalmas szántóföldjének, ígéretnek, bizonyosságnak, hogy ez nem keserves, nyomorúságos vetési terület, hanem a dicsőséges aratás földje. És nemcsak lesz, hanem máris az.

Ez a látomás erő a jelenre. Mint a művész számára, aki előre látja lelki szemei előtt alkotását, ettől megragadva tör előre, minden akadályon, lemondáson, kishitűségen, csalódáson, kísértésen és kétségen keresztül, míg kiformálódik a meglátott cél.

így kell legyen Isten meglátott céljaival is. Mikor Pál Korintusban bátortalanná lett, az Úr látomásban megmondotta neki: „nékem sok népem van ebben a városban.“ És a megkísértett gyülekezetnek a Jelenések könyvében azt üzeni az Úr: „látám és ime egy nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból és népből és nyelvből...“

A gyülekezetét testi szemünk megtizedelve, a hit szeme pedig megsokszorozva látja.

Azt írja Nommensen egy levelében, hogy a szolgálatban arról van szó „Isten szavának úgy hinni, mint Ábrahám, Isten szavával mint számtani bizonyosságokkal számolni és a csata elején már a győzelemnek örülni“.

Igen, nem hátra nézni, csak előre. Benue vagyunk az ébredésben. Folyik az aratás itt és künn a missziói mezőkön. Csak hinnünk, tudnunk kell, hogy ez Isten aratása és mint ilyen csak dicsőséges és bőséges lehet.