Élő Víz, 1948
1948-október / 22. szám
A keresztyén embernek gyakran kell magái cs ke resztyénségét a szentírás tükrében megvizsgálni Az ilyen önvizsgálat kapcsán derülnek ki az elhajlások, eltévelyedések és születik a szívben megalázkodás es megtérés. Sokkal kevesebb jelentőségű, ha emberekhez hasonlítjuk magunkat. Azért mégsem egészen haszontalan dolog Isten embereinek hitét és példáját magunk elé idézve tartanunk önvizsgálatot. Ilyenkor a reformáció ünnepének a közeledtével jó emlékeznünk nagy rcfor- mátorunkra és vizsgálat tárgyává tennünk, hogy vájjon joggal hivatkozunk-e unos-untálan reá és joggal nevezzük-e magunkat őróla. Csak néhány fronton vonjunk párhuzamot Luther Márton és mimagunk, mai lutheránusok. között. LUTHER MARTON Isten igéjének a fényében egészen bűnösnek ismerte fel magát és nem tudQtt vigasz- talódni a saját cselekedetei és kegyessége alapján. Lelkiismeretesen igyekezett teljesíteni az egyház által előírt vallási kötelességeit, de Isten szent arca előtt mégis menthetetlennek, az önigazság szennyes ruhájába öltözött, a kárhozat külső sötétségére ítélt embernek ismerte fel magát. Mindaddig nem is nyert békességet, amíg az evangélium igéjéből meg nem értette, hogy Isten Fia, Jézus Krisztus megfizetett minden bűnéért és ajándékképen, kegyelemből kínálja neki bűneinek bocsánatát Luther számára csak a Jézus Krisztus vérében való bűnbocsánat kegyelme volt az üdvösség egyetlen fundamentuma. Szegény bűnösként csak abban bizakodott, hogy Krisztus gazdag lévén, őérette szegénnyé lett, hogy Krisztus szegénységiből ő is meggazdagodjék és Isten megkegyelmezett gyermekeként bővölködő életet éljen MI LUTHERÁNUSOK ebben a dologban sokszor egészen ellentétbe kerülünk a reformátorunkkal. Bár nagyon jól megtanultuk, hogy hit által igazulunk meg, a törvény cselekedetei nélkül és hogy az üdvösség kegyelemből van, nem pedig érdem szerint; a gyakorlatban mégis vallásos életgyakorlattal, egyháziassággal, temp- lombájárással és a gyülekezetben való buzgólkodással igyekszünk elhallgattatni nyugtalan lelkiismeretünket. Kérdezd, végig evangélikus ismerőseidet, mi az ö reménységüknek az alapja, sorrá mind külső kegyességi megnyilvánulásokra fognak hivatkozni és alig-alig akad valaki, aki annak adja tanújelét, hogy Krisztus sebeibe vetett bizodalommal készül az örök Bíró ítélőszéke elé. Az élettelen egyháziasság mély álmába ringatjuk bele a lelkiismeretünket, amikor a ' mágunkcsinálta hamis vigasztalás különböző módozataival orvosolgatjuk Szívünk bűn marta sebeit. Ha Jézus Krisztus engesztelő halálára és bűnt őrlő vérére gondolunk is, mindig csak kiegészítésképpen, annak a pótlására tesszük, ami belőlünk hiányzik. A valóságban hitünk azt mutatja, hogy reménységünket csak részben vetjük Krisztus érdemébe, másrészt a saját kegyességünkben bizakodunk Nem vagyunk egészen nyomorult bűnösök, akiknek egyáltalán semmijük sincsen, hanem maradéktalanul kegyelemre szorulnak. Ez más szóval azt jelenti, hogy a magunk kegyességét, bűnbánatát, imádságát, jótékonykodását szemérmetlenül odaállítjuk a Krisztus érdeme mellé és ezáltal arra az útra léptünk, amire a kígyó csalta Évát, amikor azt ígérte neki: olyanok lesztek, mint az Isten. Ha fel nem ébredünk ebből a farizeusi beképzeltségből és kárhozatra méltó utolsó bűnösként nem valljuk meg az elbizakodottságunk és önelégültségünk undorító bűnét a többi bűneikkel együtt, könyörögve azok bocsánatáért Jézus Krisztus vére által, akkor végül is egy helyre kerülünk az önhittség fejedelmével, aki először tolta fel magát Szörnyű elbizakodottságában az Isten mellé. LUTHER a bibliát elsősorban is önmagára vonatkoztatva olvasta Amikor az erfurti kolostor könyvtárában ráakadt a leláncolt bibliára, akkor mint a kiszáradt föld a nyári esőt, úgy itta szomjas, elepedt lelke az Ige csörgedező forrásvizét. A szentírás ítéletét önmagára vonatkoztatta és felmentését öpmaga számára kereste „Hogyan találhatom meg a kegyelmes Istent?“ a legszemélyesebb kérdésként égette a lelkét sok tusa- kodó bibliaolvasás közben. Nem gondolt ő az egyház elesett állapotára, nem forgatott a fejében egyházreformáló terveket, teológiai doktorátust se akart Szerezni, hanem egyedül nyomorult bűnösként hajolt az ige fölé és saját szívének a bűnmarta sebeire keresett benne gyógyírt. És nem nyugodott addig, amíg nem talált. Amikor évtizedeken át a szentírás doktoraként egyetemi katedrán magyarázta a biblia könyveit, akkor is az volt az első kérdés, hogy mit mond nekem a szentírás, a szentíráson keresztül az élő Isten. Ezért a legtudományosabb egyetemi előadásaiban is ott van mindig a szíve és nem csupán az értelme. Amit Isten igéje Márton doktornak mondott, az lett az egyház szolgálatára készülő ifjúságnak is drága üzenete és az vált a középkori egyházat megtisztító megreformáló, hatalmas igévé. MI LUTHERÁNUSOK — kevés kivételtől eltekintve — nem harcoltuk meg a személyes harcot Isten igéje megértéséért, a golgotái titok megvilágosodásáért és a mennyei Atya kegyelmes arcának a felragyogásáért A legtöbb mai lutheránus nem került személyes viszoyiyba a bibliájával. Akik olvassák is — pedig nagyon kevesen olvassák rendszeresen —■ inkább külső érdeklődésből, mint valami világi könyvet, vagy ke- gycsségi gyakorlatként magáira erőltetett kötelességképpen, mint a diák a feladott leckét — minden személyes lelki haszon nélkül. Nyilván még a papók olvassák legtöbbet, de közülük is nagyon sokan csak úgy, mint tex- tuSgyüjteményt, prédikdciós anyagot, sokkal inkább a rájukbízottak, a gyülekezet számára, mint saját lelkűk építésére. Azok a teológusok, akik a reformátort örökséget abban vélik megőrizni, hogy hűvös {tárgyilagossággal magyarázgatják a bibliát, elmehetnének tanulni egy kicsit Luther Mártonhoz először bibliát olvasni, de azután bibliát magyarázni is. Luther — éppen azért, hogy Isten igéjét mindenki olvashassa — élete legnagyobb munkájaként a Szentírást német nyelvre fordította. Ezért lehetett a megreformált egyház az ige egyházává. De megmaradt-e annak? Ma is szívesen használjuk magunkra vonatkoztatva ezt a megjelölést, de ha odaállnánk őszinte becsületességgel a reformátorunk mellé, akkor belátnánk, hogy ebben a dologban is menynyire távol estünk mi mai lutheránusok Luther Márton tói. LUTHER mindennap órákat töltött imádkozással. Rendszerint letérdelt, arcra borult a kegyelem trónusn előtt és úgy rakta le a maga nyomorúságát, a testvérei lelki üdvösségét, a gyülekezetek baját és az evangélium ügyét Isten atyai kezébe. Szívére nehezedett a lelkek mentésének az ügye, a sötétség oszlatásának a feladata, a hívek tovább vezetése, az eltévelyedettek visszafordítása. az ellenség ártó szándékának a. meghiúsítása, stb. Mindebben magát teljesen erötelennek és tehetetlennek ismerte és azért hívta segítségül nap-nap mellett a bölcs, a hatalnias és a szerelő Atyát. Nem mert elindulni a napi munkába imádság nélkül, nem vállalkozott arra, hogy másoknak prédikáljon a nélkül, hogy élő víz 5
