Élő Víz, 1948
1948-március / 7. szám
sokszor a legnyomorultabb állapotban, hajlék, ruházat, kenyér és orvosság nélkül várják a földi szenvedéstől megváltó halált. Alig van falu, amelyiknek valamilyen koldusa ne lenne. Mi van ezzel, . ha megbetegszik? Vane- lakása? Van-e valaki, aki tisztába teszi őt magát, rendbé hozza ruháját és eledelt ad néki? Itt azután van alkalom á szeretetszolgálatra! Nézzünk csak utána belátható környékünkön, nem vár-e már valaki régóta hiába éppen a megtért szivű emberek szeretetszolgálatára? Ha többen vagyunk úgynevezett hívők, hát akkor miért nem fogunk össze, hogy az ilyen emberek között annál nagyobb alapossággal végezzük el az Úrtól kapott parancsot: a szeretetszolgálatot. Máshova is szólít minket a szükség: olyan szegény sokgyermekes családokhoz is, ahol még betegség híjában is sok alkalmunk nyílik a szeretetszolgálatra. Nem tudnánk valamely szegény hadiözvegynek, vagy másnak a gyermekét magunkhoz venni egy kis felügyeletre, nevelésre a hétnek egü két napján reggeltől estig, hogy édesanyja nyugodtan elmehessen a munkába? Azt a gondolatot pedig, hogy nem méltó rá, mert ilyen meg amolyan, űzzük el magunktól jó messzire, mert éppen ezért kétszeresen kell felelősséget viselnünk majd az Isten színe előtt. Hol lennék én és hol lennél te, ha az Isten csak annyira szeretett volna, ahogyan megérdemelnénk? Helybentopogó, előre sehogy sem haladó lett a mi keresztyén életünk? Hát vájjon nem azért-e, mert az ilyen kínálkozó szeretetszolgálati alkalmat eddig nem vettük észre? Vájjon nem azért soványodik egyre vékonyabbra keresztyén életütik, mert az észrevett alkalmakat is elkerültük, úgy, mint némely kegyesek kerülték el a jerikói országúton fekvő félholt sebesültet? Hát persze, hogy kátyúba jutnak egyesek, meg közösségek, ha csak bibliaórára járnak, meg imaórára, de a szolgálat sokféle alkalmát szorosra csukott szemmel nem veszik észre. Ha a szeretetszolgálatot Krisztusra nézvést végezzük, akkor az szinte észrevétlenül igeszolgálattá is lesz. Ha csak némák és süketek nem vagyunk, akkor á szeretetszolgálatot nem is lehet végezni beszéd, beszélgetés nélkül. Éppen szolgálat közben nyílik alkalom bizonyságtételre. És nem is nekünk kell kezdenünk á beszélgetést. Elkezdi azt elöbb-utóbb maga, aki körül keresztyén szívvel forgolódunk. Igeszolgálatra azután igazán bőséges alkalom nyílik, ott. ahol kórház van a városban, de nyílik ott is, ahol kórház egyáltalában nincs; a keresztyén otthonokban. Igével és imádsággal minden betegnél szolgálhatunk. Hogyan szolgáljunk ezzel? Kezdjük a legnehezebbjén. Lesz olyan beteg is, aki nyíltan megmondja, hogy neki Isten beszédjére és imádságra szüksége nincs.. Vagy pedig a családban szegül ellene valaki igen hevesen az ilyen szolgálatnak. Mit cselekedjünk itt? Szórjunk azonnal kis és nagy átkot, vagy pedig verjük le a küszöbön kívül lábaink porát? Azt gondolom, hogy talán mégse ilyen hirtelen. Az tagadhatatlan, hogy némely visszautasításra épp úgy erőt vesz rajtunk az indulat, mint azokon a tanítványokon, ama falu előtt, mely nem akarta Mesterüket befogadni és tüzet akartak kérni az égből, hogy égesse fel a semmirekelöket. A szeretet talán jó kulcs lesz a megkeményedett szívek felé. Hadd mondjak el ezzel kapcsolatban egy esetet, mely egy betegemmel történt. Itt a fővárosban, az egyik kórházamban, már régóta feküdt egy evangélikus vallású férfibeteg. Neve azonban nem jutott be betegeim névsorába. Amikor ugyanis betegeim nevét a naplóból kiírtam, a szóban- forgó betegnek a nevét valamimódon átugorta a szemem. Egy alkalommal azután a református lelkész, aki abban a kórházban a református atyánkfiainak lelkigondozója volt, azt mondja nékem: Találkoztál ebben és ebben a kórteremben egy ilyen nevű betegeddel? Nem. Nincs is kiírva betegeim között. Pedig ott fekszik, jó volna, ha egyszer meglátogatnád. De vigyázz! Rettenetes egy ember. Fél attól már mindenki, az ápoló apácáktól kezdve az orvosokig. Én azonnal bementem hozzá. Amikor megmondtam, hogy ki vagyok, keményen és határozottan visszatita- sította egyházam szolgálatát. De a szívem akkor olyan nagyon telve volt szeretettel, hogy én erőlködés nélkül mégis ott maradtam betegágya mellett. Mint embernek a látogatását elfogadta, csak mint evangélikus pappal nem akart velem beszélni, nehogy megtérítsem. Hát ott maradtam, mint ember. A szivemből kiáradó szeretetre betegem közlékennyé lett. Elmondotta életét. Körülbelül ezelőtt 10 esztendővel börtönbe juttatták. Ott mérhetetlenül sokat szenvedett. Betegségét is ott szerezte. — Jó félóra hosszáig beszélgettem vele. — Beszélgetés végén megkérdeztem, elfogadna-e tőlem egy olyan kis könyvjelzőt, amelyet a betegeim számára osztogatni szoktam. Azt mondotta: örömmel. Hát adtam neki egyet válogatás nélkül a sok közül. Amikor már búcsúztam tőle, azt mondta: Ha máskor is jár erre, szívesen látom, ha meglátogat. Én természetesen éltem az alkalommal. Második találkozásunk alkalmával már a családi körülményeiről beszélt. Sok szerető szóval emlékezett 12—13 éves fiáról. De beszélt gyógyíthatatlannak látszó betegségéről is. Azt mondotta: Nem hiszem, hogy meggyógyulok és az öngyilkosság gondolata fordul meg bennem. Mivel én bibliával akkor még nem hozakodhattam elő, elmondottam neki Váradi Antal: Utolsó sor“ c. költeményének a tartalmát, arról a bizonyos apáról. aki munkanélküli volt és munkát nem. találván, szívében az öngyilkosság gondolata vert tanyát. Későn este. jött aznap is haza, eredmény nélkül. Munka sehol. Kicsi családja már nyugovóra tért . . . Iskolás kisfiának irkája azonban még ott feküdt nyitottan az asztalon, a hunyó lámpa fényénél. Tollat vett kezébe, hogy beleírja a búcsúzás nehéz igéjét ebbe a füzetbe, melyben ilyen rettenetes szavak még soha nem kerültek. Amint fölébe hajolt kisfia irkájának, ott olvasta azt a kicsi versikét, melyet fiacskája az imént elalvás előtt vetett papírra: „Én Istenkém, reménységem, jó apámat tartsd meg nékem.“ A zordon arcú ember összerezdült. Szivét új reménység töltötte el és új hittel indult el kicsi családjáért a mindennapi kenyér után. — De az én öngyilkosságot szívében forgató betegem szemébe is könny szökött. —• És egy legközelebbi alkalommal már azt kérdezhettem tőle, nem szeretne úrvacsorát venni? Most Még nem — hangzott a válasz. De majd egyszer, ha fölenged még itt belül sok minden. Jó kulcs a szeretet megkeményedett szívek felé. Legközelebb még folytatom. Gálát György. Készülő evangélizációk: Április 4-től 11-ig: Budapesti nagy evangélizáció. Március 29—április 4. Cegléd (Túróczy Zoltán). Április 25—május 1. Pécs (Túróczy Zoltán). élő víz 3
