Élő Víz, 1948
1948-február / 4.szám
meg a Jézust. Nem láthatják meg a Jézust, mert nem látják bennem és benned, mert nem látják veled és velem, mert nem is lehet veled és velem. , Bizonyosra veszem, hogy felhorkansz erre a megállapításra. Hisz bennem is lázad minden vallásosságom ez ellen. És mégis így van. Ha nem így volna, akkor én is, te is nem is az él- ^ezetmámorban tomboló^ tömeget, de a vászon csodájára tóduló tömeget, a békességet, az Istent, a megváltó Krisztust kereső embertestvéreidet tudnád oda vezetni Jézushoz és megmutatni, itt van J é z u s. Itt van az én szívemben és ott van a te szívedben és itt van velem és vejed, mind a világ végezetéig. Ha nem így volna, akkor harsogna a diada- kiáltás, megtaláltam a Krisztust, ha sugározna rólam és rólad a Krisztus arcának a fénye, fényesebben és ragyogóbban, minden Jupiter lám- pánál, ha áradna a szívemből és szívedből meg- váltatásod, bűneim és bűneid bocsánata feletti Lélekmentés Sokan, amikor beszélgető» közben megtudják, bogy kórházgondozó lelkész vagyok, hirtelen elcsendesednek. Arcuk elkomolyodik. Úgy néznek rám, mint aki mélységes titkok szomszédságában élek és sok olyan dolog nyitjának közelében járok, amit a kíváncsi ember régóta feszeget. Úgy gondolják, hogy nagy élményekben lehet annak része, aki a halál mesgyéjén járóknak a papja. Vannak, akik szeretnének valamit hallani arról, hogy mi történik a betegágy mellett akkor, amikor már a beteg is tudja, hogy életének utolsó szakasza pereg le az idő homokóráján. Biztosan, nem puszta kíváncsiságból kérdeznek. Valószínűleg a . kérdező ilyenkor a saját utolsó órájára gondol. Szeretné jó előre megvilágítva látni a halál sötét völgyét, amit elkerülni úgyse lehet. A betegek lelkipásztorának egy célja van: szeretné, ha a beteg lelke megmentetnék az örök életre. Aki megpróbálta, az tudja, hogy a lélekmentés nem könnyű dolog. Még az Istennek sem volt az. Egyszülött Fiába került. És még így sem üdvözül minden ember. Pokol is van az írás szerint és abban is sokan lesznek. Mégis, aki önmaga is megmentett ember és ember- halászként éli földi életét,, az azt is tudja, hogy megtérésekkel állandóan szaporodik az üdvözülendők serege. A tapasztalat azt mutatja, hogy a kórházban is lehet szó lélekmentésről. Évente kb. 1200—1500 azoknak az evangélikus betegeknek a száma, akikkel a reámbízott fővárosi kórházakban találkozom. Ezek között, hiszem, több az az ember, akiben a kórházi evangéliumi szolgálat elindította a jót, mint azok száma, akik Isten eme „nevelő intézetét“ is elégtelen osztályzattal végzik. Az összes szolgálatok áldása majd akkor lesz nyilvánvalóvá, amikor színről-színre fogunk látni. Én jóreménységgel vagyok eltelve az itt folyó evangéliumi szolgálat felől is, már csak azért is, mert határozottan fogékonyabb az örökkévaló dolgok iránt a betegágyon fekvő, mint mondjuk, az a versenypályán első díjért küzdő atléta, akiörömből fakadó, Krisztus iránti hálából túláradó szeretet, ha érezhetővé válna a hazatalálás, az egyedüli cél, az örök élet bizonyosságának ténye, akkor az ébredésnek oly hatalmas volna a gyümölcstermése, hogy nemcsak a csodát váró tömeg, de a ma tomboló és lázas mámorban fuldokló tömeg is kénytelen volna felfigyelni. Mikor ebben a kezdődő böjti időszakban újabb erővel indul útjára a Lélek, mikor imádkozunk és könyörgünk az ébredés Leikéért, az evangélizációkért, azok gyümölcséért, akkor valljuk meg először nyomorúságunkat, hitványságunkat, bűnünket, hogy nem voltunk vezetői a Jézust látni akaró testvéreinknek. „Ha meg- valljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.“ Imádkozzunk és könyörögjünk azért, egyedül azért, hogy megdicsőíttessék az eyibernek a kórházban uek minden figyelmét, a levegőbe fúródó elhajított gerely köti le. Gyakori eset az a kórházban, hogy a beteg mellett meghal valaki. Talán éppen a szomszéd. Ha el is különítik a haldoklót spanyol fallal, a halál ilyen közeli aratása bizony akarva, nem akarva, a múlandóság gondolatát ébreszti fel ebben a betegben is, aki csak kivizsgálás miatt feküdt be egy pár napra a kórházba. Il^en körülmények között fogékonyabbá válik a bibliai ítélet és örömhír elfogadására a lélek. Azután még egy dologra lettem figyelmes. A halál szomszédságában tisztábban lát és értékel az ember. Emberileg akármilyen szép célok lelkesítettek is valakit egy életen át, a halálos ágyon semmivé törpülnek azok az örökélet és örökkárhozat elevenbevágó közelségében. Ebben az állapotban inkább látja az ember hiábavalóságnak azt, amit Pál is szemétnek és kárnak ítélt. Sok haldokló betegem között pl. gondolok egy mérnökre, akit a halálos ágyán nem töltött el lelkibékességgel az a tudat, hogy ő életében sok szép, nagy házat épített. Az, amiért ő egy életen keresztül hajolt rajzoló asztala fölé, a halálos ágyán nem nyert semilyen jelentőséget. Pedig életében nem egyszer nézett végig belső megelégedéssel teljesítményein. És méltán. De most a halál küszöbén nem sikereiről akart beszélni, Hanem lelkiházának tatarozatlan, aligépített épületéről. Kereste a megbékélést Istennel. — Hitem szerint meg is találta a Jézus Krisztus vére által. Most pedig, Testvérem, jöjj velem egyik-másik betegemhez. Nézd, itt van ez az öngyilkos, 35 év körüli asszony. Mérget ivott . . . Eszméletén van . . . Először tegnap voltam mellette. Elmondotta, hogy 12 éves házasság után a férje és annak szeretője kidobta őt abból a lakásból, melynek minden bútordarabja házasságuk első, boldog tíz esztendejének gyümölcse, ő nagyon szerette a férjét és lakását. Most kiverték belőle . . . Tudod, Testvérem, ahogyan az én betegem beteggé lett leikéből, kisebesedett száján keresztül kibuggyantak a fájó mondatok, eszembe jutott, amit gyermek2 ÉLŐ VtZ
