Élő Víz, 1948

1948-február / 3. szám

I ÉLŐ VIZ AZ EVANGÉLIKUS EVAN LAPJA. Megjelenik egyelőre kéthetenként. Kiadja: a Magyarországi Evangélikus Egyházegyetem Felelős szerkesztő és kiadó: Csepregi Béla. Előfizetési ár: egy évre 18.—, félévre 9.— negyedévre á.50 Ft. Egyes szám ára 80 fillér­Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, V., POZSONYI-ÜT 14. IY. 19. Telefon: 122—520. Postatakarékpénztári csekkszámla: „ÉLŐ V1Z“ Budapest 53.064. Sylvester Bt., Budapest, XIV., Hermina-út 5L Felelős vezető: Sch litt H. NAGYON ELGONDOLKOZTATOTT Révész püspök nyilatkozata az evan- gélizációról, amint az ÉLŐ VIZ leg­utóbbi számában olvastam: „Az evan­gélizáció a távolvalóknak szóló bé­kességhirdetés (Eféz. 2: 17.), az Atya szíve kiáltásának továbbadása „a messze tájra“ a tékozló fiú után, a vakok szemének megkenése szemgyó­gyító írral, hogy lássanak (Jel. 3: 18) — elsőrenden tehát nem egyház­gyarapítás és egyházépítés, hanem az egyház Urához, a lelkek Pásztorához és Felvigyázójához hazahívása és ha­zaterelése azoknak, akik eltávoztak, vagy eredetileg is távol voltak Tőle, s e miatt szenvednek, vagy még csak nem is szenvednek.“ • De vájjon ez-é az evangélizáció ná­lunk? Emlékezem az egyik budapesti tem­plomi evangélizációra, amelyet első­sorban az egyházközség munkás tag­jai számára rendeztek. Nem vagyok ismerős azon a környéken, mégis ami­kor az egyik este elmentem, a temp­lom padjaiban csupa jólismert arcot fedeztem fel, még hozzá a város egé­szen távoleső részeiből valókat is. Ak­kor láttam meg világosan, hogy van egy hívő csoport, amely lehetőleg minden evangélizáción résztvesz, ha elfoglaltsága megengedi, jár evangé- lizációkról evangélizációkra, s talán már esztendők óta szabadságát is mindig egy-egy (vagy több) konfe­rencián tölti. Távol áll tőlem, hogy ezt káros­nak ítéljem. Egészen bizonyos, hogy ezeket a testvéreimet az ige utáni szomjúság hajtja; meggyőződésem, hogy nem tekintik érdemnek az evangélizációkon vagy a konferenciá­kon való részvételüket. Lelki szükség és lelki gyönyörűség számukra a testvéri közösségben való együttének- lés és az örömüzenet újból, meg új­ból való hallása. Azt is tudom, hogy a megtérés nem befejezett állapot, hogy mindegyikünk hite olyan, mint a változó, hold, hogy hitéletünk hol a hullámvölgybe süllyed, hol újból a hullámhegyre emelkedik. De — úgy érzem — valami hiba mégis van az evangélizációk körül. Egy nyári konferenciai meghívón olvastam ezt a megkülönböztetést: hitébresztő konferencia és hitmélyítő konferencia. Nos hát — úgy hiszem — az evangélizáció elsősorban hitéb­resztés. Ha tehát mindig vagy főkép­pen ugyanazok vesznek részt az evan­gélizációkon, akkor ez annak a bizo­nyítéka, hogy egyrészt a hívogató ki­áltás nem jut el a távollevőkhöz, „a messze tájra“, másrészt hogy a rend­szeres résztvevők szükségét érzik az újbóli felébresztésnek, — tehát köz­ben — úgy látszik — elalusznak. A világért sem akarok általánosí­tani! Nagyon jól tudom, hogy min­den evangélizáción vannak fel nem ébredtek is, és azt is tudom, hogy a felébredtek sem azért járnak minden esetben az evangélizációkra, mert közben elszunnyadtak, hanem mert tudják, hogy egy a szükséges dolog és hogy az odafelvalókkal kell törőd­nünk, nem a földiekkel. Bizony jó nékünk evangélizációról evangélizá­cióra járni, de • hadd tegyem hozzá: sokkal kényelmesebb is, mint beál- lani valamilyen állandó munkába, rendszeresen ellátni valamilyen szol­gálatot, hűséges munkásnak lenni az Úr szőlőjében (s nemcsak vendégként megjelenni a szüreti alkalmakon). Félre ne érts, testvérem! Nem hiba, ha evangélizációkra jársz. De igenis hiba, ha mindig csak magad mégy, vagy testvéri közösségeddel együtt veszel részt az evangélizációkon, ha tehát nem hívogatsz másokat is, ha nem viszel magaddal olyanokat, akik még sohasem vettek részt evangéli­záción, akiknek vak szemére szem­gyógyító ír kellene, hogy lássanak. Igen, a vaknak nemcsak erre a gyó­gyító írra van szüksége, hanem arra a segítő kézre is, amely az Orvoshoz vezeti őt! Gondolj az eltévelyedett bárány, vagy az elgurult drakhma példájára, s mindjárt nyilvánvaló lesz előtted, hogy nagyobb dolog egy sötétben járó „vak“ embernek a Vi­lágossághoz vezetése, mint — mond­juk — a bibliaórákon való heten- kinti szorgalmas részvétel. Hiszen maga az Ür Jézus mondotta: „... na­gyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilencven­kilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre.“ (Luk. 15: 7.) Ugyancsak az ÉLŐ VÍZ legutóbbi számában olvastam, hogy a nagytar- csai evangélizáción többen komolyan vették a felhívást: „belépti díj nél­kül nem szabad elmenniök az evan­gélizációra. A belépődíj pedig az volt, hogy mindenkinek magával kellett vinnie valakit.“ Az evangélizáción való részvétel' előtt gondold meg, hogy te sem me- metsz egyedül! Akármilyen sok ál­dást kaphatsz e nélkül is, az a köte­lességed, hogy magaddal vígy vala­kit, — természetesen nem testvéri közösséged egy tagját, hiszen nem az egészségeseknek, hanem a betegeknek van szükségük az orvosra! Budapest nagyszabásúnak tervezett evangélizációja előtt minden buda­pesti testvérünknek meg kellene gon­dolnia, hogy a fővárosban akármiféle alkalmon való részvétel drágább szo­kott lenni, mint vidéken. Ha tehát a nagytarcsai evangélizáción a hívők­nek egy valakit kellett magukkal vinniök „belépti díj“ gyanánt, Buda­pesten ezt a beléptidíjat mindannyian nyugodtan és önként felemelhetjük a kétszeresére! Mert: „az evangélizá­ció ... hazahívása és hazaterelése azoknak, akik eltávoztak, vagy ere­detileg is távol voltak Tőle, s e mi­att szenvednek, vagy még csa}£ (neny is szenvednek“. KÜLMISSZIÓI ÜNNEPÉLY lesz február 1-én d. u. 4 órakor szeretetvendégség keretében az an­gyalföldi templomban • (V., Fóti-út 22). Gazdag kísérő műsor keretében Weiler Henrik, a misszióegyesület utazótitkára tart előadást. A misz- szió barátait és minden érdeklődőt sze­retettel hív az angyalföldi gyülekezet. 8 élő viz

Next

/
Thumbnails
Contents