Élő Víz, 1948
1948-február / 3. szám
Ax eUo- ökutnénUcus uicaeuoH^éUxáUá A TERV. Az ökumenikus ifjúsági bizottság a református, evangélikus, methodista és baptista ifjúság 10 egyesületéből alakult. Elhatározták, hogy karácsony előtti napon, dec. 23-án a KIÉ Vas-utcai templomában közös evangélizációt rendeznek az utca népének. A karácsonyi evangélium volt a nap örömhíre. „Karácsonyi meglepetés“-nek (ez volt az egész napi igehirdetés főtémája) szánták, hogy a Rákóczi-út és a környék járókelői karácsonyi előtti bevásárlásaik, gondjaik és hajszájuk közben alkalmat kaphassanak arra, hogy az ünnep keresztyén üzenetét is hallhassák. Ügy tervezték, hogy hangszórón fogják egész nap hívogatni az utcai járókelőket, ez azonban ez alkalom- inai nem valósulhatott meg. De már napokkal előtte megjelentek az utcán a plakátok, ígérve a „karácsonyi meglepetést“. Az evangélizácio reggelén pedig a Rákóczi-út több helyén álló plakátokat helyeztek el ilyen szövegekkel: „Valamit elfelejtettél. Pedig ingyen adják. Vidd haza a'karácsonyi örömhírt! Egész nap hirdetik a Vas-u. 2jc. alatt. Négy egyház negyven evangé- lizátora szól ma egész nap hozzád Jézus Krisztusról.“ A plakátokon kívül a 10 egyesület ifjúsága egész nap sokezer röpcédulát osztott szét az utcán, s ezenkívül személyesen hívogatta be a járókelőket a templomba. Odabent a templomban pedig egész nap hirdették az igét. Csaknem negyven igehirdető szólalt fel ezen a napon; a négy egyház ismert prédikátorai, s az ifjúság bizonyságtevöi vegyesen. Fiatalok, öregek, leányok, férfiak. Közben a négy egyház legszeretettebb énekei zengtek a templomban, s sok imádság szállt az Űrhoz azért, hogy a karácsonyi örömhírnek visszhangja legyen a nagy város utcai népének szívében. Reggel nyolctól este nyolcig folyt az evangéllzáció, s a rendezők becslése szerint az egész napon át kb. 500 ember jött be a templomba olyan lélek, aki egyébként nem kereste volna meg ezen a napon az alkalmat a karácsonyi örömhír meghallgatására. Ez egy nagy templomi gyülekezet, s ha hozzávesszük ehhez azt, hogy ezek közül sokan három-négy bizonyságtételt is végighallgattak, hálát adhatunk ezért a szolgálatért az Úrnak. A HÍVOGATOK TAPASZTALATAI. Reggel fél nyolckor nagyon nehezen indult az utcai szolgálat nehéz munkája. Az evangélikus KIÉ főiskolás tagozatának és a református diákok Soli Deo Gloria egyesületének fiataljai kezdték az utcai hívogatást korán reggel, s a hóesésben, sárban, szélben hamar kellett őket váltogatni. Az emberek rohantak a dolgaik után, s az első diákok szomorúan jöttek vissza váltáskor. „Van, aki el sem fogadja“ — panaszkodott egy kislány. Egy másik arról számolt be, hogy egy kövér úr szánakozva mérte végig: „Érdemes ezt csinálni kisasszony?“ Egy másik rámordult a röpcédulát oszto- gatókra: „Reklám?!“ S mikor megmagyarázták neki, hogy egészen más dologról van szó, kedvesen mosolyogni kezdett, dicsérte a fiatalokat, „sikert“ kívánt a munkáihoz, de „kimentette“ magát. Sajnos, neki dolga van. Fél kilenckor jött be az első „vadidegen“ az utcáról. Az előcsarnokban jól megnéztük magunknak, s figyeltük az első fecskét, „meddig bírja“ a templombanf Negyven év körüli férfi volt, szegényesen öltözve, s négy igehirdetést hallgatott végig. A második után már felvette a pádról az éneklapot, s bátortalanul énekelni kezdett... Ettől kezdve aztán megindult az érdeklődés. A hívogatás is mind öntudatosabb lett. Dél felé a református KIÉ fiataljai elhatározták, hogy odaszegödnek a járókelők mellé, s személyesen is hívogatják őket. Mikor egy fiatal diák behozta karonfogva az első „idegent“, majdnem megéljeneztük a templom előcsarnokában. Az előcsarnokban már hangzott az ének a kihelyezett hangszórón keresztül. Az „idegen“ érdeklődéssel nézett körül, megnézte a fekete táblán, hogy ki következik a prédikátorok közül, s leült az utolsó padba. A fiatalság erre bátorságot kapott. Legnépszerűbb foglalkozás ettől kezdve ez a szabadhalászat lett. A kora délutáni órákban egy fiatal baptista prédikátor vetette ki a hálóját a KIÉ templom előtt, s csodálkozva néztük, milyen nagy fogást csinál. Négy-öt percenkint hozott be valakit, néha egész társaságokat. Négy óra után a MEKDESZ és az evangélikus KIÉ fiataljai, a methodista ifjúság tagjai egymással versenyezve hívogaták személyesen az embereket az utcáról. Akkor már az volt az újabb haditerv, hogy az utcára kihelyezett álló táblák mellett álltak meg, s aki a táblák szövegét elolvasta, ahhoz személyesen is szóltak. Három és hét óra között ment legjobban a hívogatás. Ebben a időben volt, hogy százhúszon is ültek a templomban, s ezek közül legalább nyolcvan ilyen „vadidegen“. Mindannyian fel voltunk villany ózva, s mind jobban örvendeztünk a tapasztalatainknak a hívogatás közben. Az ifjúság csoportokba verődve beszélgette az előcsarnokban, hogy ha legközelebb ilyen utcái evangélizációt csinálunk, már jobban fogjuk tudni, mit kell tenni. Szolgálat közben jön meg a Krisztus bizonyság- tevőjének bátorsága. AZ IGEHIRDETÉSEK. Egész napon fennakadás nélkül folyt ennek d nagyszámú igehirdetőnek bizonyságtevése. Általában 15 perces ighirdetéseket tartottak, s legnagyob boldogságunk volt, hogy egyik őszintébben, igazabban és egyszerűbben szólt, mint a másik. A külsőségek teljesen elmaradtak. Télikabátban, ahogy az utcáról jöttek a szószékre, s beszéltek a maguk karácsonyi öröméről. Tanár, orvos- tanhallgató, volt hadifogoly KIÉ tag katonaruhában, leányok kendövei a fejükön, s lelkészek. Más-más egyházakból, s egész napon egyetlen disszonáns hang nem volt. Kitetszett, hogy a mi keresztyén egységünk a Krisztusról való hívő bizonyságtétel közben igazi valóság. Ez a keresztyénség lényeg-egysége. Igazi ökumé- nikus nap volt! Idejegyzünk néhány mondatot az igehirdetésekből: Varga Domokos: „A világ nagy fordulása közben azt akarjuk megmondani neked, hogy a világ Isten kormányzása alatt áll és az embereknek Jézus a szabadi- tója. Próba jön a Isten házára, de nekünk tűz kell, nem hitető beszéd. Majd ki fog tetszeni, kiknek kelt félniök ebben a próbában. A aranynak nem kell félnie a választóvíztől. A réznek van félnivalója.“ Koren Emil: „Az utca népének is beteljesedett,, amit Isten ígért. Karácsony a mindennapos élet, a mindennapos munka folyamatában lepte meg a pásztorokat. Meg kell hallanod így, váratlanul a karácsonyi örömhírt. Nekünk pedig meg kell tudnunk, hogy ma is lehet nékünk ezt az örömhírt hirdetnünk a mai embernek is, hogy biztosak legyünk a szolgálatunkban.“ ■ Bartha Ferenc: „Huszonhét éves koromig nem volt karácsonyom, mert nem volt olyan tapasztalatom, hogy Isten értem adta áz egyetlen Fiát. Akkor tudtam meg, hogy Isten úgy gyűlöli a bűnt, az én bűnömet, hogy a Fiát is odaadta,- hogy megtörje, mert nem volt más áldozat elegendő. Ez volt az első karácsonyom, mikor ezt megértettem, pedig nem is karácsonykor volt.“ Vladár Antónia: „Krisztus igazi szabadulást és telélő víz a
