Élő Víz, 1948
1948-július / 15. szám
KÖZBENJÁRÓ IMÁDSÁG 3. Á szent alku (I. Mózes 18: 26-32.) Ábrahám imádsága sokak szerint nem is imádság. Sokkal inkább vásári aku. Az imádság ünnepéyos, az pedig, ami itt történik, a legközönségesebb alkudozás. Isten a birtokos, az ő kezében van Sodorna élete. Ábrahám — mondjuk így — a vevő, aki folyton alkuszik és mikor Isten már beleegyezett abba az árba, amelyet Ábrahám felkínált, újra, meg újra lefelé szorítja az árakat, amíg aztán a tíz igaznál alább már ő sem mer menni. Bármennyire ez is a helyzet, mégis azt kell mondanunk, hogy ez az ige az imádság szempontjából különösen fontos kijelentés. Az imádság ugyanis beszélgetés Istennel. A beszélgetésnek mindig két oldala van. Az imádságnak is. Mi az imádság kettős oldalából csak az emberit érzékelhetjük, azt, ami bennünk történik. A másik oldal, az isteni, el van rejtve előlünk. Az, hogy az ember imádsága milyen visszhangot vált ki Istenből, titok. Az újtestámentum imádságról szóló pédázatai adnak ugyan erre a rejtett oldalra is betekintést, Ábrahám imádságának esetében azonban történetről van szó és nem példázatról. Itt egy történetben válik láthatóvá az imádkozás láthatatlan isteni oldala is. Mihelyt így nézzük ezt a történetet, látjuk, hogy az imádságban két akarat küzd egymással: Isten és az ember akarata. Lehetne azt is mondani, hogy csak az egyik akarat küzd a másik ellen: az ember akarata küzd az Isten akaratával. Nem lehet mégsem ennyire leegy- i szerűsíteni az imádság kérdését. Az imádságbán nemcsak az ember akarata küzd Isten akaratával, hanem fordítva is. Az imádságban nem- i csak az ember akarja azt, hogy amit ő szeretne, azt akarja Isten is, hanem az Isten is küzd azért, hogy amit ő jónak lát, azt akarja az ember is. Akarja úgy, amint akarják azt az an- i gyalok a mennyben, tehát nem fogcsikorgatva, [ kényszerűségből, hanem úgy, mint aki magát ; azonosítani tudja Isten akaratával. Az imádság tehát ennek a történetnek a képében két akarat i egymással való birkózása. Nézzük meg, hogy hogyan birkózik egy- t mással ez a két akarat! Egyik sem változhatat- [ lan akarat. Isten akarata sem változtathatatlan. Ez kimondhatatlanul nagy dolog! Isten kijelen- \ ti, hogy jön és Sodomában ítéletet fog tartani, i igazságot fog szolgáltatni. Isten akarata az, [ hogy elpusztítja Sodomát. Istennek ez'az aka- í rata azonban hatszor változik meg ennek ä 1 történetnek a folyamán. Először az az akarata, í hogy elpusztítja a várost. Azután hajlandó 50 ) emberért megkegyelmezni, azután 45-ért, az- j után 40-ért, azután 30-ért, azután 20-ért és az- j után jön az utolsó akarata, amelynek megvál- 1 toztatását már Ábrahám sem meri kérni: tíz ) emberért nem pusztítja el a várost. Ez a történet azonban nemcsak azt üzeni, hogy Isten akarata megváltoztatható, hanem azt is, hogy Isten akaratát nemcsak nagy erőfeszítésekkel lehet megváltoztatni. Nem kell az embernek ezért minden szemtelenségét és erőszakosságát összeszednie. Gondoljunk az újtestámentum példázatára, mely a hamis bíróról szól. A hamis bíró először nem akarja elintézni a szegény asszony dolgát, de az addig jár a nyakára, addig molesztálja^ míg megúnja és elintézi az ügyét csak azért, hogy hagyjon már neki békét. . Ehhez hasonló példázat az is, mely az éjjel kenyeret kérő barátról szól. A kenyeret kérő ember barátja sem akar először kikelni az ágyából, nem akarja a kérést teljesíteni. Csendben suttogja a választ, hogy ők már ágyban vannak, a gyerekei alszanak, menjen másüvé kenyeret kérni. De azután barátja erőszakoskodására kénytelen mégis kiszállni ágyából, hogy kenyeret adjon neki. Ebben a két példázatban is szemben áll Isten akarata és az imádkozó ember akarata. Mindkét példázat azonban arra tanít, hogy Isten kéreti magát. Kitartó, az erőszakosságig békét nem hagyó emberi akarat tudja csak rábírni eredeti álláspontjának megváltoztatására. A hamis bíró s a kenyeret kérő ember barátja is csak az erőszaknak engedve, kelletlenül teljesíti a kérést. Ábrahám történetében azonban azt látjuk, hogy Isten olyan valaki, aki akaratát boldogan, örömmel, készségesen és szívesen is hajlandó megváltoztatni. Isten a mi lelki életünk nevelése szempontjából néha nem siet azonnal a segítségünkre és nem változtatja meg azonnal akaratát, — erről beszélnek az új testamentum példázatai, de hogy szíve mélyén boldog, ha akarata helyett a miénk történhetik meg — ha azt egyébként jónak látja — azt világosan mutatja ez a történet. Az alku elején még próbál Ábrahám érvelni: Isten dicsősége azt kívánja, hogy- ne pusztítsa el a gonoszokkal együtt az igazakat is, hogy inkább legyen kegyelmes, mint ítélő Isten, de azután már nem is indokolja kérését semmivel. Valahányszor rááll Isten az alkura s Ábrahám megdöbbenve gondol arra, hogy hátha nem találnak Sodomában annyi igaz embert Isten angyalai, minden indokolás nélkül csak előterjeszti kérését: Ezekre az egyszerű kérdésekre pedig Isten így felel: „Nem vesztem el, ha találok ott negyvenötöt“. „Nem teszem meg a negyvenért.“ „Nem teszem meg, ha találok ott harmincat.“ „Nem vesztem el a húszért.“ „Nem vesztem el a tízért.“ Isten ebben a történetben nem kéreti magát. Nem kell nála erőszakoskodni. Hát nem csodálatos az, hogy a király hallgat az alattvalóra, az Ür a szolgára, a szent a bűnösre s az egyedül bölcs i * iélő vtz 5
